VERS-ELŐ

Tapogatódzás

Hová ér a kezem,
Hová ér a karom?
Megfoghatnálak,
De Te nem akarod.

Meddig ér a kezed,
Meddig ér a karod?
Megfoghatnál engem,
De Te nem akarod!

Hová ér a kezem,
Meddig ér a karod,
Megfoghatnál-e,
Vagy csak nem akarod?

Hová ér a karunk,
Meddig nyújtózhatunk?
Ha egymás felé megyünk,
Összeér-e kezünk?

Megérintve

Nem félem már az érintést,
Nem félem már a simogatást.
Nem aggaszt, ha kéz felém közelít,
Nem taszít, ha a kéz elér.

Egykor, ha kezek közelítettek felém,
Véres verejték csurgott agyamból.
Egykor, ha kezek nehezedtek rám,
Kivedlettem bőrömből.

Nem félek már kezedtől,
Nem bánom már azt se, ha megüt,
De elvárom az érintést,
S elvárom a simogatást.

Azóta

Mióta faladon átjut
Néhány fénysugár,
Romba dőlt a világ.

Mióta a sötétség szürkül,
Szűrt fényből
Új világ épül.

Mióta éjjel-nappal fényedet
Gyűjti cellám,
Új világ vár rám.

Mióta fotonjaid gerjesztenek
Feszültséget bennem,
Nincs hova mennem.

Mióta naponta épülnek
Új, s újabb világok,
Nem látom már a holdvilágot.

Érted Vagyok Az

Érted Vagyok Az
Amit sodor a szél
Érted Vagyok Az
Aki már nem fél
Érted Vagyok Az
Aki mindig voltam
Érted Vagyok Az
Amit sose gondoltam
Érted Vagyok Az
Aki Te is lehetnél
Érted Vagyok Az
Aminek nincs lefelé
Mert lent van
Mélyen.

Érted Vagyok Az!
Érted?
Érted.

El ne hidd

El ne hidd, hogy érted fú a szél
El ne hidd, hogy érted szárnyal fenn a sas
El ne hidd, hogy érted süt a nap
El ne hidd, hogy érted hajt ki a fa
El ne hidd, hogy miattad fagy be a tó
El ne hidd, hogy miattad hull le a hó
El ne hidd, hogy miattad kel fel a hold
El ne hidd, hogy miattad forog a föld.
El ne hidd, hogy érted élek én
Csak miattad
Csak általad
Csak három nap.

The end

Levetettelek,
Mint egy kinőtt
Ruhát.

Elhajítalak,
Nem kellesz már
Ócskaság.

Elhajlok magam is,
Megértem a végre.

Vár ránk egy
Következő élet.

Talán

Talán mókus leszek
Talán vadvirág
Talán tölgyfa
Talán elefánt

Talán feltűnök hirtelen
Valahol.

Mezei Gábor