Egy hétig tartó szerelem

Végre hétfő. Elkezdődik valami, egy körforgás, egy gyors sodrású patak, amelybe a hétvége szigetéről veted bele magad, hogy egyre többet építs agyadba, egyre több légy, mind többet láss, érezz, tapasztalj. Az élmények ott hevernek az út szélén, csak nem kell annyira előresietni. Na mit mondtam? Máris egy alak körvonalazódik elötted. Az analízis. Hogy milyennek is tűnik? Egy pajzán pillantás, egy biztató félmosoly. Nem önmagának mosolyog, hanem annak, ki ráveti tekintetét. Aztán a programtervezés a maga gyengéd simogatásával, amitől az a melegség költözik beléd, szemérmesen félrepillant, és megfogja a kezed. A közgazdaságtan az ajkába harap, majd szorosan átölel, mintha semmi más nem létezne, csak a pillanat. A fizika egyre szenvedélyesebben csókol, finoman a füledbe suttog, amitől végigfut a hideg a hátadon, és hátradőlve hagyod magad, átengedve neki az irányítást. A digit az erogén zónákra koncentrál, és órákon át gerjeszt, egyre erősebben, de ezek az órák perceknek tűnnek a számításelmélet őserőként feltörő egyesüléséhez képest, amelytől újjászületve józanodsz ki. Fejedben még zúgnak a dallamok, érzed a Harmónia aprócska darabját a csontjaid közt, de erőt veszel magadon, és elindulsz haza, a pihenés két napig tartó nyugodt csendjébe.

Lehet hogy számodra nem ilyen egy hét?
Mea culpa - én szerelmes vagyok!

carlos