"Elsősök, tanuljatok!"

Kollégium, oh igen! Az ország egyik legjobb – ha nem a legjobb – kollégiuma. Óriási bulik helye. Egy fantasztikusan nagy kégli, ahová a nők csak úgy özönlenek. Itt minden van: stúdió, body terem, számítógép-szoba és még sok-sok más csodálatos dolog...

Nem folytatom tovább, mert talán azt hinnétek, reklámozni akarom a Schönherz kótert. Nem, és nem. Ezeket, mint gólya hallhattam erről a 18 emeletnyi zsúfoltságról, ha nem is pontosan így, de a lényeget a leírtak takarják. És mi a valóság? Hát nem teljesen ez az ámító, mondhatni demagóg szöveg.

Hát, kezdem az elején. Szóval: beiratkozás. Tetszett, hogy úgy kiöltözött néhány felsőbbéves a tiszteletünkre. Valahogy úgy éreztem, hogy ők megpróbálták ezt a napot valamennyire emlékezetessé tenni az újdonsült lakók számára. Ez valamennyire sikerült is. A fél szilva vagy cseresznye lehajtása utáni beszélgetésnek volt azonban gyanús részlete is. (Sajnos, a gyanúm igazolódott később). Én, kollégiumban ezelőtt sohasem élő, naív emberke, rádöbbentem, hogy itt "közösségi életet" kell élni. Ez így önmagában nem is baj, sőt... De később tudatára ébredtem, hogy ez a fajta "közösségi élet" – divatos kifejezéssel élve – felülről szerveződő. És a másik igencsak zavaró dolog az a húsbavágó "Ki nevet a végén?" játék, ami azért folyik, hogy ki maradhasson benn a kollégiumban, és ki nem. Azt hiszem, hogy ez a két dolog eléggé összefonódik a kolesz életében. Ami a legrohadtabb (bocs, de szebb szót erre nem lehet mondani) ebben a "játék"-ban az, hogy magunk közül kell kiválasztanunk azokat a személyeket, akik jövőre (vagy talán félévtől?) már nem a Schönherz kóter lakói lesznek. Ez a fajta kiválasztás engem (már amennyit én a múlt rendszerbéli Életről tudok) a jellemzően kommunista módszerekre emlékeztet. Ennek köszönhetően sokan talán nem is azért vesznek részt egy-egy buliban, mert az olyan fantasztikusan jó lenne, hanem csupán azért, hogy lássák a többiek (akik a döntőbírái is egyben), hogy ő ebben is részt vesz, itt is aktivizálja magát, próbál új barátokat keresni és nemcsak régi ismerőseivel áll szóba, és nemcsak avval tölti ideje jelentős részét, hogy A Jövő Mérnöke legyen, nemcsak a meleg vizet, az áramot pazarolja és nemcsak a ház szolgáltatásait veszi igénybe. Ez egyszerűen visszataszító számomra. Miért nem lehet az egészet úgy csinálni, hogy az ember meglát egy hirdetést (pl. Impulzus szerkesztőségi ülés lesz ekkor és ekkor), és akkor szabad akaratából elmegy erre a találkára, csak azért, mert érdekli az újságszerkesztés; belefog másokkal együtt egy nagymúltú lap újjáélesztésébe (és nem azért, mert az a hátsó gondolat vezeti, hogy ha nem vesz részt valamiben akkor kiteszik a szűrét). Jó volna hinni abban, hogy egyszer majd ez is be fog következni.

A kollégium eddig is sok (nem mindig kellemes) meglepetést okozott számomra. Egy nap mit sem sejtve heverésztem fekhelyemen, amely éppen a szobabéli falikutya alatt kapott helyet. Hirtelen egy határozott, markáns hang szólalt meg a falból (valószínű a falikutya ugatott) és elmondta mondandóját. Engem meg, nem épp kötélidegzetű lévén, szélütés környékezett. (Jó ötlet ez a kutya, meg az, hogy a tűzoltósági vonalat egyesek önkényesen használ(hat)ják). A szoba azonban még másvalamit is tartogatott számomra. Nem sokkal beköltözés után kellemetlen lakókra lettem figyelmes a fürdőszobácska falán. 1, azaz egy darab, vörösesbarna színű csótány (vagy talán poloska volt?) integetett felém csápjaival. Őszintén szólva, én eddig a Kiváló Kollégiumot poloska nélkül képzeltem el. Tehát: fel a Poloskamentes blú hauzért!!

Az eddig elsoroltak azonban mind elhanyagolhatóak ahhoz a nem éppen mindennapi eseményhez képest, amely az egyik szobát tisztelte meg szeptember derekán. Történt ugyanis, hogy valamely Qpához kötődő feladatok elvégzése miatt szükség volt egy szobára, amely a főhadiszállás szerepét töltötte be. Na már most ez a szoba tárva-nyitva volt kora estétől kora hajnalig. Ez még nem is lett volna igazán baj, ha valaki (vagy valakik) nem tévesztik össze ezt a szobát a 00-ás helyiséggel. Sajnos összetévesztették, és ennek következtében a szoba egy nagy barna medvével lett gazdagabb, ami a radiátor mellett sunyin lapított, és nem utolsó sorban róka járta át a szobában lévő ágyneműt, törülközőt, és néhány jegyzetet is. Biztosan fantasztikus élmény lehetett a bent lakók számára a dolog, hiszen azt hiszem, az egyértelmű, hogy nem ők voltak a tettesek. Sorolhatnám tovább is még élményeimet, de biztosan kíváncsiak vagytok a címre is. Ez a tanulmányok szorgalmas és felelősségteljes folytatására, a folyamatos készülésre buzdító mondatocska néhány, a gólyák szintjére betévedő, alkohol által befolyásolt állapotban lévő felsőbbéves szájából hangzott – vagy inkább bődült – el valamikor éjjel. Kérem, hogy azok a személyek, akik emlékeznek arra, hogy ilyen tettet követtek el, nevük, szobaszámuk, és szokásos alvási időpontjuk megjelölésével jelentkezzenek szerkesztőségünkben, hogy hasonlóan kellemes meglepetésben részesíthessük őket. Előre is kösz.

-emc-