Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Tükör

"Az a jó a vonatban, hogy nem lehet eltévedni."

Nagy Péter

HK news

Lakhatási - OKT - Neptun - Névváltozás

Tudniillik tudni illik...

"Mostani témánk: a találkozás és minden, ami ezzel kapcsolatos"

MusicMania

Ten: Babylon

Varga István, V. Info.

Hopp Ferenc Világjáró Klub

Musicmania – Ghymes

A zenekar összesen vagy negyvenféle hangszert szólaltat meg mesteri módon.

Interjú

... mi elmentünk, és csináltunk velük egy riportot

Impresszum

Rekurzív álom

Ma éjjel alig aludtam, pedig amikor lefeküdtem, úgy éjfél tájékán, még minden normális volt. Majdnem normális, a torkom eléggé fájt, komoly erőfeszítésembe került, hogy el tudjak aludni, de sikerült.

Kesőbb felébredtem arra, hogy szomjas vagyok. Átnyúltam az asztalra a vízzel teli pohárért, de félrenyeltem, és nyakon öntöttem magam a sötétben. Rövid szitkozódás után újra megpróbáltam elaludni, és azt álmodtam, hogy ugyanúgy fekszem, és próbálok elaludni, és így tovább, ki tudja hány szint mélységig...

A mélységet azért nem lehetett megállapítani, mert minden szint majdnem egyforma volt. Azért előfordultak riasztó áthallások, egy eléggé belső szinten azt álmodtam, hogy fojtogatnak, mire följebb kerültem pár szinttel, és kiderült, hogy rámtekeredett a takaró, de persze ezt is álmodtam, és ez így ment valami őrjítő tempóban kb. egy órán keresztül, amikor teljesen bénultan felébredtem. Pár percig csak forgott körülöttem a világ, odafelé a szintek szép komótosan folytak át egymásba, visszafelé mintha pillanatok alatt visszarántottak volna az egész hierarchián. Teljes csend volt (csak a vekkerem ketyegett hangosan, másképp szóltak a páros és másképp a páratlan másodpercek), és teljes sötétség, az ablakom előtti utcai lámpa sem világított.

Ekkora csend még falun sem szokott lenni éjjel. Valahol mindig vonítanak a kutyák, valahol mindig el-elmegy egy autó, de most nem. Bámultam ki az ablakon, gyanús volt nekem, alig múlt félhold, még látnom kéne a fényét a fák leveleinek fényes oldalán. Aztán fényes villanás, aztán még egy. Csend. Azt hittem, káprázik a szemem (mint ahogy tényleg kicsit zajos volt a kép), de nem, újra villant valami, amiről rájöttem, hogy villám. Dörgés még mindig nem volt, pedig a villám baromi fényesnek látszott. Elkezdtem tapogatózni a vekker után, hogy megnézzem, mennyi az idő. Levertem, megállt.

Úgy éreztem, ennél a csendnél nem lehet rosszabb, de tévedtem. Pár másodperc után zizegést hallottam. Aztán még egyet. Egyre hangosabb lett, és hamar rájöttem, honnan származik. Szárnyas hangyák lepték el a házat, és valamiért az én ajtóm előtt randalíroztak elviselhetetlen mennyiségben. Feketéllett tőlük a nappali fala, amint nyüzsögtek, meg röpködtek, rovarirtó persze sehol, kint közben eleredt az eső, és már durván mennydörgött.

Az egyetlen, amit tehettem, hogy gyorsan gyártottam magamnak egy kávét, eltorlaszoltam az ajtó alatti rést és vártam reggelig, azon morfondírozva, hogy milyen mértékű összecsengése szükséges az eseményeknek ahhoz, hogy empirikusan ok-okozati kapcsolatot állapítsunk meg közöttük.

lsp

Kis utószó a rekurzív álmokhoz:

Az egész olyan érzés volt, mint amikor két tükröt elég kis szögben elhelyezel, és közéjük állsz. Arra gondolni sem merek, mi történt volna, ha a tükrök párhuzamosak lettek volna...