Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Children do not try this at home

" ... majd mikor már a felgyűlt gőzt nem bírja tartani a film, felszakad ..."

Titanik

"... fiú lánnyal, fiú fiúval, lány lánnyal, egyedül, kettesben, sokasban, amit szabad, s amit nem azt is..."

Világnapok

Cím nélkül

Kari Tanács

Új KB

"Újabb biztonsági rés az Outlook Expressben..."

Fegyelmi határozat

Sajnos elég gyakran van...

ARTulcsapás

Siemens támogatás

Nézőpont

–...mondom, vannak szellemek. Itt is laknak, de megállapodtam velük. – Előredőlt, felemelte a borospoharát, tűnődve nézegette, ahogy a gyertya lángja áttűnik, majd kortyolt belőle. Rámnézett, s kényszeredett mosolyomat látva lassan, kényelmesen hátradőlt. – Nem hiszed, ugye?

–Nem erről van szó... – szabadkoztam. Nem akartam megsérteni, ráadásul egész eddig teljesen normálisnak tűnt.

–Látom, nem hiszed. Pedig, és most meg fogsz lepődni, bizonyítékaim vannak rá. – Hitetlenkedve néztem rá, miközben cigi után kotorászott zsebeiben. Végül megtalálta, kivett egy szálat, a gyertya fölé hajolva meggyújtotta, s végül újfent hátradőlt. Szippantott belőle egy mélyet, majd szájával o-t formálva füstgyűrűket kezdett a mennyezet felé eregetni. Szerintem direkt húzta az időt, élvezte megdöbbenésemet.

–Milyen bizonyítékod? Talán egy elmosódott fénykép, vagy egy táncoló asztal? – tamáskodtam megint.

–Cinikus vagy, de ez nem illik hozzád. – mutatott rá kissé élesen. – Ne, most ne mondj semmit! – vágta félbe tiltakozásomat. – Hallgass végig, aztán majd elmondhatod, mit is gondolsz.

Felállt, a szája sarkába tolta a cigarettát. Tűnődve körülnézett, majd egy vállrándítással az asztalon levő poharakat és tányérokat lepakolta maga mögé a szőnyegre. A terítőt akkurátusan összehajtotta, és egy laza mozdulattal maga mögé dobta.

Az asztal lapját most láttam először. Régi, leveleket stilizáló intarziaberakásos mintázata volt, amit azonban a polírozás hiánya, a kiömlött italok és a ráfolyt viasz foltjai igencsak tönkretettek. Az egyik megdermett viasztócsát a körmével próbálta lepiszkálgatni. Az igen csak alacsony hatékonyságot látva inkább pillangókését vette elő. Korábban látott profizmussal, szemmel követhetetlenül hajtogatta ki a pengéjét, majd finoman a viasz alá csúsztatta, s egy könnyed mozdulattal lepattintotta az asztalról. Elégedetten bólintott, s a pillanatokkal korábbi gyorsasággal tüntette el a kést a zsebében.

Visszaült, és a zsebéből vagy fél tucat egyszerű mécsest pakolt ki az asztalra. Hatszög alakzatban rendezte el, gondosan kiméregetve mindegyik helyét, majd egyenként meggyújtotta őket. A feleslegessé váló gyertyát elfújta, és az egyik földön levő üres pohárba rakta.

Furcsálkodó tekintetemet látva elvigyorodott, kifújta oldalra a cigaretta füstjét, s kissé kajánul megjegyezte:

–Nem csak a szellemekhez, de a kabbalisztikához sem értesz. A pentagramma átverés, a filmesek találták ki, akár csak Drakulát. – összeráncolta a homlokát, elgondolkodott, majd folytatta. – Bár, talán van valami azokban a vámpír sztorikban... Na mindegy, azt majd máskor.

Finoman megkocogtatta az egyik mécses oldalát, majd a mellette levőét, s elégedetten bólintott.

–Valójában ez a hexagramma sem jó semmire. – mélyen belenézett a szemembe. Sejtettem, hogy ez csak beugratás, de folytatta. – Viszont a viasz gyorsan megolvad ezekben a mécsesekben.

Határozott mozdulatokkal mindegyik mécses tartalmát az asztal közepére öntötte. A gyorsan dermedő masszát a kezével elegyengette, így egy jó tálcányi méretű, fél centi vastag viaszfelületet kapott. Idegesen ültem a hirtelen támadt sötétben, az orrom tövéig sem láttam. A szoba túlsó végében gyufa sercent, megrezzentem – azt hittem, még az asztal mellett áll. Egy újabb gyertyával meg egy kis flakonnal tért vissza, és újra leült velem szemben. A mostanra kialudt csikket elpöckölte, de nem gyújtott rá még a következőre.

Újra elővette a bicskáját, s óvatosan mintát kezdett karcolni a viaszba. Lassú, mély hangon kántált rajzolás közben:

–Keter, Hokmá, Biná, Heszed...

Izgatottan figyeltem az asztalon lassan megjelenő ábrát.

–...Geburá, Tiferet, Nécá...

Apró körök voltak, szám szerint tíz, furcsa alakzatban elrendezve. Leginkább egy fára emlékeztetett, de ahhoz még össze kellett volna kötni a köröket.

–...Hod, Jeszód, Malkút.

Mintha a gondolatait találtam volna ki, vonalakat húzott a körök között. Ezt is megfontolt, finom mozdulatokkal, s folytatta hozzá a kántálást:

–Alef, Beth, Daleth...

A rajz lassan formálódott előttem. Szimmetrikus ábra volt, templombelső alaprajzára hasonlított. Majd két tucat vonallal kötötte össze a köröket.

Végül az utolsó vonalakat is behúzta a mintázatba:

–...Rés, Sin, Tau.

Óvatosan az asztalra fektette a kést, majd letörölte az izzadtságot a homlokáról. Észre se vettem, de ő igen erősen koncentrált rajzolás közben. Nem akart hibázni, derengett fel nekem, csak nem tart valamitől? Valahogy ez nagyon nem passzolt az eddig megismert szkeptikus alakhoz, lehet, hogy olyasmibe kerültem bele, amibe talán nem kellett volna?

Megszemlélte a rajzot a gyertya fényénél. Minden kis vonalat és kört egyenként megtapogatott, majd széles vigyorral rámnézett.

–Minden okés, ne félj, nem lesz semmi baj!

Hm. Kezdett a dolog nagyon gyanús lenni. Vajon mi bajt okozhat, ha szellemidézéskor rosszul sikerül a rajzolat...

Letekerte a flakon kupakját, aztán a vésetet megtöltötte a benne levő folyadékkal. Háztartási alkohol – betűztem ki a pislákoló fényben a címkét.

Gondosan visszazárta az üveget, majd a mintázatból kifolyt apró cseppeket is felitatta egy papírzsebkendővel. Újra megvizsgálta művét, bólintott és elégedetten felsóhajtott. Felállt, felemelte a gyertyát, és újra elkezdett héberül kántálni, de ezúttal sokkal gyorsabban. Ebből már egy szót se értettem, de teljesen magával ragadott a helyzet képtelensége.

Váratlanul megszakította a kántálást, és egy éles sikoly kíséretében a mintázathoz érintette a gyertya lángját. Hogy ő sikoltott, vagy valami más, azt nem tudtam megállapítani, mert az alkohol mennyiségéhez képest sokkal magasabbra lobbant. Hátrahőköltem, és erősen szorongattam a karfát, ahogy a lángok felém kaptak.

Újra elsötétedett minden, csak valamiféle sziszegés hallatszott. A sötétbe meredtem, de semmit sem láttam. Pánikba esve kiabálni kezdtem:

–Hé, hé, mi volt ez? Most mi van? Hol vagy, szólaljál már meg!

–Nyugi. – hallottam a hátam mögül. Ismerős kattanás és csattanások – a pillangókés – s egy kéz erősen befogta a számat. – Nyugi.

Sikoltani akartam, a leszorító kéz felé kapni, de ekkor a torkomba hasított valami éles. Éreztem, ahogy a vérem buzogva tör elő, s a torkomat is elönti. Rémülten próbáltam a sebet betapasztani, de hasztalan, s ahogy fuldokoltam, erőm is elhagyott. Lassan előredőltem, a fejem az asztalon koppant. Zsibbadás kúszott végig rajtam, kétségbeesetten harákolva próbáltam a tudatomnál maradni, de hasztalan. Már csak a távolból úszott be a sercegve meggyulladó gyufa hangja, ahogy rágyújtott a következő cigire:

–Mint említettem, itt vannak szellemek, de megállapodtam velük. Na persze, ez nem volt egyszerű. De tudod, megfelelő szemszögből nézve, egy ember élete nem olyan nagy ár...

Dave