Home, sweet home – Piszkos ügyek

Figyelembe véve, hogy a legtöbb ember elfoglalt, tanul, órákra jár, nem jár órákra, vagy alszik, egyáltalán nem lényegtelen, kit kell megverni, ha ellepik a szobát a csótányok, vagy hajtóvadászatot indít ellenünk a takarító néni és/vagy szeretett igazgatónk a sarokban kialakult szeméttelep miatt. Hogy elkerüljük a további értelmetlen vérontásokat és atrocitásokat, úgy döntöttünk, sem az éles megfigyelőkészséget, sem a tudományos alaposságot nem mellőzve megvizsgáljuk, kinek a feladata kivinni a szemetet a szobából.

Szobatársaim bevonása nélkül álltam neki a következő kísérlet végrehajtásának. A szemetest először teleszórtam papírzsebkendővel, zöldújsággal, erre chipszeszacskókat, ételmaradékokat és üres konzerves dobozokat helyeztem (ezeket pár napig gyűjtöttem egy műanyag tárolóban, az asztalom alatt). Végül, a hatás fokozása érdekében nejlonszatyrokban üres üvegeket pakoltam a szemetes mellé. A szobatársaim ezt természetesen nem látták; csak utólag vették észre, hogy megtelt a szemetes.

Először J.-t kérdeztem meg, a kedvenc riportalanyomat, aki éppen játszott a számítógépén.

Én: Nem kéne levinni a szemetet?

Ő: Jaja.

J. rutinos problémamegoldó, és valószínűleg nem az ő feladata, ha ennyire nem érdekli. Így hát R.-rel kezdtem el beszélgetni.

Én: Te, tele van a szemetes.

Ő: Bazz, a múltkor is én vittem le; egyszer te is igazán levihetnéd a szemetet.

Jó-jó, egyértelmű, hogy levihetném, de ha levinném, nem derülne ki, hogy valójában kinek a feladata, így ezt a lehetőséget elvetettem. Inkább várakozni kezdtem. Másnap, egyetem után meglepődve vettem észre, hogy a szemét eltűnt, csak az üvegek maradtak. Hmm. Gondoltam, újabb interjút készítek a szobatársaimmal, hátha elhallgattak valamit előlem. A szobába belépve azonban:

R: Szia Ricsi. Igazán rendes volt tőled, hogy levitted a szemetet.

J: Jaja.

Ez legalább annyira meglepett, mintha botanikuskert épült volna a szoba sarkába, vagy ha normálisan közlekedtek volna a liftek a kollégiumban aznap; ilyesmire egyszerűen nincs felkészülve az ember. Intelligensen fogadkozni kezdtem.

Én: Ööö... nem én voltam.

R és J: Úúúú... csak nem a takarító néni volt?

Itt kezdtem el örülni, hogy végre megvan a felelős, hiszen a takarító néni szókapcsolat is mintha arra utalna, hogy a szemétszállítás egyértelműen az ő feladata. Persze az újságírás nem a feltételezésekre, hanem a tényekre épít. Sikerült a takarító nénit is utolérnem, még lapzárta előtt; pontosabban a szemét eltűnését követő másnap reggelén, mert épp nem volt órám, és a szobában ücsörögtem:

Én: Csókolom. Láttam, hogy...

Takarító néni: Úgy, maguk nem vitték le a szemetet tegnap? Ide figyeljenek, ha így folytatják, ebből a szobából egy disznóól lesz, pedig a...

Én: (mosolygok) Igen. (Ezt J.-től tanultam. Jaja.)

Takarító néni: Jegyezzék meg, hogy a szemetet le kell vinni, látja azokat az üvegeket ott a szatyorban, vigye ki...

Én: Igen...

Sajnos az interjúalany nem engedett szóhoz jutni, így csak közvetve ismertem meg a véleményét. Szerinte nekünk hármunknak kéne levinni a szemetet, ez pedig már csak azért is abszurdum és képtelenség, mert ha hárman fogjuk a szemetest, ki se férünk az ajtón.

A probléma érzékeny voltára utal az is, hogy itt meg nem nevezhető személyek, akiknek a véleményére voltam kíváncsi, elzárkóztak a nyilatkozattól, vagy olyasmivel szabadkoztak, hogy "ez egyértelmű kérdés", hogy "ez a ti hármatok feladata, akik a szobában laktok", "osszátok be egymás közt, ki mikor viszi ki". Pedig még egy kezdő újságíró is könnyen átlátja, hogy ezek bizony kitérő válaszok: nem nevezik meg pontosan a felelőst. Amikor pedig ezt a szemükre vetve tovább puhatolóztam, egyesek egyszerűen "hülyének", mások "lusta disznónak" tituláltak, aki nem akarja kivinni a szemetet; tegyük hozzá, igazságtalanul és jogtalanul. Kicsit úgy éreztem magam, mintha az 50-es években lennék, és a szexuális kérdésekről kezdenék el a témát teljesen ellenségesen kezelő embereket faggatni, akik, nem értve a dolog fontosságát, egyszerűen perverznek és istenkáromlónak bélyegeznek. Persze ezen a téren azóta lezajlott egyfajta szemléletváltozás, de a szemetet eddig a szőnyeg alá lehetett söpörni.

Eddig.

Ricsi