A futásíjászat múltja és jelene Magyarországon
Ki gondolná, hogy a magyar futásíjászat a szánhúzósportból alakult ki? Pedig bármilyen furcsa is, ez így van... A kettő között összekötő kapocs pedig Székely Árpád.
A múlt
Székely Árpád már fiatalkorában elhatározta, hogy kutyaszánnal fogja meghódítani a világot – ha nem is a szó szoros értelmében, de átvitt értelemben mindenképp. Így jutott el felnőttkorára a szánhúzósport közelébe. Hogy ebből végső soron megszületett a futásíjászat, abban nagy szerepe van Magyarország földrajzi és gazdasági adottságainak, ugyanis egyrészt kevés a hó, másrészt az ember általában nem engedheti meg magának, hogy egy egész falkát tartson szánhúzó kutyákból. Érvényes volt ez Árpádra is: ő mindössze két kutyát tudott eltartani, s a versenyek e kategóriájában sokat kell az embernek futnia, így hamarosan kialakult egy edzésforma, amely egyszerre szolgált a kutyák napi mozgásigényének kielégítésére és az ember testének edzésére, kondíciójának javítására: ez volt a kutyás futás; általában hegyen-völgyön-patakon keresztül.
Azonban ezek a kutyás futások – bár fizikailag elég megterhelőek voltak – mégsem váltottak ki szellemi erőfeszítést... Árpi hiányolt is valamit, amivel teljesebbé lehetett volna tenni ezt az időtöltést. Hosszú gondolkodás után megszületett egy új sport ötlete, mely egy versenyben öltött testet. A versenyzőknek kutyával vagy anélkül kellett térképen megjelölt ellenőrzőpontokat megtalálni, ott íjjal célbalőni (az íj valahogy természetesen kapcsolódott a sporthoz, hiszen a nomád népek, amelyek kutyaszánt használtak, íjat is használtak) – gyakorlatilag kutyás és kutya nélküli tájfutásíjászatról volt szó.
Az első nomád vadász versenyt 1996 tavaszán rendezték meg az Esztergomhoz közeli Búbánat-völgyben. A négy induló (Baltringer Viktor, Fehérvári Zsolt, Mendel János és Székely Árpád) előtt különösen nehéz megmérettetés állt: a verseny két napos volt, mindkét nap 10 kilométer körüli, erős terepen való futással, a térképen bejelölt három, egymástól különböző távolságra lévő "ellenőrző ponton" kellett lőni. Az elért köröket (íjász fogalom; a vesszőig a céltábla – esetleg képzeletbeli – szélétől minimum hány körvonalat kell metszenie a végtelenből érkező, a céltábla síkjában lévő képzeletbeli vonalnak; azaz érthetően: ha középre találtunk be, az 10 kör, ha a céltábla szélét éppen eltaláltuk, az 1 kör) már az idő homályába veszett módon váltották át lefutandó méterekbe, kilométerekbe. A verseny szabályzatához tartozott, hogy minden, amit az ember éjszaka használni akart, magával kellett vinnie hátizsákban, és azzal kellett futnia. "Durva volt" – foglalta össze röviden a benyomásait a versenyről Székely Árpád.
Így mindenképpen egyszerűsítésre szorult, lassan-lassan elmaradt belőle a kutya és a térkép... Például a második versenyből már hiányzott a szabadban alvás, tulajdonképpen egy nagy közös sétához volt hasonlítható. Végül visszakerült a futás és megmaradt az íj, így ettől kezdve futásíjászatról beszélhettünk.
Mivel ennek az új sportágnak egy jelentős része az íjászat volt, Árpád felvette a kapcsolatot a Magyar Íjász Szövetséggel, és így kiderült, hogy máshol Európában már művelik ezt a sportot: az olaszok már mintegy 20 éve használják a sííjászatot nyári edzéseként Archatlon néven – bár sosem tekintették külön sportágnak. Rajtuk kívül a franciák (1996 óta), a németek (a 90-es évek eleje óta) és a spanyolok (katalánok) is művelik, bár jellemzően nemzetenként különböző szabályrendszerrel.
Franciaországban egy borvidék szolgál otthonul a versenysorozatnak, mely három fordulóból áll, melyet három egymáshoz közeli falu rendez meg. Ezek szabályaikban nagyon hasonló versenyek, ám a megrendezésük jelentős különbségeket mutat. Az egyik egy falu főteréről (templom, vásár stb.) indul, aszfaltúton és szőlőtőkék közt vezető úton jut el egy másik faluba, majd egy harmadikban ér véget. Egy másik verseny erdős, dimbes-dombos területen vezet végig. A harmadik a Gironde melletti Blaye citadellájában zajlik, és egyedül az utolsó esetében térnek vissza a futásíjászok ugyanarra a helyre lőni, míg a többi esetében egy lőállást csak egyszer használnak a versenyzők. A szabályokban közös, hogy nagyjából 10 kilométert futnak, és három alkalommal lőnek négy-négy vesszőt főleg tradicionális, de mindenképpen irányzék nélküli íjakkal.
Németországban tízszer egy kilométer a táv, kilencszer lőnek, sorozatonként négy vesszővel, a hibát büntetőidő hozzáírásával büntetik. Itt is hagyományos íjakat használnak nagyobb számban.
Hazánkban a szabályok a kezdetekhez képest jelentős változásokon mentek keresztül – sok kezdeti elem a sííjászatból is ismerős lehetett; valaha volt például térdelő lövés is. A sportág életének hajnalán 12 km volt a táv, később ez 6 km-re (hatszor egy) csökkent le. A lövés távolsága régebben 18, manapság 20 méter – állásból. Ötször 3-4 vesszőt, irányzékos íj esetében 20, irányzék nélküli (pl. tradicionális) íj esetén 40 centiméteres fehér alapon fekete körre. A hibás lövések utáni büntetés régebben hozzáírt pluszidő volt (negyven másodperc), mostanság a sokkal látványosabb büntetőkört használjuk, ami jelenleg – alkalmazkodva a FITA szabályokhoz – egy normál kör 10%-a.
A MÍSz-szel való kapcsolatfelvételnek több pozitív hatása is volt a sportágra: 1997-ben megrendezték az első valóban futásíjász versenyt, amelyet már a Szövetség is támogatott. Másrészt ebben az időben a futásíjász-mezőny jelentős részét olyan íjászok tették ki, akik futni is szerettek. Ha az 1999-ig terjedő időszakot röviden szeretnénk jellemezni, azt mondhatnánk, hogy ez a "sok verseny, kevés versenyző" időszaka volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a feljegyzések szerint 1997. március vége és május eleje között három versenyt is rendeztek. Azonban általában 2-4 versenyzőnél alig nevezett több egy-egy ilyen alkalommal, azonban voltak közöttük rendszeresen indulók; fontos megemlítenünk Balsay József, Bánszki Gábor, Bóla József, Hegedűs András és
dr. Simon Zoltán nevét Székely Árpádé mellett. A versenyek eredményei azonban már az idő homályába vesznek...
A sportág történetében 1999-ben jelentős fordulat állt be: a FITA (Fédération Internationale de Tir a l'Arc – Nemzetközi Íjász Szövetség) felvette sportágai közé a futásíjászatot, és elkezdte kidolgozni annak nemzetközi szabályzatát – amely ekkor még a maihoz képest meglehetősen bonyolult volt. Október elején a spanyolországi Gironában tesztversenyt rendeztek, majd 2000 áprilisának első napjaiban az Első Nemzetközi Futásíjász Versenyt ugyanott, melyen Székely Árpád is részt vett. A 2000-es év eseményei közül még érdemes megemlíteni az október közepén megrendezett "Biathlon des Vignes" elnevezésű francia versenyt.
A francia versenyt itthon több pilismaróti és fóti verseny követte, majd az év vége felé Szekszárdon is megrendeztek egy versenyt a Blattner Kupa keretében, ahol öt kategóriában összesen huszonhatan álltak rajthoz. Ez a vidékbajnokság megismétlődött a következő év áprilisában, végül érdeklődés hiánya miatt eltűnt a versenynaptárból...
A2001-es esztendő fontos állomása volt az október közepén megrendezett berlin-lichtenbergi német nemzeti bajnokság – természetesen a német szabályrendszer szerint –, melyen a magyarok meghívottként vettek részt. Pécsi Simon a 14 év alatti kategóriában a dobogó legfelső fokára állhatott, míg a felnőttek versenyében 10000 méteren Andreas Perl (57:31) mögött Bóla József (57:54) hibátlan lövőteljesítménnyel a második, Székely Árpád két hibával (58.28) a harmadik helyet szerezte meg.
A versenyről bővebben Székely Árpád tollából a Spuri Futó-Triatlon Magazin 2002/1. számában olvashatnak. Ennek a cikknek hála megjelent Árpád körül néhány igazán lelkes ember (Lencse István, Bősze Júlia, Lévay Balázs – ők még mindig lelkes versenyzői és szervezői a sportág életének), akik meglátták a fantáziát ebben a sportban. Ebben az időszakban heti egy alkalommal Árpi próbálta megtanítani nekik az íjászat alapjait.
A 2002-es esztendő első versenyét Gödöllőn, a "Katlanban" rendezték meg egy terepíjászverseny záróakkordjaként. Az íjászterepet egy szűk, de nem túl mély hasadék jelentette számunkra két vesszőfogóval, a futópálya részben az erdőben, részben egy szántófölddarab körül húzódott nagyjából egy kilométer hosszan. A két vesszőfogó sajnos kevésnek bizonyult: a mezőny szétrázódott, így a szervezők nem tudták időben kihúzni a vesszőket a táblákból, ezért sokak várni kényszerültek, mert nem volt elegendő vesszőjük. A szabályzat annyiban különbözött a mostanitól, hogy az íjak, nyilak a lövőponton maradtak, és a hibás lövésekért
40 másodperc büntetőidő járt. A versenyt egyébként Bánszki Gábor (irányzékos kategória) és Pásztor Ferenc (irányzék nélküli kategória) nyerte.
Ez volt életem első versenye, szinte vadiúj futócipővel, két-háromhetente egy edzéssel, egy lefutott félmaratonnal, magyar íjjal, és az íjászat alapjaival felszerelkezve, nem kevés kíváncsisággal vágtam neki az útnak. A fogadtatás rendkívül szívélyes volt, nagy meglepetésemre a versenyen nyújtott íjászteljesítményem a legjobb volt az irányzék nélküli kategóriában, és bár a futóteljesítményem messze-messze elmaradt a mezőnyétől, éreztem, hogy ezt a sportot nekem találták ki...
Az évhez hozzátartozik Árpád újabb nemzetközi szereplése; egy újabb francia versenyen állt rajthoz, ez alkalommal egyedüli irányzékos indulóként, de a lövései nem sikerültek jól, ezért korosztályában ötödik hellyel, abszolútban 11-dikkel térhetett haza.
A második hazai versenyt egy napfényes, kánikulai júniusi napon rendezték Gödöllőn, a Kastély kertjében, amely Lencse István sikerét hozta, aki rajt-cél győzelmet aratott a viadalon. A verseny szabályai azonosak maradtak az előző versenyéivel, a szervezők tanultak az előző verseny hibáiból, és ezen a versenyen két emberre jutott egy vesszőfogó, elég messze egymástól.
Az őszi versenyünk gyakorlatilag a bleckedei Második FITA Nemzetközi Futásíjász Verseny főpróbája volt. Igyekeztünk egy ahhoz hasonló versenyt rendezni Pilismaróton: 5·750 méter futás, 150 méteres büntetőkör, 25 méterről 20 illetve 40 centis lőlapra kellett lőni sorozatonként 3 vesszővel, de a szabályzat nem csak ebben változott: ettől kezdve magunkkal kellett vinnünk a felszerelést (íj, nyilak) is.
Eddigre a Spuriban elkövetett edzésmunkám elkezdett gyümölcsöt hozni, végig tartottam magam a második-harmadik helyen, és végül a harmadik helyen értem célba, a verseny legjobbja Székely Árpád lett.
Időközben szert tettünk egy íjászedzőre (Legrand Emese személyében), aki heti egy alkalommal igyekezett hibáinkat korrigálni.
Akövetkező héten elutaztunk az év legjelentősebb versenyére, a Hamburg melletti Bleckedébe, Németországba. (Erről a versenyről részletesebben olvashatnak a Spuri Futó-Triatlon Magazin 2002/8. számában).
A várakozásaimhoz képest a fogadtatás nagyon barátságos volt, mintha baráti összejövetelen lettünk volna, nem is nemzetközi versenyen – úgy látszik, a futásíjászat már csak ilyen. Azonban csakhamar kiderült, hogy tradicionális kategória nem is lesz, indulhatok az irányzékos kategóriában irányzék nélkül, ősmagyar íjjal. A célkör ennek megfelelően a megszokott 40 helyett 20 centis lett, ami a találati esélyeimet meglehetősen lerontotta, de gondoltam, majd behozom a futáson azt, ami a lövésen elúszik. Mindent megtettem, de ez csak a hatodik helyre volt elegendő. Árpád a lövészetet a futóteljesítménnyel optimálisan ötvözve megszerezte az első helyet! A sportág jellegzetességeire mutat rá az a tény, hogy a magyar győztes sem íjászatban, sem futásban nem volt a legjobb, azonban mindkettő elég jó volt ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet.
Eredmények
Férfiak:
1 Székely Árpád (magyar) 22:32,8 (5)
2. Vermeiren, Paul (belga) 23:09,8 (4)
3. Hegedűs András (magyar) 23:20,8 (3)
4. Lehmann, Stefan (német) 23:51,9 (3)
5. Gütschow, Peter (német) 24:00,7 (3)
6. Pasztuhov Dániel (magyar) 24:49,9 (9)
7. Babet, Jean-Marie (mauritiusi) 26:12,1 (6)
8. Bergmann, Andreas (német) 26:32,5 (9)
9. Jürgens, Peter (német) 26:38,1 (8)
10. Bergmann, Michael (német) 29:09,2 (10)
11. Schmidt, Dieter (német) 30:37,9 (11)
Nők:
1. Botzon, Ricarda (német) 26,59,3 (12)
2. Bősze Júlia (magyar) 30:20,9 (10)
3. Bronietzki, Julia (német) 32:01,6 (11)
4. Bergmann, Constanze (német) feladta
Ezután tartottunk még egy rövidített bemutatóversenyt, melyben 4·400 méter volt a táv, és 3·3 vesszővel lőttünk 10 méterről
40 centis körre. A büntetés 40 méter lehetett. Ezt – a magyar íjjal való sokkal gyorsabb lövéseimnek köszönhetően – én nyertem. A "verseny" után lehetőséget biztosítottunk az arra járó – főleg meghívott ismerősökből álló – érdeklődőknek az íjászat kipróbálására.
A jelen
Nemzetközi szinten két ágát különböztethetjük meg a futásíjászatnak, a tradícionális és a FITA irányzatot. A tradícionális rész nagyobb létszámú, Franciaországban 60-70, Németországban százas nagyságrendű tábora van, jellemzően hosszabb versenyeket rendeznek, hagyományos íjakkal lőnek, inkább terepen, mint versenypályán, gyakran beöltözve korhű öltözetbe, míg a FITA irányzat sokkal kisebb tábornak örvendhet (gondoljunk a bleckedei húsz alatti résztvevőszámra), rövidebb távú versenyeket rendeznek, olimpiai, irányzékos íjjal lőnek, sokkal közelebb áll hozzájuk a sportpálya, mint a másik kategória versenyzőihez. Magyarországon a kettő közötti ágazat alakult ki: magába foglalja mind a FITA, mind a tradícionális irányzat bizonyos elemeit: általában terepen rendezzük meg, lehet hagyományos és olimpiai íjjal is lőni, de korhű öltözetben versenyzőt még nem láttam.J
Magyarországon a tavalyi évben kialakult a futásíjászat kemény magja, egy együtt edző, lelkes, vidám és egymást segíteni kész csapat. Ez a maroknyi ember (a "Magyar Futásíjász Válogatott") a MÍSZ-nek hála szerdán és pénteken az Olimpiai Csarnokban edzhet. A futást meg ki-ki lelkiismerete és elszántsága függvényében maga végzi a mínuszokban. Az időközben összeverődött csekély méretű újonc-"tábor" íjászedzései is megkezdődtek ez év januárjában.
A jövő
Jövőbeli terveink között szerepel, hogy mind nézőket, mind versenyzőket toborozva tovább népszerűsítsük a sportágat, rendezzünk több hazai versenyt, jól felkészüljünk, és tisztességgel helytállva tovább öregbítsük hazánk hírnevét a június 21-i franciaországi és a szeptember 27-28-i magyarországi nemzetközi versenyeken. Ez utóbbival azért különösen fontos, mivel a két nemzetközi verseny közül a FITA úgy döntött, hogy a mi versenyünket támogatja, és mindent megteszünk azért, hogy hibátlanul sikerüljön megszervezni, és a hazai pálya (Visegrád, Nagyvillámi rét) előnyeit kiaknázva sikerüljön jó eredményeket elérni. Továbbá erre a versenyre várható, hogy debütál a nemzetközi porondon is egy új, magyar fejlesztésű, elektromos találatjelző célegység.
Ha kedvet érzel ahhoz, hogy akár versenyzőként, akár nézőként részese légy a futásíjászat idei hetedik szezonjának, a részletekért hívd Székely Árpádot [(30) 274-2375] vagy engem: Pasztuhov Dániel [(20) 544-1708].
Pasztuhov Dániel