VERS-ELŐ

"Ülök, csapdos ár és hideg szél
Babiloni sötét vizeknél."

Ady

A falon kívül

Falakat emelsz magad köré,
Magas falakat.
Nem engeded, hogy Beléd hatoljanak
Firtató tekintetek.

Azt hiszed, ha a falak leomolnak,
Mert hiszed ezt!
Mindenki átgázolhat Rajtad,
Pucér testeden.

Azt hiszed, megismernek Téged,
Hiszed ezt?
S felismerésüket kihasználják
Hitvány csenevészek?

Ne higgyj ilyen balgaságot
El ne hidd!
Hisz falaid belülről feszülnek
Kirekesztve Téged is.

Hídavató

A hídon jöttél Te is
Mint én is egykoron
Mikor még azt hittem
Általjönni rajta csodálatos.

A hídon jöttél Te is
E kietlen szigetre
Melyről távozni is
Csak e hídon lehet.

Ódon hidunk egyre kopik
Átmenni rajta
Talán még lehet,
De nem ajánlatos.

Itt kell tehát maradni
Áttörni minden akadályon
Egymásba érni
S hidat képezni e földdarabon.

Elhagytak az istenek

Elhagytak az istenek
Senki nem játszik velem
Nézem hűlt helyük
Jaj, a világ elmerül...

Elmerüléséből a világnak kiszállék
Faragék magamnak új bálványokat.
Kifaragám saját képmásom
S azt tisztelém ezután.

E faragott képet láttam már valahol
Egy régi isten tekint reám.
Kifaragám már magam százszor
S tisztelém ennek előtt.

Az istenek el nem hagynak
Csak teremts magadnak eleget
Soha ne légy telhetetlen
Imádkozzál kereken!

Feléd hajt

Feléd hajt az ablak zizzenése
Feléd hajt az ég hatalma
Feléd hajt a föld lélegzése
Feléd hajt az éjnek fala,
Mely elállja útját a sötétségnek.
Feléd hajt minden,
Mi számításba jöhet
Feléd hajt minden,
Mit számításba sose vesznek
Remélem, nem ez lesz a vesztem
A fal áttörhet...
S lám feléd hajt ez is!

Enyém leszel úgyis

Enyém leszel úgyis
Ha máshol nem
Hát a túlvilágon

Enyém leszel úgyis
Ha ma nem
Hát majd holnap

De enyém leszel úgyis
Ha e percben még nem
Hát a következőben

Mégis enyém leszel
Hisz részed vagyok én is
Öröktől fogva mindörökké.

Akadály lettem én utadon

Akadály lettem én utadon,
Farakás keresztény udvaron,
Melyet felhasogatni kéne már,
Meleget adjon havi bér gyanánt.

Hitetlen lelkemnek fénye
Hitesse el veled végre :
Utadon váltogasd lépteid ütemét!
Mulass jól vánszorgó véreid türelmén.

Akadály vagyok én utadon,
Marasztás halott, vén talajon.
Fából készül öt új tutajom,
Mától én ülök csak fukaron.

Csónakjaim a mennybe szállítanak,
Holnapjaim ma meg nem állítanak,
Pedig látom már a véget,
Eddig szánon járt a végzet.

Akadály leszek én előtte,
Karakán egy legény; lelőve.
Akadály nem leszek előtted,
Farakás lehetsz Te felőlem.

Mosoly

A régmúlt bűnökért
Megbocsátok Neked
A régmúlt bűnöket
Felejtsük el, kedvesem.
Gyarlóak vagyunk
Mi, istenek,
Ezért szeretnek az emberek,
Kik oly bűntelenek,
Mint mi voltunk
Valaha.

Üzenet

Robbanó árnyak
Dobolnak előtted
Roppanó fákat
Dönget a szél.

Döngeti őket
Döngeti mindig
Szakadatlan
Zápor hull.

Ernyedetlen
Pörögnek az árnyak
Fáról fára
Ömlik a víz.

Roskatag fákat
Dönt ki a szél
Robbanó árnyak
Dobszava hív.

Előre

Mindig csak előre menj
Soha ne hátra
Így nem esel bele
Az ingoványos mocsárba.

Lépted nyomán mocsár sarjad
Te csak menj előre halkan
Meg ne állj, hátra ne lépj
Tiéd lesz így a dicsőség !

Meg ne állj, zajt ne csapj
Kússzál, mint az űzött vad.
Vadászok jönnek hajtóstul
Legyél Te a fő-hajtó
(Hajtsál fejet mindenkinek!)

Túl messzire jutottál már
Hátad mögött mindenütt mocsár.
Meg nem állhatsz, zajt nem csaphatsz
Bármerre mehetsz – előre.

Mezei Gábor