A teafilter

Nézem, ahogy a bögrémbe töltött forró vízben lebeg a teafilter. Alsó sarkaiból egyszerre teasárga vonulatok indulnak el, lassan kezd átázni. Óvatosan kiemelem a zsinórnál fogva a vízből, és megvárom, amíg a cseppek némán lehullnak, majd visszaengedem. Most a bögre oldalához lapul, de az alja tétován emelkedni kezd: az alsó rész is a felszínre kerül. Nézem a belsejében mocorgó nagy légbuborékot, és a rengeteg aprót, melyek körülölelik azt. Próbálom megigazítani, de közben a mozgatás ütemében benne hullámzó buborékok kötik le figyelmemet. Lassacskán, többszöri próbálkozás után végre sikerül eredeti helyzetébe visszakényszerítenem. A vízen úszó teafiltert nézem újra, miközben orromat kellemes, ínycsiklandó illatok kezdik ostromolni, jelezvén, hogy a tea nemsokára elkészül. Ideje már – gondolom magamban. Közelebb hajlok a bögréhez, és az arcomat megcsapó forró gőzzel nem törődve belenézek abba. Már nem víz van benne, hanem tea. Jobb kezem mutató- és hüvelykujjával megfogom a zsinór végét, aztán óvatosan kiemelem a teafiltert, majd kicsit megrázom, hogy az utolsó csepp ital se vesszen kárba. Nézem, ahogy saját tengelye körül forogva himbálózik a zsinóron. Most másképp fest, mint teafőzés előtt: teljesen összeázott, helyenként elszíneződött, és a magába szívott víztől nehezebb is lett. Végül nem foglalkozom vele tovább, lerakom a tányér szélére, mivel végre hozzálátok szomjam csillapításához. A bögrét megfontolt mozdulattal a számhoz emelem, de nem kortyolok bele azonnal, hanem először finoman megfújom. A forró ital égeti a szám, de elégedettséggel tölt el a kellemes íz. Lassan, ellazulva addig kortyolgatom a még mindig elég meleg teát, ameddig ki nem ürül a bögre. Közben nem gondolok semmire, teljesen kikapcsolok. Mindezek után vidáman végigpillantok az asztalon, de szemem megakad egy nem odaillő dolgon. A tányérból felnyalábolom a kiáztatott teafiltert, és elindulok vele a szemetes felé.

KZ