Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Szakmai reszort

Ha nincs Benedek, nincs szeretet!

"A Mester kezet fogott velem!"

[Email Svájcból]

Egy újabb érzés...

A zebrán átmenet izgalmában elfelejtett körülnézni, amire csak akkor jött rá, mikor a hangos fékcsikorgással megálló autó fényei a szemébe világítottak, és hallotta a sofőr káromkodását.

Rádiótechnikai Diákműhely (RD)

Impresszum

Modern Rapszódia

"Hihetetlenül őszinte, méltóságteljes, csodálatos muzsika."

Juhász László

Magyar Linux

Aranyásó Filmklub

Robert Francis Kennedy (1925-1968)

Mostanában reneszánszát éli a John Fitzgerald Kennedy ellen 1963. nov. 22-én Dallas-ban elkövetett gyilkos merénylet. Oliver Stone filmje, a "JFK", továbbá számos magazin-cikk irányította rá ismét a figyelmet az "évszázad merényleté"-re, amely akkoriban bénító erővel sokkolta Amerikát. Öt évvel később, 1968-ban egy hasonló kaliberű politikus, Robert Francis Kennedy, a meggyilkolt elnök öccse szintén merényletnek esett áldozatul. Robert Kennedy többek szerint talán még bátyjánál is jelentősebb elnök lehetett volna. Mit illik tudnunk róla?

Robert Kennedy mintegy nyolc évvel volt fiatalabb bátyjánál. Tevékeny részt vállalt John elnökválasztási kampányában. Az 196O-ban megválasztott JFK politikai körökben nagy felzúdulást keltett azzal, hogy saját öccsét kormányának tagjává választotta. Robert lett a Kennedy-kormány "Attorney General"-ja (ez kb. az Igazságügyminiszternek felel meg). A 3O-as éveiben levő Robert energikusan és roppant tehetséggel látta el feladatát, kíméletlen harcot indított a szervezett bűnözés és a faji megkülönböztetés ellen. Számos ellenséget szerzett magának, köztük volt az FBI főnöke, J. Edgar Hoover is, aki nem nézte jó szemmel, hogy RFK megpróbálja a hatalmas gárdával rendelkező és veszélyesen önálló FBI-t ténylegesen az Igazságügyminisztérium alá vonni (ahová az egyébként elvileg tartozott). Legendás volt az ellenszenv Robert Kennedy és JFK alelnöke (a későbbi elnök) Lyndon B. Johnson között. (Ez az ellenszenv a vietnami háború idején, már Johnson elnöksége alatt, csak tovább mélyült.)

RFK nem sokkal a dallasi merényletet követően (1964-ben) újabb fontos politikai állást szerzett: New York állam szenátora lett. Bekapcsolódott (különösen a vietnami háború borzalmainak hatására) az 1968-as elnökválasztási küzdelembe. Az elnök, Lyndon Johnson az újjáválasztásért való harctól visszalépett, így Robert Kennedynek nagy esélye nyílt a demokrata párti elnökjelöltség megszerzésére. "Rajongótáborát" (vagyis potenciális szavazóit) főképp a szegényebb rétegek, az ifjabb generáció és a négerek alkották (ennek szép illusztrációját élte át e sorok írója, amikor Los Angeles-ben, az RFK-merénylet színhelyén szemtanúja volt, amint éppen egy sánta néger fiatalember kereste fel a szörnyű tragédiának, "Senator Kennedy" meggyilkolásának helyszínét.)

1968. jún. 4-ének éjjelén híveivel a los angeles-i Ambassador szálloda egyik dísztermében ünnepelte a kaliforniai előválasztáson aratott győzelmét. Ez voltaképp azt jelentette, hogy pártja szinte biztosan őt fogja elnökjelöltként indítani a republikánusok jelöltje ellen a választáson. Márpedig ha a republikánusok Nixont jelölik (ahogy meg is tették), akkor – lehet a gondolatot tovább fűzni – RFK valószínűleg magabiztosan nyeri az elnökválasztásokat, és bátyja nyomdokába lép. Mindez azonban csak feltételes mód maradt, hiszen miután a hotel báltermében elmondta beszédét ünneplő híveinek, RFK a szálloda konyharészlegén át elindult egy másik terem felé, ahol sajtótájékoztatót kellett volna tartania. A konyharészlegben lövések dördültek, és Robert Kennedy hamarosan vérző fejjel feküdt a földön. Kórházba szállították, de már nem lehetett megmenteni. Tizenegy gyermeke közül (az utolsó már RFK halála után született) az egyik fiú azóta politikai pályára lépett, és bekerült az Egyesült Államok képviselőházába.

Robert Kennedy sírja (egyszerű, fehér kereszt és fehér tábla) néhány méterre van JFK sírjától az arlingtoni temetőben.(Az arlingtoni temető Washington mellett, a Pentagon közelében terül el. (Érdekesség, hogy a Hair című film végén is ezt a temetőt mutatják.))

Végezetül egy érdekes részlet Arthur M. Schlesinger, Jr. "Robert Kennedy and His Times" című 1978-as könyvéből (a könyv szerzője kétszeres Pulitzer-díjas történész, a Kennedy-család barátja, a 6O-as évek elején John F. Kennedy elnök Különleges Asszisztense):

(...) Negyvenkettedik születésnapi ünnepségére meghívta Jevgenyij Jevtusenkót is. Jevtusenkót, csakúgy mint a többieket, megigézték Robert Kennedy szemei, "az akarat és aggodalom két röge... Így foglalják el az arcát, mint két, az általános jókedvből kimaradó lény. Kimerítő rejtett munka megy végbe ezekben a szemekben... Halványkék borotvapengeként hatoltak át bárkin beszélgetés közben". Az est végén a két férfi egyedül állt az előcsarnokban, kezükben "antik, talpas kristálypohár, melyekben apró, zöld pezsgőszikrák táncoltak". Jevtusenko pohárköszöntőt mondott – arra, hogy Robert befejezze bátyja művét. Emlékeztette Kennedyt, hogy az orosz szokás szerint a serlegeket egyetlen kortyra kell felhajtani, és a földhöz kell csapni. Kennedy kicsit zavarba jött, és azt mondta, hogy ezek Ethel (Robert Kennedy felesége – -bn- megj.) családi örökségét képezik – "a feleség az mégiscsak feleség" –, és előkerített inkább néhány poharat a konyhából. "Kissé meglepett," mondta Jevtusenko, "hogy valaki jelentéktelen poharakra tud gondolni, amikor egy ilyen pohárköszöntő hangzik el, de, persze, a feleség az mégiscsak feleség". Lehajtották a pezsgőt, és erősen nekicsapták a poharakat a padlónak. A poharak nem törtek el. Az orosz hagyomány szerint ez azt jelentette, hogy a pohárköszöntőben elhangzott kívánság nem fog teljesülni. "Mindig is babonás voltam, és most szörnyű balsejtelmem támadt. Ránéztem Robert Kennedyre. Elsápadt. Valószínűleg ő is babonás volt." Ezt kétlem – valószínű, hogy inkább fáradt volt, vagy unta az egészet. Később Jevtusenko írt egy borzalmas verset a Kennedy-fivérekről. (...)

-bn-