Étlap 4.

Aranyhalandzsa

Az Impi előző, XIX. évfolyamának összes számában létezett egy sorozat, amelyben szerzőnk (írhattam volna azt is, hogy én, de ez így olyan aranyos szabadgyurkás, no persze hogyan is érhetném őt utol, amikor például olyanokat mond, hogy "szabadjon az országgyűlés elnökének megjegyeznie..."; hát mi értelme van annak, hogy tevanjon, esetleg teleszjen vagy tevoltjon [a helyes kiejtés: 'tevannyon' ill. 'tevoltyon']), szóval amelyben egy-egy – a Kar hallgatói által sokat látogatott – vendéglátóipari egységet igyekeztem bemutatni, az étlap fakszimiléjének objektivitásával ellenpontozva a szöveg – természetes – szubjektivitását. Mivel az említett év a szomorú haldoklás időszaka volt kedvenc lapunknál, ezért eddig mindössze a Ki(s)rablóra, a Goldmann menzára és Sandro Pizzeriájára volt alkalom, az idei évfolyam eddigi két számából pedig örvendetes anyagtorlódás miatt maradt ki ez a rovat. (Ez persze valójában azt jelenti, hogy nem lettem kész vele a pénteki lapzártákra.) Most azonban elérkezett az idő, hogy a környék, de minden bizonnyal a főváros egyik leghangulatosabb kisvendéglőjéről írjak, a Lágymányosi öböl és a Duna közötti Kopaszi gátnak úgy a közepe táján elhelyezkedő Aranyhal Kisvendéglőről.

Szerkesztőségünk egyik tagja újságíró-iskolába jár, szerinte az a leghasznosabb, ha a cikkeket nem a főtémával kezdjük. E tény közlésével azt hiszem, már eleget is tettem e követelménynek, de igyekszem majd ezt az elvet, sőt végletekig fokozott változatát (továbbra is) alkalmazni jelen kis írás keretein belül.

Nos, volt egy évfolyamtársam, aki sok mindenről volt nevezetes (mindkét szülője például karunk dolgozója), többek között arról is, hogy a gyakorlatokra és előadásokra való folyamatos és lelkiismeretes félévközi készülés mellett is képes volt egyik szenvedélyére, a sportbúvárkodásra is időt szakítani. Történt pedig egyszer, hogy hősünk társaival a már említett öböl vizét kutatta. Arról nem szól a legenda, hogy mit találtak a sötét habokban, de az biztos, hogy a jól végzett munkát az Aranyhalban ünnepelték meg. Tamásnak tetszett a hely, és mivel – városi létére – egy olyan szobában csövezett, ahol Várklub rendező és KKB tag is lakott, hamar elterjedt a koleszban a hangulatos hely híre.

Hangulatos, írtam az imént, de az oly gazdag magyar nyelv eme festői erejű kifejezése is szegényes és száraz tényközlő betűhalmaz, ha a Halról kellene énekelni!

Ha láttatok esetleg valami klubmoziban neurotikus magyar rendezőtől letargikus szoció-filmet a hatvanas-hetvenes évekből, eldugott kis bányászfaluban, vagy méginkább gyökértelen szocialista iparvárosban játszódót, abban biztosan szerepelt egy-két füstös kocsma, falatozó, a hozzáillő lecsúszott egzisztenciájú közönséggel. Nos ilyen ez az étterem, csak egy kicsit a 90-es évekhez szelidítve, kedvesítve.

Ezzel persze nem le-, hanem rábeszélni akartam a kedves olvasót. Ha tehát kedvet kaptál, vegyél föl olyan ruhát, amelyet nem sajnálsz, ha tömény cigaretta- és ételszagú lesz néhány napig, vegyél föl kényelmes cipőt, amiben jólesik 15-20 percet gyalogolni, és bírja a sarat, vagy pedig ülj be egy nem túl alacsony, és nem túl gyenge építésű futóművel felszerelt kocsiba! (Tömegközlekedés nem jár a lüktető nagyváros eme nyugodt [fél]szigetére.) Indulj el a kollégiumból a külváros felé, és minden kereszteződésnél fordulj a legrosszabb útra! Ha úgy érzed, hogy egy sóderüzem belső területén haladsz át, közel már a cél.

Nyáron kerthelység is működik, ahol igazán kellemesen lehet üldögélni a természet lágy ölén. Bent néhány hangulatos box és asztal várja a vendégeket, hamisítatlan kockás abrosszal leterítve, a falakon halászszerszámok és benne madarak emlékeztetnek a kétoldalt hullámzó folyamra, illetve az étterem speciális egyediségére.

A közönség és a személyzet viszonya családias, ez azonban nem akadálya a szolídan udvarias kiszolgálásnak. Az ételek többnyire finomak és kielégítő mennyiségűek, az árak pedig magukért beszélnek (mellékelve), megfizethetőek.

Ó, ti ezer és ezer költők, akik a női lelket lágynak és a finom és kellemes dolgok iránt érzékenynek énekeltétek meg, vajon ragadtatok volna-e valaha lúdtollat, stílust vagy szövegszerkesztőt, ha tudtátok volna előre, hogy egy nő lesz az, aki mint a Világkiállítás biztosa le akarja rombolni a néhai kelet-európai élet eme utolsó(?) rekvizítumát, tudniillik a gát az Expó-terület része!

Honfitársaim! Indítsunk mozgalmat a mi Aranyhalunk megmentésére! Követeljük 'a Kletey Kata pénisrab'-tól (gyengébbek olvassák el fordítva is), hogy legalább ezt a kis darabot hagyják meg a közelmúlt skanzenjének a Világkiállítás csillogó-villogó pavilonjai között! Biztos vagyok benne, hogy a nyugati látogatóknak azoknál sokkal jobban tetszene, nem is beszélve rólunk, hazánk polgárairól, akiknek legalább ez az egy vendéglő maradna, ahol olcsón és feszélyezettség nélkül érezhetnénk jól magunkat, hamár Csehszlovákiában legalább nem tartottuk meg a régi rendszert, ahogy először kinézett, pedig mennyi knédlit és sört leengedhetnénk a torkunkon a kapitalista forintunkért a husaki árakon!

Ubi

Levesek

Készételek

Frissensültek

Köretek

Saláták

Üdítők

Sörök

Borok

Egyéb italok