Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Abszurd

"Elnézést, de kihívhatnám egy játszmára?"

Ötödéves...

Villanykari nóták

Aikido a BME-n

Az edzések nagyon jó hangulatban telnek el, ez, kérem, nem a sztrítfájter-őrző-védő-bulldog-képző.

A XXIX. Schönherz QPA további programjai

Egy hétig tartó szerelem

Korsóavató Szakestély

Alkoholfogyasztás hatásai a gólyára, a rácsszerkezetek változásai és a termikusan aktivált folyamatok.

Egy doktorandusz órarendje

Kollégiumi élet Nagytétényben

A környék viszonylag csendes, az éjjeli alvást nem zavarja a tömegközlekedés zaja. A közelben uszoda van, nem messze a kolitól, és ahová mindenki bevásárolni jár, az szemben a Campona részét képező Tesco.

Real-time áramszünet

"Csönd, az van."

Interjú Dr. Recski András professzor úrral

Nem az tart sokáig, amíg valakiről megállapítom, hogy elégtelen a tudása, hanem az, amíg őt meggyőzöm erről.

Mi a cél?

Az egyetemi hallgatókat csak az ösztöndíj és a szociális támogatás érdekli – olvashatjuk a JM 30. számában. Valóban ez lenne a helyzet? Erről kérdeztem néhány kollégistát a liftek között.

– Tudtok-e arról, hogy reagálnotok kellene dolgokra?

– Milyen dolgokra? – kérdez vissza Tibor.

– Hát, őszintén szólva nem is tudom. Ugye itten vannak dolgok. (?)

– De miféle dolgok?

– Például, hogy bejárogattok az egyetemre, havonta felveszitek az ösztöndíjat, megírogatjátok a ZH-kat, vizsgázgattok. A többi nem érdekel.

– Mi kellene, hogy érdekeljen? – veszi át a szót Lajos.

– Az előadások egy része olyan, hogy nem lehet hasznát venni. Gyakorlat alig van. Négy óra előadásra jut két óra gyakorlat. Az oktatók pedig nem a tudást akarják átadni és ellenőrizni, hanem azt akarják bebizonyítani, hogy hülye vagy.

– Na meg a vizsgán meg van határozva, hogy hány százalékot kell kirúgni – mondja Endre.

– Bezzeg hogy fognak majd egy-két év múlva rimánkodni – szól közbe Péter –, hogy az ember ne menjen el máshova. Olyan potya ketteseket fognak osztani.

– Ennyire népszerűtlen a Műszaki?

– Nézd – mondja Lajos. – Az öcsémet most rúgták ki a közlekről. Elment albérletbe, dolgozott. Összeszedett egy csomó pénzt és esze ágában sincs ide visszajönni. Egy haverom elment a Közgázra. Frankó jegyei vannak. Amellett jut ideje sportolni. Színházba jár és még egy csomó dolgot csinál. A másik haverom beiratkozott egy magániskolába. 60.000 forint a tandíj. De azért kapnak is valamit: a gyakorlatban hasznosítható ismereteket. Az oktatás figyelembe veszi, hogy nem tudsz folyamatosan figyelni. És a tananyagot is így építik fel. Az emberek vidámak. Ott az órán megtanulják a dolgokat. Nem kell görcsölni. A haverom az iskola mellett egy kft. ügyvezetője.

Nálunk bezzeg mi van? Beáll az előadó a tábla elé. Egész órán folyamatosan beszél és ír. Nem lehet másolni, nem lehet megérteni. A csúcs az volt, amikor a múltkor fizikából a fazon jobbkézben krétával, balkézben szivaccsal dolgozott. Amit felírt az egyik kezével, szinte rögtön le is törölte a másikkal. Persze hogy pozitív példát is mondjak, ott van az Orosz Laca. Az tud tanítani.

– Tavaly meg az volt – veszi át a szót Endre –, hogy egész évben alig haladtunk az anyaggal, mert az előadó folyton a mértékegységekkel kötözködött.

– Ja – mondja Lajos: " Sebesség = v = út/idő = s/t. Mértékegysége: m/s = méter per szekundum..."
És mikor szól az ember, hogy ennyire talán nem vagyunk hülyék, meg hogy ezt mindenki ki tudja találni, akkor az a válasz, hogy "ebben azért nem vagyok olyan biztos, kollégák".

– Aztán az egyik órán helyettesítő tanár jött be – folytatja Endre. – Mikor bementünk, mind a 4 tábla tele volt írva, alig győztük másolni. Aztán amikor végére értünk – na nem az órának –, s már azt hittük, hogy fellélegezhetünk, akkor a tanár még bekapcsolta az írásvetítőt. Egy óra alatt több anyagot vettünk, mint az egész félév alatt.

– Hát ez az! – mondja Péter. – Ezt nevezik oktatásnak?!

– Dehát az előadókat mindenféle szempontok alapján válogatják.

– Igen: tudományos munka, publikációk, kutatások. De sehol nem szempont, hogy az illető tud-e, akar-e, szeret-e oktatni.

– Újabban az idegen nyelvű előadóknak próba órát kell tartaniuk, amit egy bizottság hallgat meg.

– És szerinted ki fogja azt mondani egy professzornak, hogy ne akarjon előadni, ha beszélni sem tud értelmesen magyarul?

– Talán majd a hallgatók? Hiszen egy nagyszerű OHV kezd kialakulni – előbb-utóbb.

– És ebbe beleszólhatunk mi is, hogy hogyan lenne jó? – kérdezi Endre.

– Igen, a múltkor is elmondtuk a gondjainkat – vág közbe Lajos –, aztán nem sok hatása lett.

– Szóval lehet itt durrogni – mondja Péter –, hogy nem nyilvánítunk véleményt. Mert hát vagy meg sem kérdeznek minket, vagy ha mondunk valamit, azt meg nem veszik figyelembe, s jó, ha esetleg megmagyarázzák. De hát nem értem. Mi lenne a cél? Megint tömegek tomboljanak vezényszóra?!

– Ez az. Ki kellene nyitni a fülét néhány embernek, és nem csak azt meghallani, ha üvöltözik a tömeg – zárja le a vitát Lajos. – Gyerünk gyalog, nem jön a lift!

A fordulóból Péter még visszaszól: Igaz, hogy az látványosabb lenne.

Kincses