Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Kórházajánló 3 – új helyeken

Közöltem, hogy azért jöttem ide, mert szeretném megvizsgáltatni magam hozzáértő emberrel, és azért nincs háziorvosi beutalóm, mert egyetemista vagyok, egy hete költöztem fel, és ebből kifolyóan a lakcímbejelentést sem tudtam még megoldani.

Csak hogy tudjátok...

A Linux operációs rendszer elsősorban a programozók körében elterjedt...

Szakmai műhely

Szakmai dolgokon kívül volt sok közös kajálás (szalonna, bogrács, szintvacsi), valamint volt egy hosszabb kirandulás Szlovákiába.

Zenei hírek

Koncz Gábor

Kereskényi Balázs

Vas, halál, cserebogár

Chilis kakaó

A Schönherz Kollégium programjai

Csapatok honlapjai

2005 éve – a fizika és a kultúra egysége

József Attila csodálatos verseket alkotott, mégsem tudott megélni belőle. A kor nagy irodalmárai fordításokból biztosították megélhetésüket, azonban ehhez az ő iskolázottsága kevés volt. Küzdött, sokan pártfogolták, mások nem ismerték el.

Kari Tanács

Kari Tanács zajlott november 17-én az egyetem rektori tanácstermében. A napirend a következő volt:
1. Tiszteletbeli doktori cím adományozása
2. Doktorandusz hallgatók szigorlati tárgyai
3. Tanulmányi érdemrend adományozása
4. "Az új tantervvel kapcsolatos feladatok"

A fenti felsorolásból nem igazán tűnik ki, de a 4. pont volt az, amelyikre nagyon odafigyeltünk. Ez tartalmazta ugyanis a mostani első-másodéves hallgatók modulválasztási lehetőségeit és szigorlati rendjét. Amint az előző lapszámból is értesülhettetek róla, most kellett elhatározni, hogy milyen szabadon választhatnak majd modulokat az 5. félévet elért hallgatók. Mire a Kari Tanács megkezdődött, addigra impozáns méretű színfalak mögötti egyeztetés zajlott le. A dékán a Tanács mindhárom képviselőcsoportjával, így a hallgatói képviselőkkel is találkozott, hogy kompromisszumos javaslat kerüljön a plénum elé. Meg kell mondani, elég jó munkát végzett, mert a Tanács nagyobb drámák nélkül, néhány kiegészítéssel fogadta el az előterjesztést. A döntés szerint: 16 db. ún. "A" modul fog indulni, amelynek feladata a szakirányú mérnöki ismeretek tanítása. Ezek a modulok:

Villamos energiarendszerek
Villamos készülékek és berendezések
Villamos gépek üzeme és diagnosztikája
Teljesítményelektronika és villamos hajtások
Távközlés Rádió rendszerek
Műsor- és adatszórás
Számítógéprendszerek
Kommunikációs hálózatok
Mérés- és műszertechnika
Folyamatirányítás
Digitális rendszerek
Robotirányítás rendszerek
Mikroelektronika
Elektronikai technológia
Műszaki fizika

Ezeken felül indulnak kisebb óraszámban "B" modulok, amelyek az ismeretek szélesítését célozzák meg.

Az "A" modulok minimum 15, maximum 30 fővel indulnak. (Átlagban 22 fő jut egy modulra). Az első két évben minden modul indul, ahova 15-nél kevesebben jelentkeztek, oda máshonnan kiszorult hallgatók kerülnek. A választás rendjét a Hallgatói Képviselet dolgozza majd ki, az mindenesetre biztos, hogy a tanulmányi átlagok alapján. Szó volt még a szigorlati rendről is, de ez a vitaidő hiányában berekesztődött.

Radnóti Tibor