A kór

Úgy döntött, megvárja a halált. Felvette legszebb öltönyét, kedvenc Lipton teáját főzte meg, és kiült az erkélyre. Úriemberhez méltóan, elegánsan. Kortyolt a teából és lazított. Relaxált, lelkét kitárta és várt. Hónapok óta tudja, hogy baj van. Belül, valami megmagyarázhatatlan. Éjszaka nem tud aludni, csak forgolódik és a sötétséget bámulja. Reggel nincs kedve kelni, egész nap ténfereg. Fáradt, mégsem álmos. Ráadásul napok óta egy falat sem ment le a torkán.

Ez így nem mehet tovább. Tudta, hogy sorsát nem kerülheti el, ezért döntött így. Ő legalább belátta és elfogadta, amit sokan nem mernek megtenni.

Nézte a nyüzsgő várost. Emberek ezrei rohantak intézni az ügyüket. Autók tülköltek, ideges sofőrök káromkodása szivárgott el füleihez. Érezte a város lüktetését, mely most oly távolinak tűnt számára.

Jól emlékszik a napra, amikor felfedezte bal alkarján a gumót. Két éve történt, zuhanyzás közben. Jelentéktelen kis dudor, persze. Valahol beverte a kezét, pár nap és lelohad. Hetek teltek el, a gumó azonban nem múlt. Megmaradt ez a kis rendellenesség, s esténként mindig eszébe jutott. Félt, reszketett, hogy mi lesz, ha nem jóindulatú daganatról van szó. Egy elrákosodott góc, ami elhatalmasodik testén.

Lassan leszállt az este. Felkapcsolódtak a lámpák, az ég vöröslő színjátékát figyelte. Az utolsó este ajándéka a természettől. Mily hatalmas ajándék ez, s mégis miért vannak oly sokan, akik elsétálnak mellette. A felhők kúszása az égbolton, a levegő, amelyet belélegzett.

Mennyire stresszelte annak idején, hogy mi lesz, ha valami fog vele történni. Orvoshoz ment, hogy kivizsgáltassa magát és a gumót. Előfordul, ne izguljon, mondták. Könnyen mondd ilyet egy orvos. Nyilván száz és száz beteggel van dolga. Nincs arra idő, hogy az egyes ember problémáit alaposan átvizsgálja. Modern tudomány, de mind mit ér az isteni akarattal szemben. Ha egyszer megtalált a baj, viselni kell azt.

Harcolt ő annak idején. Idegesen kiabált, hogy műtsék le a kezéről ezt a valamit, mert nem akar komoly bajt. Az orvosok ugyan jóindulatúnak találták a gumót, de végül eltávolították. Még éppen idejében, gondolta, s el is kérte testének eme darabját megőrzés végett. Ott áll a formalinos folyadékban ma is az éjjelin.

Először örült, hogy végre a baj okozója hermetikusan el van zárva. Nézegette, s felszabadultnak érezte magát. Olybá tűnt, hogy élete végre visszazökkent a normális kerékvágásba, mikor egy tudományos újságban rá nem talált arra, hogy a rákos sejtek a vérárammal testének bármely pontjába elkerülhettek, s ott újabb gócokat alkothattak. A vízben úszó véres gumó. Bárhol a testében. Olyan helyeken, melyeket ki sem tapinthat, akár az agyában is. Újra reszketni kezdett. Félt, és félelme napról napra nőtt.

Mosolyog akkori önmagán és nézi a sötétséget. A csillagokat, az autók ténfergő reflektorait és boldog. Örül, hogy túl van a nehezén. Akkori félelme már a múlté.

Annak idején nem találta megnyugvását. Miért ő az, miért vele kellett mindennek történnie? Bárkivel megeshetett volna. Egy kétgyerekes anyával, egy fontos üzletemberrel, akár pont azzal a kutatóval is, aki új és új gyógymódokat talál az emberiség problémáira. Magára nézett, és nem tudott semmi olyat mondani, ami miatt ő különleges lett volna. Egyedül élt, unalmas irodai munkát végzett. Volt ugyan néhány barátja, akivel összejárt, de ennyi. Ha a statisztikának be kell teljesülnie, hát akkor ő az ideális alany. Szerencse, hogy pont ő az, aki elhull. Nincs családja, senki sem fogja hiányolni.

Olvasgatta a Bibliát, amelyet kezébe annak előtte sohasem vett. És megtalálta a választ: a sors meg van írva, így nem küzdhet ellene. Beteljesedik. Ekkor jutott arra a pontra, hogy fel kell készülnie, el kell fogadni az elfogadhatatlant. És, hogy mások számára megkönnyítse az egészet, sorra elhagyta barátait, munkáját abbahagyta. Rendelt magának egy sírhelyet egy közeli temetőben, megírta végrendeletét. Maradék vagyonát egy gyerekeket segítő alapítványnak ajánlotta fel.

És mikor mindezt elrendezte, várta a halált. A halál azonban nem jött. Mindössze annyi történt, hogy vacogott a foga, mert időközben lehűlt a levegő. Így kénytelen volt bemenni, és az esti show megtekintése után újra kezdődött az álmatlan éjszaka.

Hetvenkét évesen még mindig várt. Most már fájt a gerince, sétálni is bottal járt. Cukorbeteg volt, így szűkös diétán élt. Élete nyugodt tempóban folyt tovább, míg egy este álmában érte a halál.

Taca