Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja

Nyári Tábor

A pénteki nap problémásan indult, és az amúgy sem vidám helyzetet csak rontotta, amikor Kelenföldön a gyorsvonat az orrunk előtt indult el. Szerencsére fél óra múlva ment egy másik, így délután öt óra környékén már Tatabányán tanakodtunk, hogyan tovább. Várgesztesre, az idei nyári tábor helyszínére szerettünk volna eljutni, de az előző busz 20 perccel azelőtt ment el, a következő pedig csak 18:40-kor indult. Így még barátok közt is másfél óránk maradt, amit megpróbáltunk egy kis bekötőúton (egy erőmű és egy vasúti sín között) stoppolásra felhasználni – kvázi sikertelenül. Azonban – mint megérkezésünk után kiderült – semmiről sem maradtunk le. A péntek estére tervezett programok (tábornyitó, KB-beszámoló, szintközösségi pályázatok elbírálása, tábortűz) elmaradtak, a vacsora pedig a tervezett nyolc óra helyett csak éjfél környékére lett kész. A programok nélküli időt beszélgetéssel, vacsorakészítéssel, valamint a welcome drink elfogyasztásával töltöttük.

A szombati napon az étkezésekkel már nem volt gond, a reggeli után meghallgattuk a KB-beszámolót, választ kaptunk a kérdéseinkre, egy kivételével – rejtély maradt, hogy a bölcs férfi miért nem játszik bakugrást az orrszarvúval. Délután a kollégium gazdasági rendszerének kialakulásáról és jelenlegi helyzetéről hallhattunk egy előadást, este pedig az egykori kiegészítő (immár többletszolgáltatási) díjról beszélt Slaci, és Menyus tolmácsolásában megtörtént a Várklub beszámoló is. A nap folyamán a szobabeosztás és a különböző testületi gyűlések mellett kiscsoportos beszélgetések voltak – mondjuk a tervezettnél kevesebb. A négy téma, amivel foglalkoztunk: kapcsolattartás az öregekkel; a kollégiumi önkormányzat határai; a felvételi rendszer reformjai; az Egyetemi Hallgatói Képviselet. Az előző este tapasztalataiból okulva a rendezők már korábban elkezdték a vacsorafőzést, így már fél éjfélkor meleg ételhez juthattunk.

Vasárnap reggeli után újra kiscsoportos beszélgetés, majd Medu tartott egy rövid HK-tájékoztatót. Az utolsó – a program szerint délben kezdődő, de legalább egy félórát csúszó –, Szakkollégiumról szóló előadáson már nem sokan maradhattak, ugyanis egy óra környékén a Tatabánya fele tartó busz zsúfolva volt Schönherzesekkel.

Összességében egy jó Nyári Táborban voltunk, nagyon sok újítás volt benne az előző évekhez képest, s jó volt ismét találkozni azokkal az emberekkel, akiket nyár eleje óta nem láttam. A tábor pólóját Schreiner Csaba tervezte, a welcome drink legjobb fordítása pedig Soós Zoltán munkája lett.

Bacsi