Bárhol megtörténhet

"Nem tudja valaki, mit keres ennyi tűzoltó a Kármán előtt?" – kérdezte mindenki fél hét körül. Aztán hamarosan már a tévében is bemondták, hogy tűz ütött ki "egy Irinyi utcai kollégiumban".

Már a Schönherz bejáratától lehetett látni a tűzoltóautók villogóit, és nagyon sokan indultak "katasztrófaturizmusra", azaz megnézni a látványosságnak cseppet sem mondható tüzet. Többek közt én is. Rohanás fényképezőgépért és irány a Petőfi híd felé.

Odaérve szomorú látvány fogadott: bár tüzet nem lehetett látni (állítólag csak a szemétledobó füstölgött), de tűzoltók, mentőautók, rendőrök, és katasztrófavédelmisek voltak mindenütt, az utcát pedig villogók kék fénye borította be. A híd egyik oldalát és az utcát lezárták. Akárcsak egy katasztrófafilmben.

Az út átellenes oldalán tömeg. A bámészkodók közül egyesek álmélkodva beszélgetnek, vagy éppen "úgy kell nekik" stílusban ecsetelik a kialakult helyzetet. Én azért az első fénykép készítése után elbizonytalanodom, és megszólal a lelkiismeretem: vajon helyes-e itt állni, és figyelni, ahogy másoknak esetleg az életük forog kockán?

Belülről nézve persze egyáltalán nem olyan könnyű feldolgozni a helyzetet. Néhány kármános áll mellettem, hallgatom, hogy miről beszélgetnek: "...azt sem tudom, hogy kivel jöttem le, csak belekapaszkodtam az előttem lévőbe", "A füstben nem lehetett látni semmit, többször is nekimentem a falnak. Még mindig remegek a félelemtől." Telefonálás, ismerősök keresése. Néhányan felszállnak a villamossínek mellé leparkolt üres buszokra melegedni. Közben mentőautók távoznak a sérültekkel.

A legfelső emeleti szobákban elemlámpák fényét látni. Szerencsére csak a tűzoltók, majd nemsokára megjelenik egy lámpa a tetőn is. Néhány pillanat múlva felkapcsolják az épület világítását. Vége van, az arcokon egy kis megkönnyebbülés látszik. A rendőrök, tűzoltók lassan elmennek. Én visszajövök a koleszba. Akár itt is történhetett volna...

Kereskényi Balázs