Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Four Hungarian men went to Italy

Az Ügyfél és a Kisasszony

Amikor megkötöttem a szerződést, akkor volt a papíron egy kis négyzet, és mellé volt írva, hogy internetes átutalások tiltása. Ezt én beikszeltem.

Elavult, öreg szakik

Mostani, state-of-the-art tudásunk idejét múlja, s ugyanúgy, ahogyan nagyanyáink nem értik a mobiltelefont, mi sem értjük majd a... azt a kis kékeszöld valamit, amit majd csak húsz év múlva fedeznek fel.

Molnár Ágnes

Ismét itt az idő, válasszatok!

Fontos tehát, hogy a Hallgatói Képviselet időben, és megfelelően fel tudjon állni, meg tudja kezdeni működését. Fontos, hogy ebből ti is kivegyétek a magatok részét, azaz gyertek el szavazni, döntsetek arról, hogy ki harcolhat majd egy évig értetek.

Schönherz Kórus

Eltévedni jó dolog

"Lesz egy hótúránk várfoglalással, meg eltévedéssel."

Csiszár László (Tsiszi)

Tűz lesz babám?

Teleki Réka

Tasi Csongor (Csongi), V. Vill.

Három és fél évvel ezelőtt kezdtem lejárogatni a HK ülésekre, mert kíváncsi voltam, hogy valójában mivel is foglalkoznak a hallgatói képviselők. Előbb-utóbb belefolytam a munkába és jelöltettem magam. Akkor még nem, de a következő két évben meg is választottatok. Így ebben az időszakban már döntési jogköröm is volt a Kari Tanácson.

A HK-n belül leginkább tanulmányi ügyekkel, de emellett egy kicsit még külüggyel és PR-ral is foglalkozom.

Tanulmányi téren eddig szakirány-besorolással, szabályzat alkotással, és egyéni problémákkal foglalkoztam. Az előző évben egyik feladatom volt, hogy embereket keressek a főszakirányokat felülvizsgáló ad hoc bizottságokba, ami több kevesebb sikerrel össze is jött, de sajnos volt olyan szakirány, ahova nem sikerült olyan hallgatót találni, aki hajlandó lett volna ezt elvállalni. Tagja vagyok a Tanulmányi Bizottságnak, ahol a karon belüli speciális, nem szabályozott tanulmányi problémákról döntünk. Van még egy-két elvégezetlen feladatom: szakirány-alapozó tárgyak véleményeztetése, a Szakirányválasztási Szabályzat villamos részének és a villamos előtanulmányi rend felülvizsgálása, amiket mindenféleképpen meg szeretnék csinálni.

Külügyi téren a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Külügyi Bizottságának az informatikával foglalkozó referense vagyok 98 májusa óta. Én szerkesztem a Külügyi Bizottság honlapját, frissítem az újdonságokkal, adminisztrálom az országos körű külügyes levelezőlistákat, és még egyéb informatikával kapcsolatos külügyi tevékenységet is ellátok.

Körülbelül másfél évvel ezelőtt a közreműködésemmel létrejött a villanykari információs levelezési lista, a "HKNews" (részletek a HK honlapon). Azóta az én feladatom ennek a listának az adminisztrálása, és az információk felrakása. Ez a levlista egyrészt tájékoztat titeket az aktuális infókról, másrészt betekintést nyújt a Képviselet munkájába.

Szeretném, ha szavazataitokkal támogatnátok, így továbbra is folytatni tudnám ezen tevékenységeimet, és el tudnám végezni az elmaradt feladataimat.

E-mail: csongi@sch.bme.hu