Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Bemutatkozik a Sport reszort

Sportolási lehetőségek a kollégiumban.

E! - Beköszöntő

Igen, de...

Impresszum

Túlélhetjük-e a technikát?

A GYSEV legújabb sikerei

Kíváncsi vagyok a jövőképükre, vajon szerepel-e benne, hogy az utasszolgáltatás fenntartása, fejlesztése?

Majzik Róbert (Mc)

Rövid hírek

50 éves a BME Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék

Jubileumi tudományos kollokviumot tartunk.

MASTERPLAN / MASTERPLAN

Vas, halál, cserebogár

A címből a tapasztaltabbja már sejthet valamit, a többinek meg íme a szájbarágás: most beállunk, mint a klinikai halál. És hogy lehessen újat is tanulni, egy sajátos teobromin- és kapszaicin-keverékről lesz szó, amit feleannyira széles arccal egyszerűen csak chilis kakaó néven illetnek.

Na, ennek számos előnye van. Például az, hogy minden para (és lobbi) nélkül be lehet szerezni a boltban (a svábhegyi Csemegében pl. most óccsó is a kakaó), és még csak be se szólhatnak az okosok, hogy ejnye-bejnye, ne dorogozzál (igen, ez utóbbi egy igen komoly minisztériumi honlapon szerepelt). A másik előnye, ahogy azt a kistehénnel és all-your-base-zel "foglalkozó" infósok bizonyára olvashatták valahol (hehe), hogy viszonylag szabadon paraméterezhető. Sok kakaó és szőlőcukor, valamint kevés paprika mellett hajaz bármilyen gringó energiapitbullt (nesztek, multik, de erről meg az artisjusgenyáról majd máskor); több paprika... és egyebek... mellett pedig pusztán valószínűségi alapon is felkészülhetünk erre-arra.

Na. Ennyit a reklámról. Akkor vegyük sorra, mi is kell hozzá, először mondjuk csak egy személyre:

– 6-8 igen púpozott evőkanál tömény kakaópor (lapátolás közben majd rájön úgyis mindenki, hogy mekkora az az igen púpozott);

– 2-3 evőkanál fapados szőlőcukor (ezzel támogassuk azér serényen a magyar ipart, ha a kakaóval egyszer már nemigen fogjuk);

– fahéjból talán egy evőkanálnyi is elég;

– halálpaprikából (tipikusan chiliből vagy pl. ebből a macskap*cs jellegűből) amennyi kifér; nyugodtan elmehetünk a halálos adag határáig, ami az említett fajtából tutira
3-4 darab fölött kezdődik;

– szerecsendió... eeeaaauggghhhhjoezilla, ezt módjával, aki nem akar felfordulni.

Tehát. Vannak ezek. Tfh. már összekeverve. Rutinosabbak szívét ilyenkor az ismerős aranybarnás-pirosas szín láttán már igen-igen nagy melegség tölti el, ugye. Namostan. Mindehhez módszeresen (ügyelve a csomómentességre) hozzáadagolunk kb. 3-4 deci vizet; vagy eleve forrót, vagy még utólag rámelegítünk egy kicsit. Ezek az elemek ott egy darabig oldódnak és szórakoznak, meg sok egyebet csinálnak, amit a megfelelő Kispál-szövegek előírnak nekik. Aztán a nagy kavargatásban idővel langyosra fog hűlni a keverék, és ekkor kezdődik a szeánsz második része: az ivás.

Ezt nemdifólt módon kell, pl. úgy, hogy egy pohárban a szmötyi, a másikban meg tiszta víz. Aztán ezt a kettőt így felváltva érdemes kortyolgatni. De természetesen lehet csak úgy magában is; ekkor amellett, hogya zorrodatis tisztíccsa, még jól el is von egy csomó vizet onnan, ahova kerül. Ez nem biztos, hogy olyan jó. Na. De. A lényeg, hogy egy idő után érdekes effektusok bontakoznak ki. Ehhez érdemes megemlíteni néhány hatásmechanizmust. A kakaóban leledző teobromin ugye szívműködésserkentő gyógyszereknek is az alapanyaga, úgyhogy ne csodálkozzunk, ha odabent valami dörömbölni kezd, mint Mick bácsi, amikor Joezillát anyázza, esetleg már a körhinta is be-beindul tőle. Természetesen a teobromin mást is tud, de nem lövöm le a poént. A másik hatóanyag ugye a kapszaicin, ami meg a jau ereűs paprikátú gyün. Ez meg ilyen vicces cucc, mer jól átveri a népet, és azt találja érezni az ember, hogy valami nagyon komoly égési sérülése van. Köztudott, hogy ilyenkor mik szabadulnak fel a testben; a halálpaprika tehát az ember saját énvagyokakistehén-anyagait uszítja a gyanútlan júzerre.

Na, ennyit a farkasbabról (© Python), most már csak várni kell a hatást. Ez utóbbi erősen függ az ember alkatától. Van, aki csak lógatja a lábát és jól érzi magát (de pl. még nem nő meg kétszeresére a feje, nem lifeg az orrcimpája, vagy mi a fene az a két pöcök a kis tehén arcán; továbbá a fa tetején se pörög), aztán van, aki beindul és úgy érzi, mindjárt belép a klubba, aminek az első szabálya, hogy nem beszélünk róla.

Aztán vannak a másfajták (© a császár állatai, klasszikus AI jegyzet). Személy szerint az utóbbiak közé sorolom magam, miután spontán megtapasztaltam ezt-azt. Ezekre vigyázni illik. Például ne csodálkozzunk, ha minden átmenet nélkül észrevesszük, hogy szándékok vannak mindenütt, és ami nem derékszögű vagy párhuzamos, az már mozog. Apropó, mozgás, idő, ilyenek. Ezt igen különösen érzékelheti, akinek bejön... Néha-néha kialakul az a határozott meggyőződés, hogy mondjuk az Ehrenfest-tételt sem az ISM szponzorálta, hanem az azték... hm, klérus... titkos receptje. Természetesen kételyek, azok vannak; kb. olyan szinten, mint amikor másodjára hangzik el a megfelelő filmben a "Dick Laurent is dead" jelmondat. A kínos csupán az, hogy néhány töredékmásodpercre ki-kicsápol az ember, hogy azokat a röpke átmeneteket igen gyötrelmes munkával megjegyezhesse, és utána feltehesse magának a kérdést: A kollega agya tényleg ilyen gagyi volna? Amúgy esetleg tanulságos lenne néha betépés-alapon is fejleszteni az AI-t.

Na, de. Most ezt hagyjuk. Tobzódjunk a mindenben, amíg van, mert ilyenkor különös, néha fellelkesítő, magasztos élményekben is részünk lehet. Komplett földtörténet fél perc alatt? Föld-kaland, ilyesmi? Mind jöhet. Azér ne nyúljunk a Variszkuszi-hegységhez, akkor se, ha nem "ott fenn északon", hanem a markunkban van. Balesetet okozhat (© Bill, a Galaktika hőse). Különben is, úgyis hamar szétmállik. Az már mókásabb, amikor Afrika megindul és bedarálja Európát, a földrengések meg nedveseket reccsennek, mint egy halálra ítélt polisztirol vonalzó élete utolsó pár másodpercében, hogy közben a Költő utca iskolástól, előnytelenboltostól, pékségestől felszökjön az egekbe, amíg az embert haza nem vágja valami verejtékes kifehéredés. Aztán jöhet a következő kör. Széchenyi-emlékmű, rángatózó zúzottkő, amiben ott röhögnek a "Psychedelic screensaver"-ből jól ismert gonosz kis háromszögek, aztán szent őrület, Lovecraft-vers néma szavalása, emlékmű zöldvazzeg ajtajának nyikorgatása, para a küklopszian nem-evilági építmény belsejében táncoló visszhangoktól.

Na, fővárosunk polgári kerülete csak egy példa volt, mer ez triviális és közel van, mint a SPOT-rejtvények általában (b0cs), de ennyi erővel megemlíthettem volna a párszáz kilométerrel odébb mindent elsodró járdát, ami még lélegzett is. Vagy a tapolcai csonterdőt; ecsém, az mekkora kifekvés volt, és milyen remekül bejött másnap a poszt-traumatikus valóság Szigligeten, pár igazi csont képében! Vagy a tevefát, közvetlenül a görénylámpa meg a tó mellett; a szúnyogcsapot meg a konyhai lámpát, ami éppen felhabzott vagy röhögött... és akkor itt eszembe jut, hogy hoppá, Tétényben eddig még nem műveltem a cuccot. Pedig! Na, de ez, akárcsak a Family Frost, már a jövő zenéje. Majd a következő könyvem végén.

Addig meg horkoljatok, csá!

yikez