Jelenés

Egy éjszaka testet öltött előttem az ősgonosz. Az, akitől már régóta várják sokan, hogy beintse az utolsó szólamot.

Ezért hát cinkos mosollyal, kérdően - már-már várakozóan - néztem rá. De ő csak állt, és szomorúan ingatta a fejét.

- Mit oszthatok még szét köztetek? Elfogyott már, nektek adtam mindenemet rég. Akár vissza is mehetnék, majd szólok a szárnyas rezesbandának, ne hangoljanak.