Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Kedves Olvasó!

Kulturális ajánlat

– pará-val kezdődő szavak –

Vekker

"...többet nem maradsz fenn hajnalig..."

Előtérben a komolyzene

Ismét Szakest

Fizika tanszék nem vizsgázott, inkább a sörivásban tették próbára erejüket, egy sörpárbaj formájában.

Tolkien-nap 2004

Idén, a tavalyival egyező helyen és időpontban, január 3-án várnak titeket, valószínűleg ismét rengeteg előadáson, beszélgetésen, filmvetítésen vehettek részt.

SPOT fény-képrejtvény!

Rakott krumpli

Jó étvágyat!

Sziget 2004

Irónia

avagy Re: A Schönherz Kolesz ajtaja...

Vándor

Amikor megszületett, semmiben sem különbözött az átlagos emberektől, pedig más volt. Erre a húszas éveiben jött rá. Addig is kicsit furcsállotta, hogy más az értékrendje, mint társainak. Az első iskolájában is inkább tudta a tananyagot, mint tanult. Azt sem értette, hogyan tudna meglenni könyvek nélkül, mikor neki ínségesebb időben betűhiánya volt, és mindent elolvasott, ami elé került. Ekkor még csak nem is sejtette, amit most már tudott.

Idegen volt. Ez a kultúra nevelte, de mégsem tartozott hozzá. Olyan eszmék, nézőpontok, viselkedés voltak a lelkébe szinte beleégetve, amik idegenek ezen a földön. Ezért érezte úgy, hogy más korba való. Esetleg a sötétnek nevezett középkorba, mikor még volt becsületkódex. Vagy az itteniek által XIX. századnak nevezett korba, mikor még tisztelték, becsülték a nőket. Esetleg más világba való. Egyre idegenebbnek érezte magát, mert az is volt. Erre egy este jött rá, mikor a saját maga építette világban barangolt és olyan emlékek lepték el, amire nem tudott magyarázatot adni. Járt abban a világban, de megszámlálhatatlan másikban is.

Bárd volt egy olyan kultúrában, hol a bárdok vándor énekesek, zenészek, mesemondók voltak. Megtanult verselni, s több verset, regét írt és tudott fejből. Ismerte a világ legendáit, történelmeit. Egy másik univerzumban űrhajóépítő mérnök lett. Tudott majdnem mindent az ottani vákuumnak nevezett fogalomról és az űrutazásról. Lovag is volt egy középkorhoz hasonló világban, kinek a jelmondata: "Becsületem az életem". Fizikus, ahol a fizika egzakt tudomány, nem épült rá technika, és ahol a világegyetem megértése a cél. Varázsló egy olyan helyen, ahol a mágia nagyon magas művészetét űzték, de olyan hosszú volt a tanítás és rostálás, hogy köszvényes aggastyán lett, mire teljes jogú tagja lett a közösségnek. Egyik életében biomérnök volt, inkább biológus. Gépek helyett átalakított, speciális célra teremtett lények dolgoztak, élő gépek. Tagja a leginkább a tibeti szerzetesrendekhez hasonlító csoportnak, kik egész életükben a belsőjüket kutatták, és közben különleges képességekre tettek szert.

Mindenhol leélt egy, egyes helyeken több emberéletet, hogy tanuljon. Szeretett, szerették. Eddig mindenhol megtalálta a helyét, kivéve itt. A tudása elég lett volna rá, hogy áttörést érjen el a tudománynak nevezett bohóckodás bármely területén, de arra is, hogy megcáfolja az egészet. Szürke szeretett volna lenni, de ahhoz a belső énjét kellett volna levetkőznie, és azokat az elveket kellett volna megcáfolnia, amiket életei során tisztelt. Más volt, mint az átlag, akiket nem értett és ők sem értették.

Harmincas évei felé, életeiben először megcsömörlött ettől a világtól. Elege lett abból, hogy a zajt nevezik zenének, a rondát szépnek, hogy két festékpaca a művészet, hogy megölték a szerelmet, hogy a műveltséghez elég egy lexikon, és hogy a nagy irodalmi műveket képregényben adják ki. Elege lett mindebből és elment.

Összeszedte egy dobozba, ami számára értékes, könyveket, verseket, zenét, s mivel szentimentális is volt, fényképeket, leveleket is. Aztán egy szép, esős napon kisétált az ismert téridőből. Nem maradt utána semmi, csak egy kézzel merített lapokból kézzel kötött könyv, benne egyenletes lézernyomtatott sorokban a versei, novellái, álmai s vágyai. Az előlapján pedig, mit minden világon használt, a neve.

A fiú egy antikváriumban találta meg a könyvet. A tulaj olcsón adta, mert értéktelen kacatnak tartotta. A fiú érdeklődését a borítás keltette fel. Messziről látszott, hogy kézzel kötötték. A címlapján is csak egy szó volt, és inkább névnek tűnt, mint címnek. Réginek tűnt, pedig nem lehetett 50 éves sem, mert lézernyomtatóval nyomtatták, igaz, kézzel merített papírra, de ettől még érdekesebb lett.

Sokat forgatta, mert tetszettek benne a novellák, versek. Valahogy rokonnak érezte magát az írójával. Tetszettek neki a kissé szomorú hangvételű, idegen tájakról szóló írások. A sorok, szavak szinte sütöttek a beléjük sűrített érzelmektől. Ugyanúgy volt benne szerelmes vers, mint éles kritikájú novella a világról. Átérezte az ismeretlen költő magányát, mert ő is magányos volt.

Egyik este félálomban olvasva, összemosódtak a sorok, párat pislogott, hogy kitisztuljon a szeme, de közben teljesen új szöveg tűnt fel. Másnap tanulmányozva jött rá, hogy a szöveget bizonyos rendszerben olvasva teljesen új írás tűnt elő. Ez egy napló volt. Egyre növekvő érdeklődéssel olvasta, de csak lassan haladt, mert bonyolult volt a módszer. Minél jobban haladt előre, annál inkább tudta, hogy mi lesz a következő szövegrész. Egy teljes hetet gondolkodott az okokon, és végül arra a következtetésre jutott, hogy ő írta a könyvet, a verseket, novellákat. Minden mást félretéve állt neki a könyv titkának megfejtéséhez.

Mire a végére ért, először megdöbbent, majd teljesen elkeseredett. El akart szökni erről a sárgolyóról, de itt ragadt. Ő, aki világok között utazott, végleg itt ragadt. Hetekig tartott, mire kimászott a lelki kútból. Tudta a Kárpitot nem választhatta, mert utána újból ideszületne. Nem tudott mit csinálni. Végül arra a döntésre jutott, hogy elmegy a lélek és a világegyetem itteni legjobb ismerőseihez, a tibeti szerzetesekhez, és tőlük kér segítséget. Emlékezett, hogy hajdanán nagyobb tudást bírt náluk, de az, ami idekötötte erre a bolygóra, ugyanúgy elvette a tudása nagy részét is. Gyalog indult neki. Szeretett gyalogolni, mert olyankor tudott gondolkodni. Így bizonyította maga számára is az elszántságát.

Mikor odaért, a szerzetesek valahogy megérezték, hogy más, így beengedték. Napokig beszélgetett a lámával a problémájáról, s végül megoldást találtak. A könyv volt, ami idekötötte. A könyv, melyben írásai voltak. A könyv, mely a fiú különleges tudása által a lelke lenyomata lett. A könyv, így a lelke kötötte gúzsba. A könyv volt minden, ami miatt más, több s kevesebb az átlagnál.

Az egyik havas napon a szerzetesek sorfala között másodszor, immár végleg, kisétált a világból. Hóna alatt egy kézzel merített lapokból kézzel kötött könyv, benne egyenletes lézernyomtatott sorokban a versei, novellái, álmai s vágyai. Az előlapján pedig, mit minden világon használt, a neve.

Ignis Veneficus