Valami történik

Nem nézek magyar filmeket moziban, mert majdnem mindig csalódom bennük. Ha visszagondolok az eddig látottakra, moziban eddig egyetlen magyar film nyújtotta azt, amit elvártam (A miniszter félrelép, azt hiszem, Andy Vajna miatt). A Csinibaba volt az egyetlen, ami sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Ezt meg véletlenül láttam...

Most azért ültem be a Valami Amerikára, hogy a közismeretimhez legyen alapom, amiből majd tudok írni egy esszét (nyugi, nem ezt). Olyasmi történt, ami nem szokott velem megesni. Igazán tetszett a film!

Utólag megnéztem a film honlapját. Nem sikerült túl jól, bár hazai viszonyokhoz képest teljesen korrekt. Megkockáztatom az élvezhető kijelentést is, bár ez elsősorban a stílusnak és a próbálkozásnak szól. A különböző menüpontok tartalma meglehetősen szegényes, ám hirtelen sokkoló látványban volt részem. Magyar filmhez filmelőzetes (trailer)! Ráadásul jó! Hollywoodban 30-40 ezer dollárokat fizetnek olyan embereknek, akik jól tudnak trailert vágni kész anyagból. Legtöbbször külön vesznek fel jeleneteket az előzeteshez. Idehaza ennyi pénzből film készül! A körítés tehát jó, kicsiny hazánkban pedig közel egyedülálló.

Valamikor régen azt hallottam, hogy akkor lesz jó magyar film, ha munkába állnak azok a rendezők, producerek stb., akik már a kapitalizmusban végezték el a filmiskoláikat (egyéni kommentár: meg ha végre lesz egy normális filmzeneszerzőnk, de erre még kitérek). A fenti tézis ezzel a filmmel részben megdőlt, bár a legmélyén mégis igaz maradt. Herendi Gábor tulajdonképpen öreg a fiatal filmes címre, 89-ben diplomás emberként kezdett reklámfilm-forgatókönyveket írni, így szakmai előélete mégis a kapitalizmushoz kötődik. Hamarosan a világszerte elismert BBDO magyar központjában kezdett dolgozni, majd 93-tól önálló céget alapított Skyfilm néven. És mit jelent ez a múlt? Ridley Scott reklámfilmesként kezdte pályáját. John Woo-t a Nike kérte fel az egyik első igazán nemzetközi munkájára. Gérard Pirčs (Taxi) is a kis képernyőről nyergelt át a széles vászonra. A reklám tehát jó jel. Rendkívüli technikai felkészültséget, gyors, precíz vágásokat igényel, és olyan finomságokat, amelyek lényegében észrevétlenül simulnak bele a kész műbe, csak a végén valahogy mégis jobbá teszik a filmet.

Most pedig jöjjön maga a mozi! Kezdjük az elsőként felbukkanó producerrel, Alex Brubeckkel. Ő az igazi amerikai filmes, amilyennek elképzeljük, bár magánrepülőgépe még nincs, "csak" Jaguárja. Fején ott virít egy baseballsapka, tekintete fekete napszemüveg mögül fürkészi a világot, szájából pedig szivar lóg, ahogy azt Andy Vajnától megszokhattuk. Megnyerő mosoly, sárm, borosta, optimista életszemlélet. Egy gazdag életművész, aki kivándorolt magyar, és ráadásul úgy tűnik, szereti a hazáját. Ideálisan példázza azt az embert, akit meg akarunk ismerni, amilyennek távoli rokonainkat szeretnénk látni, és amilyenekké mi is akarunk válni. A karaktert játszó színész, Szervét Tibor tökéletesen beszél angolul, és hihetetlen tehetséggel játssza szerepét. Nem akarok nevekkel dobálózni, de bármely "nagy filmszínészünk" irigykedhetne.

Ha belekezdtem a színészekbe, akkor már írok róluk. A nagy vízen túl léteznek különféle érdekes állatfajok. Egyik közülük a casting director. Ő az, aki castingol. A casting stábválogatást jelenti, egész pontosan a színészek összeszedését. Ez meglepően fontos egy filmben, bár első pillantásra feleslegesnek is tűnhetne. Bármily furcsa, alapvető, hogy a mellékszerepekben is kitűnő alakításokat lássunk (Oscar-díj is van rá: Best supporting actor/actress). Vígjátékokban pláne, hisz rengeteg poén épül rájuk, a mellékes karakterekre (pl. rendőr: Reviczky Gábor, vagy a ledöntésre váró nő: Liptai Klaudia).

A főszerepekben ennek ellenére meglepően ismeretlen nevekkel és arcokkal találkozunk. Ez a vérfrissítés üdítően hat a vásznon látott történet hangulatára. (Az ifjú titán, a tehetséges rendező Tamás szerepében Eperjes Károly eléggé hülyén mutatott volna.) Tamás az az ember, aki mindannyiunkban ott él, hisz mindannyian tehetségesek vagyunk, és mindannyian szegények vagyunk, legyen bármennyi pénzünk. Hősünk csak relatíve szegény, hisz az átlagemberhez képest gazdag, mindössze amerikai sorstársaihoz képest pénztelen. Filmtervét sikerül eladnia egy amerikai producernek, így meg tudja valósítani álmát, a nagyjátékfilmet. (Mellékesen: a Valami Amerika már tavaly elkészülhetett volna, ha összegyűlik rá a pénz.) A tőke egyik filmbeli hozója Alex, másik pedig Ákos, a "bunkó közgazdász" testvér. A fővámtéri szabadidőközpontos (a Közgáz épülete megjelenik a filmben – brühühü) báty az uralkodni vágyó férfiak paródiája, aki hisz saját felsőbbrendűségében. A társadalom elitje, remekül eltalált karakter, kedvesen bugyuta. Rengeteg nővel lefekszik üzleti érdekből, miközben titkárnője reménytelenül szerelmes belé. Ákos csaja Timi, aki nagyon szőke, ám ideális társa a férfinek. Timi sem akar komoly és mély érzelmi kapcsolatot, ő egy egyszerű énekes, akinek útja befolyásos és gazdag pasik ágyán át vezethet a sikerig. Ennek Ákos csak egyik állomása, a következő talán Alex lesz...

Mint egy népmesében, a két testvér mellett ott van a legkisebb fiú, András. Sorsa hányattatott, végigkísérti a pénztelenség, az állástalanság és a nőtlenség réme, ráadásként mindez a nagy és sikeres bátyák árnyékában. Kedves, jó szándékú figura; lottónyereményét felajánlja a filmbe. Mindenki kineveti nyerőszámait (1,2,3,4,5), kivéve Alex, ezzel teremtve meg a kölcsönös bizalmat. András egy pékségben dolgozott; miután kirúgják, a Kék majom étterem reklámfigurája lesz.

A három testvér és a producer tehát a férfikarakterek. A ma és a jövő példaképei, a jó sztereotípiái. Mindegyik jellem alapvetően pozitív, nem ártanak szándékosan senkinek, élik életüket, szépek, erősek, egészségesek, többnyire gazdagok. Ez tényleg valami amerikai hatás, ami már ráfért a magyar filmekre az állandó búskomor, mély mondanivalójú művészi, vagy éppen simán nézhetetlen istencsapások mellé.

A film folyamán a női karakterek kevésbé dominálnak a vásznon, jelenlétük mégis döntően meghatározza a történetet; Ákos a női marketingigazgatóktól akar pénzt szerezni a filmhez, Tamás féltékeny lesz Alexre Eszter miatt. Mindent érte tesz, legalábbis így hiszi, és próbál megfelelni saját elvárásaiknak. Sikeres és gazdag akar lenni, csak néha elfelejti az embert, akiért küzd. Eszter a "legidősebb fiatal" karakter, egyértelmű ellenpontja Timinek. Szép és elbűvölő, valódi érzelmekkel. Megértő, képes áldozatot hozni Tamásért, és nem omlik egyből Alex karjaiba, bár hűsége meginog.

Két fontos női mellékszereplő Ákos titkárnője, illetve takarítónője. Utóbbi állandóan szappanoperákat bámul, még betépve is (a film legnagyobb poénja, bocs, hogy lelőttem).

Mire azonban a történet eljut a betépésig, sok mindennek tanúi leszünk. Például egy koncertnek, ahol fellép Timi és a Bon-Bon is. Megvallom, a Valami Amerika című szám nekem nem tetszett. Most sem. A filmbe viszont illett. Sőt: majdhogynem indokolt volt a feltűnése. A két fiatalember ugyan nem emelkedik Michael Kamen vagy Ennio Morricone magasságába, de egy Sakáltanyában megállnák a helyüket, ezt egyértelműen ki merem jelenteni. Nyugaton nagy divatja van a filmzene és egyéb filmhez kapcsolódó vacakok eladásának (talán a kereslet is nagyobb rá), ott az ún. merchandising külön iparággá vált. A zene és a körítés közelebb került nyugathoz, mint eddig bármely magyar moziban. Kellemes meglepetésként ért, hogy van rendelhető póló a filmhez. Persze mindez a pénzről szól, de idehaza ez a filmesek megélhetéséhez kell. A megélhetéshez, amihez szükség volt a vásznon megjelenő céglogókra is. Ezek a film folyamán végig felbukkannak, ám sokkal inkább tűnnek a képek szerves részeinek, mint erőltetett reklámnak. Talán Herendi Gábor reklámfilmes múltja jelenti ezt az árnyalatnyi különbséget, mindenesetre jólesett így látni a dolgokat. Ám ez a múlt jelenti a film egyik hátulütőjét. A világ itt ugyanolyan tökéletes, mint a tévében. Bár a valóság nem tökéletes, valami a távolba szakadt hazánkfia producernek is feltűnik: "Meg sem látszik a negyven év kommunizmus" (a film folyamán az alkotóknak sikerült végig elkerülni minden emléket, amely erre a negyven évre emlékeztet). Ez a negyven év azonban hiányzik az életből, és a filmesek keserűen érzik elmúltát. Még nem alakult ki a kapitalista rendszerű önfenntartó filmipar, de már nincs meg a kommunizmus szabályozott, de legalább létező filmgyártása.

Időközben Timi filmbeli száma lenyomta Britney-t a VIVA+ slágerlistán, akit tulajdonképpen utánozott. Oroszlán Szonja amúgy musical szakon végzett, számára a Tépd szét eléneklése sokkal inkább színészi feladat volt, mintsem zenei. Azt hiszem, ezzel egyértelműsítettem színészi képességeit.

A film nem más, mint napjaink meséje. Akárcsak gyermekkorunk képeskönyveinek lapjain, itt is összefog a három testvér, hogy elérjék a hőn áhított célt. A nőt (királykisasszonyt), a pénzt (kincset), a sikert (a királyság megmentése). Itt is felkerekednek szerencsét próbálni a hős fiúk. A nagy próbálkozás és akarás közepette végigkalandozzák a talán legszórakoztatóbb magyar filmet, de a poénokat nem lövöm le...

Összességében bárkinek merem ajánlani a Valami Amerikát, szerintem az utóbbi tíz év legjobb magyar filmje. A képei szépek, vágásai gyorsak és dinamikusak, technikailag tökéletesen korrekt. (Ez az első magyar film DTS hanggal.) A karakterek és a szituációk kedvesen viccesek, messze felülmúlva a tinivígjátékok színvonalát. A városképek szépek, előnyösek, a felvételek Amélie csodálatos életére emlékeztetnek. A történet logikailag közel hibátlan, egyetlen belső hibaként a producer tűnt fel. Hogy lehet valakit minden referencia nélkül filmesnek képzelni? Ezt az apró bakit leszámítva végre egy olyan filmhez volt szerencsém, amit bátran lehetne külföldre exportálni (tudtommal folynak is tárgyalások a külföldi megjelenésről).

Oroszlán Szonjával (Timi) és Szabó Győzővel (Ákos) a DUE Sajtófesztiválon találkoztam, és komolyan meglepődtem rajtuk. Igazi profi módjára viselkedtek, és mintha komolyan lettek volna rajongóik. Elismerem, nem szoktam közönségtalálkozókra járni (mert akikkel találkoznék, azok személyes ismerőseim, vagy nem jönnek Magyarországra), de itt kifejezetten jól éreztem magam.

Győző elismerte, hogy már a forgatás közben is egyértelmű volt a különbség korábbi filmjeivel szemben. A stáb messze profibb és dinamikusabb volt, mint az előzőek: Herendi Gábor rendező saját reklámfilmes stábját használta. Megjegyezte, hogy őt megpróbálták lebeszélni ismerősei a forgatásról: "Ugyan már, ez egy reklámfilmes!" Elismerte, hogy azok a művészfilmek (nem mondta ki, de talán korábbi munkáinak egy része is) értelmetlenek, melyeket ötezer ember néz meg. Szóba került még a színházi szereplés is: Szonja a Vígszínházban, Győző a Katona József színházban látható.

Előkerültek az egyéb filmes tervek is, és legnagyobb akadályként a pénz merült fel. Jelen állapot szerint lesz egy rövidebb sorozat a film szereplőivel, "Jó barátok"-stílusban, de annál jobban. Szó esett még egy készülő filmről, melynek forgatása jövő nyáron lenne esedékes, de Győző kérésére erről nem írnék, mert még túl bizonytalan. Beszéltek még arról a vérfrissítésről, ami a filmben látható. Szerintük ez a film talán egy új irányt mutathat a magyar filmnek, mely az Üvegtigrissel és a Moszkva térrel kezdődött.

Mindketten beszéltek a felkészülésről, mely Szonjának négy hónap tánc- és énekóra volt, hogy a stílusba beletanuljon. Győzőnek egyéb kínokat kellett kiállnia: 15 kiló súlyt kellett felszednie akkor, amikor (saját bevallása szerint) élete legjobb formájában volt.

Összességében elmondható, hogy mind a film, mind a közönségtalálkozó messze veri a hazai mezőnyt, és jó ilyen színvonalas munkát/embereket látni idehaza.

Kokas Zsolt