Túlélhetjük-e a technikát?

III. rész

Az előző két rész során beleártottuk magunkat a közlekedés néhány területébe, az építkezésbe. Itt az ideje, hogy egészen másfelé vegyük az irányt, a humán területek felé. Hiszen a háborúk fogalmát leginkább a történelemből érthetjük meg. Amikor először feltettem magamnak a cikksorozat címét adó kérdést, bizony a túlélés bennem is úgy csapódott le, hogy vajon megúszhatjuk-e a háborúkat. Azóta természetesen kiderült, hogy nem csak erről van szó, azonban a háború környéke megér egy fejezetet.

Háború. Milyen furcsa is ez a szó – s milyen nagy szerencse, hogy többségünk nem tudja igazából, hogy mit is jelent. Na igen, a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: Háború (fn): államok vagy társadalmi csoportok között hadsereggel vívott fegyveres harc. De most nem erre gondolok. Hanem arra, amit a nagyszüleitől hall az ember: félelem, éhezés, bujdosás, reszketés... Mit jelent katonának lenni? Egy 18. századbeli írás a következőképpen fogalmaz:

"A katonai hivatás világos és egyszerű.

Szolgálni – megőrizni – megoltalmazni! És ezek a fogalmak nemcsak vágyálmát fejezik ki a katonának, hanem lényének egész tartalmát.

Szolgálni! Ez szerénységet tételez fel. Ez csakis a tett – nem a csillogás, amely esetleg körülöleli.

Megőrizni! Ez nem gondolható el az érték ismerete nélkül.

Megoltalmazni! Csak az tudja mi az, aki képes szeretni. Ámde aki csak egyszer is szeretett életében – hogyan képes az ölni, hogy mélységesen meg ne rendüljön?

A katonának akarnia kell szolgálni – az emberiséget és az életet.

Aki azonban hazáját, népét igazán szereti, annak azt is tudnia kell, hogy mások is éppúgy szeretik a magukét mint ő, és ugyanakkora áldozatot hajlandók hozni érte mint ő. Ez teszi a katona életét oly szörnyű nehézzé, hogy csakis néma alázattal lehet elviselni.

A katona tevékenysége nem merülhet ki abban, hogy menetel, győz, meghal. Szabad gondolkodnia, és azt is tudnia kell, hogy az ő anyja nem az egyedüli anya a világon. S ennek a tudatnak iszonyatosan rá kell nehezednie. Iszonyatos teher katonának lenni, hacsak nem bűnözőről van szó, vagy hülyéről."

Idézzünk fel néhány eseményt évezredek történetéből!

Az Ókorban az egyiptomiak, az asszírok, a perzsák, a görögök, a rómaiak, a makedónok valamint a hunok nevét érdemes megemlíteni. I.e. 490-ben zajlott a marathoni csata, amely görög sikere után a görög városállamok politikai és katonai szövetsége megszilárdult. 10 évvel később Leonidas spártai király a Thermopülai szorosnál vereséget szenvedett, hősiességükről kőbe vésett felirat emlékezik meg: "Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza". Nagy Sándor pedig egy félbarbár állam uraként mintegy 38 ezer főnyi seregével megdöntötte a kb. 2,5 millió négyzetkilométer területű, 30 millióra becsülhető lakosságú Perzsa Birodalmat. A rómaiak a Földközi-tenger partvidékét vették uralmuk alá, s még Angliába is eljutottak. A középkorban keresztes hadjáratok ostromolták a Szentföldet, országok közötti csatározások zajlottak. Lezajlott a százéves háború, a harmincéves háború, az 1800-as években felkelések és szabadságharcok törtek ki. Közben nagyon sokat fejlődött a hadviselés technikája. Megjelentek a lovasok, a nehézgyalogosok, az első puskák, ágyúk...

Végül beköszöntött a XX. század. Sokan azt mondják, hogy igazából nem 1901-ben, hanem csak az I. világháború borzalmaival kezdődött el ez a század. Az antant tankokkal és repülőgépekkel, míg a központi hatalmak óriáságyúkkal és zeppelinnel szerelkeztek fel. Hatalmas veszteségek történtek mindkét oldalon: több mint 8 millió ember halt meg, a sebesültek száma pedig meghaladta a 18 milliót. Az emberiség történetének eddigi legnagyobb anyagcsatája, mely 1916. február 21-én kezdődött és szeptember 2-án ért véget, verdun-i vérszivattyú néven vonult be a történelembe. A második világháború is kiérdemelte a nevét: 4 kontinens 61 országa vett benne részt, a hadban résztvevők száma elérte a 110 milliót, míg a halottaké meghaladta a 32 milliót. Ezek nagyon durva számok, s éppúgy nem lehet felfogni, mint mondjuk a lottó rekordnyereményét. 110 millió ember...

(Úgy mellékesen megjegyezném, hogy Hitlert a Times magazin 1938-ban az év emberének választotta, s rá egy évvel már Sztálin szerepelt ugyanezen újság címlapján.)

Ezután újabb korszak köszöntött be, a hidegháború időszaka, amikor nagyon kiélezett volt a helyzet a szovjet és az amerikai fél között. Mindenesetre ez a feszült helyzet egyfajta versenyt teremtett a két fél között, politikai, társadalmi és technikai szinten egyaránt, s ebből a technikai versenyből számos hasznos eredmény született. A rakétatechnika, az űrkutatás és számos más technika a kezdeti sikereit ennek köszönhette.

1941. december 7. (Pearl Harbor bombázása) után az USA is belépett a II. világháborúba, s a fizikai kutatásokra szánt összeg 300 000 dollárról hirtelen kétmilliárdra ugrott. Az atombomba kifejlesztésének terve a Manhattan-projekt nevet kapta, s a hely pedig, ahol a tudósok háborítatlanul dolgozhattak, Los Alamos lett. Az egész várost nagyon gyorsan építették fel, s megteremtették a kutatást kiszolgáló körülményeket is. A megfeszített tempójú munka eredményeként az első kísérleti robbantásra 1945. július 16-án került sor. Az atombombát 1945. augusztusában vetették be élesben, először Hirosimában (augusztus 6.), majd Nagaszakiban (augusztus 9.), azóta azonban senki sem merte ezt megtenni.

Aztán jött a hidrogénbomba, mely sokkal nagyobb pusztításra képes, mint a "sima". Végül a neutronbomba, amely már megkíméli az épületeket, csak az élőlényeket tünteti el mindörökre. S mivel úgy látszik, mesteriek vagyunk az ölésben, sikerült különböző biológiai fegyvereket is kifejleszteni, amelyekhez képest a II. világháború során bevetett mustárgáz semmiségnek tekinthető.

A terrortámadások hosszú ideig csak a televíziós híradásokban voltak jelen, s biztonságos távolban zajlottak, csak néhány embert érintve. Egészen 2002. szeptember 11-ig, amikor valami olyasmi történt, amire senki sem számított. Mindenki Amerika elleni támadásról kezdett el beszélni, pedig csak egy jól kitervelt terrorakcióról volt szó. Hasonlóról, amiből tucat történik évente, csak ez kicsit jobban felhívta magára az emberek figyelmét és 2001. egyik legmegrázóbb napjaként vonult be a jelenkori történelembe.

Háborúra viszont szükség van. Hiszen lehetőséget ad az új haditechnika kipróbálására, az új eszközök tesztelésére, a régi eszközök eladására, s nem utolsósorban gazdasági piacot is teremt a győztesek számára. Hiszen egy szétvert országot újjá kell építeni, s ez hatalmas tőkebefektetést rejt magában. A háborúra vezérlő különböző vallási, társadalmi és történelmi ideológiákról nem is beszélve.

S milyen a helyzet napjainkban? Észak-Korea december végén elkezdte gátolni a nemzetközi megfigyelők munkáját, és egyre több forrás hivatkozik arra, hogy titokban atombombát gyártanak. A "gonosz tengelyébe" tartozó másik országról, Irakról ne is beszéljünk. De nem csak ezekről a helyekről van szó: Oroszországban Csecsenföldön naponta lángolnak fel harcok, az izraeliták és palesztinok folyamatosan ölik egymást, Spanyolországban az ETA harcol a baszkokért, míg Észak-Írországban vallási fanatizmus zajlik nap mint nap: protestánsok és katolikusok lövik halomra egymást. Mindeközben Amerika, mindenki kedvenc Amerikája fegyverkezésbe kezd s harcra készül, s gyűjti maga köré a szövetségeseket. A helyzet kezd feszülni, pattanásig feszülni... Régen, még az őskorban a vezetők az ellentéteket egy-egy kőbunkó segítségével maguk rendezték le, manapság kényelmes székek és gyilkos bombákkal felszerelt rakéták helyettesítik ezt...

Mindeközben keressük a különböző párhuzamokat a különféle katonai vezetők és régi (esetleg kitalált) "szörnyűséges" alakok között. Az eddigi legdurvább, amiről hallottam, az a Gyűrűk Ura nemrég bemutatott második részéhez kapcsolódott. Mint köztudott, a film címe "A két torony", a főgonosz pedig Szauron. Popcornon és tápláló hamburgereken élő békés adófizető tengerentúli társaink a piros kóla fogyasztása közben a WTC lerombolt tornyait látják maguk előtt, s úgy hallják, hogy az emberek Szaddam Husszein orkjai ellen indulnak csatába...

A harmadik világháborúról nagyon sok vélemény látott napvilágot: egyesek szerint csak pár óráig fog tartani, mások szerint az arabok fogják elözönleni a világot, de abban egyetértenek, hogy igen nagy eséllyel a dolgok végét fogja jelenteni...

Folytatjuk...

Bacsi