Elavult, öreg szakik

Tíz évvel ezelőtt, 1989-ben, egy Commodore 64 büszke tulajdonosa voltam. Crunch-oltunk, örökélet-poke-okat kerestünk, és olyanokat tudtunk, hogy SYS64738 meg POKE53280,0. Ha kikapcsoltuk a BASIC-interpretert és a kernelt (így hívták?), akkor ezt nagyjából el is lehetett érni. 64 kilobyte... Érdekes, hogy annyi év távlatából is előjönnek a számok. Nullás lap, kazetta-bufferbe töltött turbo-programok, képernyő-memóriába ($0400-$07e7) írt tömörítők ugranak be.

Akkoriban még előtte voltam a megrázó élménynek, mikor a BME aulájában megrendezett Computer Karácsony alkalmával egy Amiga képernyőjén mozgó csillagos háttér előtt (mennyire jól nézett ki akkor!) vektorkockát forgatott egy demo. Az Amigában már fél mega volt, amit az alaplapon 1 MB-ra bővítettünk a Ready-ben (akkor apró kis bolt egy pincében a Batthyányi-térnél) vett 4 darab 4*128 KB-os RAM IC-vel. A proci már 7 MHz-en ment, de kis ügyeskedéssel 14 MHz-re is fel lehetett állítani. Ismertük az összes chipet az alaplapon, pengével vágtuk el a CHIPRAM vezetéket a NYÁK-on. Emlékszem a vitákra a számtek tanárommal, miközben Turbo Pascalt nyomtunk Hercules monitorokon 512 K-s PC-ken, hogy mennyivel jobb az ATARI ST, mint a PC, milyen jó az MC 68000 és milyen szar a 286-os. Meg aztán a PC-ket nem lehet TV-re kötni, kinek lesz pénze valaha is monitorra!

Most 1999. van. Ismerjük a C-t, JAVA-t és Linux-ot, bütyköljük is őket rendületlen, hiszen mi vagyunk a guruk, akik igazán értenek a géphez, akárcsak tíz évvel ezelőtt. De most a 64 MB RAM pont ezerszer (illetve pont 1024-szer...) több, mint az a 64 K. A proci 333-szor nagyobb frekin megy, mint legelső gépemben, de az is legalább ezerszer, ha nem többször gyorsabb. A 10 gigás winchester méginkább übereli a kazettás egységet.

Most komolyan: ha akkor valaki elénk tett volna egy ilyen gépet, felfogtuk volna egyáltalán, hogy mit látunk? Mikor az féktelen örömmel töltötte el az embert, hogy a 68000-ben már van szorzás, a FAT AGNUS nevű videochip pedig akár 4096színt is meg tud jeleníteni? Észre sem vettük a váltást, hiszen az NFS3 csak egy kicsit jobb, mint a Pit Stop II, hiszen ugyanannyit játszottunk mindkettővel. Ha viszont belegondolunk ezekbe a számokba... mi lesz itt újabb tíz év múlva? 64gigaRAM, 10terabyte winchester,
1TeraIPS-es processzormátrix? És mikor hatvan évesek leszünk, elavult, öreg szakik? Mosolyognak majd rajtunk, hogy mi még egeret és billentyűzetet használtunk, hiszen az talán olyan lesz akkor, mint ma lyukkártyát emlegetni.

Persze hihetünk abban, hogy megáll, lelassul a fejlődés, hiszen lassan a miniatürizálás határára érünk, és az elektron sem tud végtelen gyorsan mozogni, de tán nem akarunk a "...minden, amit fel lehetett fedezni, azt mára felfedezték..." e század eleji beszólás ötlőjének sorsára jutni. Idővel megöregszünk, és a sok nagyságrendes feljődést nem tudjuk majd ép ésszel felmérni. Mostani, state-of-the-art tudásunk idejét múlja, s ugyanúgy, ahogyan nagyanyáink nem értik a mobiltelefont, mi sem értjük majd a... azt a kis kékeszöld valamit, amit majd csak húsz év múlva fedeznek fel. Reménykedjünk, hogy nem a félelem és idegenkedés, hanem a technika és a tudomány nagyszerűsége felett érzett öröm lesz az, ami nyugdíjas mérnökökként eltölt majd minket. Sajnos a hideg logika szerint nincs erre sok esélyünk, hiszen ahogy A. C. Clarke írta a 2001 Űrodüsszeia bevezetőjében:

"A jövő mindig sokkal elképesztőbb,
mintsem azt valaha is gondolnánk."

Inyl