Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Ösztöndíj

Száz év cikkei két órában

Tudta például a kedves olvasó, hogy a Műegyetemen a zsidótörvény bevezetésekor külön akarták választani az egyetemi előadótermeket zsidó és nem zsidó ülőhelyeket tartalmazó részekre? Ismeri a két világháború között aktuális divatot?

BMEU Konferencia – Hallgatói szemmel

Egy tavaly óta várt ünnepély

Élőben találkozhattunk Kerekes Józseffel, akit a legtöbben Jim Carrey hangjaként ismernek - ő a Gyűrűk Urában Samut szinkronizálta. Újréti László is ott volt, aki Théodennek kölcsönzött magyar hangot, illetve a Jóbarátok Chandlere, Sinkovits Vitay András, aki Boromir hangja volt a filmben.

Kocsma

Interjú Vajda Istvánnal

"...bemutatjuk azokat a feladatokat, amelyek ma már mérnöki feladatok..."

Agrobank(ó)

Ismét itt az idő, válasszatok!

Fontos tehát, hogy a Hallgatói Képviselet időben, és megfelelően fel tudjon állni, meg tudja kezdeni működését. Fontos, hogy ebből ti is kivegyétek a magatok részét, azaz gyertek el szavazni, döntsetek arról, hogy ki harcolhat majd egy évig értetek.

Pályázat

...a kollégium legjobb elrendezésű szobája...

Egyetemi nagyszótár

Törölve, tandíjat befizette, szigorlat, kollokvium, nem tetszik az arca stb.

Tárgylehúzás

Azon gépész hallgatók, akiknek "piros tárgyaik" voltak a Neptunon, és

  • kérvényezték annak lehúzatását (március 31-ig), de az mégsem történt meg, vagy
  • nem teljesíthették a félévközi követelményeket (pl. a tanszék nem engedte a ZH-t megírni, vagy mérést elvégezni),

    ezért, vagy hasonló okok miatt nincs lehetőségük a jegy megszerzésére, de a tárgyuk megmaradt, és feketére váltott, kérhetik annak törlését Halász Gábor oktatási dékánhelyettesnél!

    Dékánhelyettes úr az alábbi időpontokban várja az érintett hallgatókat:

    június 10-én és 18-án 9 és 10 óra között a Dékáni Hivatalban.

    Az e félévben felvett, jelenleg is Neptunon szereplő, de nem teljesített tárgyak után a következő félévben (egyszeri alkalommal) legfeljebb 840Ft/kreditpontnak megfelelő összeget* kell fizetni!

    *1997 jan. 1-jén már hallgatói jogviszonyban állóknak:

    maximum 10 500 Ft

    1997. szept. 1-jétől kezdődően jogviszonyban állóknak:

    maximum 35 000 Ft