Kincsemnek

Tőled távol, legyél bárhol,

boldog vagyok, de hiányzol,

hallgatom a némaságot,

tudom, vársz rám – s én is várok.

Képzeld el, hogy rózsát szedek,

kis harmatcsepp beleremeg,

rám mosolyog, én meg vissza,

gyöngyszem gurul, föld beissza,

tövis megszúr, vérem csöppen,

s fájó szívem csak rádöbben,

hozzád engem semmi sem visz,

nem kell mennem, megyek mégis.

Ha ott vagyok, minden rendbe',

hogyha szólnék, csókolj csendbe!

Símuljunk a sötétségbe,

ölelj át, és legyen vége.

Zoli