Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Köszöntő

Mikor kerestünk egy szervezőt, hogy megkérdezzük, pontosan mi is ez, akkor egy hölgy büszkén húzta ki magát, s mutatott rá melleire, hogy olvassam el a pólóján virító "Őszi Fesztivál" feliratot.

Vízimiki

Választás

avagy egy párt története (egyelőre) három felvonásban

Webfejlesztés

A Simonyi Károly Szakkollégium szakmai cikke

2003-as rendezvénynaptár

ÚjVár, Táncklub, Banális és a többiek.

Fejérvári Bence (Bentse)

HK news

A félév eddigi eseményeiről, aktuális dolgok

Impresszum

Sajtófesztivál

"A miniszterelnök úr szereti a Danone-termékeket?"

Vajda Milán

Tavaszi csúcstartó

Az 1999. május 6-ra kihirdetett Tavaszi Csúcstartó, amely az év utolsó DSK rendezvénye, öt csapattal rendeztetett meg a kollégiumi MAFC sporttelepen. A résztvevők között szép számmal jelentek meg elsősök is (3 csapat).

A versengés a már hagyományosnak mondható 1500 m-es "bemelegítéssel" kezdődött. Tulajdonképpen ez a versenyszám jelentette a nevezést, amely feltétele volt az indulásnak. :) A résztvevő "versenyzők" igen szoros versenyt futottak, a jelenlevő, a MAFC-pályán edzők legnagyobb ámulatára! :)

Pihenésnek a második versenyszám a cipőhajítás volt, amiben mindenkinek 2 dobása (2 cipője) volt.

A 3. próba, a délután fénypontja, a 4*200 m-es sörváltó volt. Ennek lényege: az első ember megiszik egy üveg sört, majd az üres üveget váltóbotként használva 200 m megtétele után indítja a társát, akinek már csak futnia kell, a 3. és a 4. emberrel egyetemben.

További versenyszámok: távolugrás, ugrókötelezés és medicinlabda-dobás, amelyek párhuzamosan zajlottak.

Nagy sikert aratott a 2*100 m-es lovacska. Itt 100 m-t kellett futni a társsal a háton, 100 m megtétele után váltottak és visszafutás a starthelyre. Egyszerre 16 pár indult, ennek köszönhetően néhányan buktak a nagy csatában, így a hátulról érkezők részére 2*100-as gátlovacska lett a versenyszámból.

A zárószámként következett a 4*100 m-es hátrafele futás, amit jövőre összevonunk a lovacskával.

Egyéniben az első helyezettek egy Csúcstartós pólóval gazdagodtak. Csapatversenyt is hirdettünk, a Forma-1 pontozásának megfelelő rendszerben. A résztvevőknek gratulálunk, és köszönjük hogy jelen voltak! Jövőre reméljük még ennél is többen jöttök, versenyeztek, és nyertek a DSK rendezvényein!

Kópé


Eredmények:

1500 m-es síkfutás:

1. Jakab Zoltán (QSCH)

2. Tamás László (Sch.ü.sch.ü.)

3. Gáspár Attila (Csernozjom)

4. Kovács Péter (DSK)

5. Ferenczi Balázs (Bitbulls)

6. Molnár Árpád (QSCH)

Cipőhajítás:

1. Ordas Levente (DSK)

2. Lengyel László (Csernozjom)

3. Pozderka László (QSCH)

4. Tóth Balázs (QSCH)

5. Nagy Endre (Csernozjom)

6. Ferenczi Balázs (Bitbulls)

4*200-m sörváltó:

1. Csernozjom

2. Bitbulls

3. QSCH

4. DSK

5. Sch.ü.sch.ü.

Távolugrás:

1. Bartha Richárd (Csernozjom)

2. Gálos Zsolt (DSK)

3-4. Farkas Máté (QSCH) &

Kovács Péter (DSK)

5-7. Molnár Árpád & Tóth Balázs & Jakab Zoltán (mindhárman QSCH)

Ugrókötelezés:

1. Gáspár Attila (Csernozjom)

2. Jakab Zoltán (QSCH)

3. Szabó Gábor, Bigu (Bitbulls)

4. Ordas Levente (DSK)

5. Kovács Péter (DSK)

6. Farkas Máté (QSCH)

2*100 m-es lovacska:

1. DSK (Gálos Zsolt & Kovács Péter)

2. Csernozjom

3. QSCH

4. QSCH

5. Bitbulls

6. Bitbulls

Medicinlabda-dobás:

1. Jakab Zoltán (QSCH)

2. Birkás József (Sch.ü.sch.ü.)

3. Lengyel László (Csernozjom)

4. Tamás László (Sch.ü. sch.ü.)

5-6. Tóth Balázs (QSCH) &

Kovács Péter (DSK)

4*100 m-es hátrafelé futás:

1. QSCH

2. DSK

3. Csernozjom

4. Bitbulls

5. Sch.ü.sch.ü.

A csapatverseny végeredménye:

1. QSCH 68 pont

2. Csernozjom 56 pont

3. DSK 49 pont

4. Bitbulls 23 pont

5. Sch.ü. Sch.ü. 18 pont