(El)Kerítés

Aki a kollégium környékén megfordul, láthatja, hogy a bejárattól nem messze egy korlátot építettek. A cölöpök már hetekkel korábban megvoltak, de akkor még át lehetett járni köztük. Mára azonban felrakták a láncot, hogy az átjárást nehezítsék.

A dolog abból a szempontból érthető, hogy egyáltalán nem szép a letaposott gyep. Amúgy is olyan kevés van belőle, legalább azt a kis részt meg kellene óvni. Mert ugye az egyik autóbuszmegállótól a másikig rohanó emberáradat arrafelé tört magának utat.

Az elkerítés azért is előnyös, mert ha sáros, latyakos időben nem arra megy az ember, hanem egy kis kerülőt téve a járdát veszi igénybe, akkor kevésbé lesz piszkos a cipője. Milyen jó, hogy így vigyáznak az emberek cipőjére.

Mindezen pozitív érvek ellenére nem csodálkoznék, ha a fenti kerítés mégsem váltana ki osztatlan sikert a járókelők között. Nem hinném, hogy a rövidebb úthoz illetőleg a megrögzött szokásokhoz ragaszkodó embereket csak így egyszerűen rá lehetne venni a változásra. Talán egy-két napig respektálni fogják a korlátot, aztán könyörtelenül átmásznak rajta. Sőt, azon sem csodálkoznék, ha rövid időn belül leamortizálódna az a bizonyos korlát. Hát nem lett volna egyszerűbb járdát építeni oda, ahol nagy a forgalom? (Valahogy olyan eljárás ez, mintha az orvos köhögés ellen hashajtót írna fel.)

Mellesleg, ha már itt tartunk, valamikor nem így alakították ki a közlekedési utakat és akadályokat. Egy történet szerint az Egyetemen a főkertész felkapáltatta az összes területet, aztán megkérdezte a rektort, hogy hol legyenek az ösvények. Akkoriban a rektor nagyon okos ember volt, s azt válaszolta, hogy el kell gereblyézni mindenütt a földet, és várni kell két hetet. Ahol legjobban letapossák, ott legyen az út.

Kár, hogy ezt a módszert az illető nem publikálta és nem szabványosíttatta.

Benszlow Ákos