Rendkívül termékeny állandó szerzonk mellett egy újabb verselgeto fiatalt szeretnénk most bemutatni. Séllei Edit ugyan nem villanykaros hallgató, ám bizton állíthatjuk, hogy az ELTE jogi karán sem kötelezo tárgy a versírás.
Mi visz rá egy mérnököt vagy egy jogászt a versírásra, nem tudom. De örülök, hogy engednek a csábításnak, hiszen ezzel nemcsak saját életüket teszik igazibbá, hanem mások számára is valami értékeset nyújtanak. És ezért mi csak hálásak lehetünk nekik.
A múlt víziója
Tuzfalra lobbanó árnyak
Szememrol lebbeno fátylak
Macskakövekre koppanó tárgyak
Ködképként eloszló vágyak
Éjben sikongó vaságyak
Smaragdzöld pázsitok
lágyak
Már látott emberek
hajdan vidámak
tovatuno egymásutánja...
Délkörök mentén
Valaha délkörök mentén bolyongtam
Magamba kékítve az óceán sóját
S magamba nedvesítve a szelek szagát
Hullámokra feszülve s elfodrozva
a habok gyöngyét számoltam
fogaim közt korallággal úszva
tintahalak rajától kísérve
mélyzöld buborékok pattantak
ajkamnak magukban oldva
a lenn üzenetét.
Hajnali dal
Hajnalban nimfaként
jártam a fuben
harmatcseppek gördültek a
kezemre
hajamba füzek fuztek
olajág-koszorút s
testemre a Nap vetett csillogó
fátylat orízni kíváncsi
szemektol titkom
meglesni fürtös görög ifjak
osontak utánam
hívtak a tóhoz
megmártózni a lélek tükörében
s lehántani magamról
a páncélt, mit
a tegnapok
kovácsoltak termetemre.
Újra
Mint levágott gyíkfarok
kino a karom
ha metszo gép nyesi
gondolatom s mint
kiszáradt fa csak a
földbe növök
érezzék ízem az ördögök.
S csak a dögökkel
társalkodom ott lenn
hová Szent Mihály havában
angyalok is szállnak
leporolni rólam a földi
port.
Óh, szárnyasok, karmotokkal
miért nem téptek cafatokká
s hullajtatok alá az ég
alján hogy
porba növo vérem
pipacsokat viruljon.
Az igazakhoz
Ha igazak volnátok
belém rúgnátok mézes
szavaitok helyett,
s nem cifra szájjal
imádkoznátok Miatyánkot
értem.
Ha igazak volnátok
elfelejtenétek, s
porló ízeimet szekrényteteji
urnában nem oríznétek,
S nem sóhajtoznátok
már megint...
már megint...
Megint már a templomi
atya is hogy hol az
imádságom, s hogy
élhetek, ha se
szerelmem, se virágom...
Csend
Csak a csendet
hallgatom, s
rád gondolok
amint könnyu
fátyolból kilépve
ülsz a homlokomon
szemed se rebben
úgy röppensz
sarokból sarokba
s csak énekelsz
s már csak szállsz
a felforrósodott
egeken
verdes a szárnyad,
míg szét nem olvadó
viaszcsomóként hullsz
alá.