"Egy halott szerelem margójára"
Tisztelettel: Riz Péter
Azért jöttem
Azért jöttem, hogy magammal vigyelek
A haragos, szürke hóesésen át
Azért jöttem, mert még hittem a cso-
Dát s a feltámadást
Azért jöttem, mert hívtál megtörve,
Kedvesen
S most látom, hogy neked én már
csak a halott múltat jelentem
Kedvesem
Ido (Hóesés)
Gyengéden hull a fehér hó,
Eltemetve mindent, ami a
Világot jelentette nekem:
A szineket, a ragyogást.
A tárgyakat püffedt, alaktalan
Reményfaló szörnyekké duzzasztja,
Elrabolva tollük a kuszaságot,
S a szimmetriát.
Gyengéden hulló konok pihéi
Betakarják a világot, s benne
Téged,
Hófehér páncéllal zárva tollem el
Az életet s a messzeséget.
Könnyek
Sírtam
mert elveszítettelek
Sírok
mert elveszíted önnmagad
Mutasd meg neki
Mutasd meg neki
Azt a pár csillagot,
Azt a szemmel alig
Látható óriás csodát.
Mutasd meg neki, mit
Nekem is megmutattál
Azon a késo nyár
Éjjszakán, ott, a vár
Alatt, a kis utca
Aprócska sarkán.
Mutasd meg neki is azt
A csillagpor ragyogást,
Mely csodás lényed
Egésszét hatja át.
Újra
Újra itt vagy velem,
S már nem tudom, hogy
Téged látlak, vagy csak
Emlékezem
Nem tudom ki vagy
S ki vagyok
Csak azt tudom, hogy
Ma éjjel a holdra
Kacsintottak a csillagok
Utolsó hó (Hóesés II.)
Gyengéden hull a fehér hó,
Eltakarva a fáradt utcák
Ráncos arcát.
Eltakarva a földre hulló
Keseru könnyeket,
Eltararva a múltat,
S a pusztulást.
Eltakarva a szétmálló
Emlékeket,
Hogy felépíthessük a
Holnapot...
Vagy homokkalszórhassuk be
Az elso hó jótékony
Csodáját.