A szeretet ünnepe – Hmmm
Nem tudom, ki hogyan van a karácsonnyal, mennyire mézes, fahéjas, boldogságszagú az egész, de én lassan kezdek meglehetősen furcsákat gondolni a "szeretet ünnepéről"... Persze a vizsgaidőszak jótékony hatását meg sem említem. Egy átlag karácsonyi tortúrát így szemléltethetnénk:
I. stáció
Karácsony. Vizsgaidőszak. Miközben a kedves hallgató feje, hócipője s egyebei azzal vannak épp tele, hogy vajon azt a vizsgaidőszakba épp beférő +n darab vizsgáját vajon hogyan rakhatná le, pluszban még azon is rághatja a falat, hogy kedves hozzátartozóihoz vajon mit tudna hozzávágni, hogy az még ne sértődjön meg. Meg aztán miből. Természetesen ekkor fog cirka a fél családunk kitalálni valami kedves kis apróságot magának (x-ezer Ft értékben – x>10), amit ugye megveszünk neki, különben örök harag, vacsora, cigi, szex... stb. megvonás. Éljen.
II. stáció
Város. Emberek. Tömeg. Ilyenkor jönnek elő az emberből a rejtett klausztrofóbiás, tömegundorodási tünetek. Nem elég az, hogy az ember – bocsánat, hallgató – átlagosan 45,2 könyökütést, 67,8 lábeltiprást, s egyéb 8 napon túl gyógyuló sérülést szerez be 1 óra alatt, azokat is nagyrészt tank-szerűen nyomuló 100+n éves néniktől, bácsiktól, akik jobb esetben csak kikérik maguknak, ha egy ironikus semmibajt sóhajtasz. Ugyanezen antik tényezők miatt válik a közlekedés néha több mint veszélyessé, és alulkulturálttá. Gengszter Zoltán is nyugodtan vehetne továbbképzést némely ülőhely fölötti acsargás során kialakuló szolid anyázás alkalmával.
III. stáció
Bazársorok. Boltok. Ez itt a szemfönnakadások ideje. Talán kijön a pénzemből néhány csokor sárgarépa. Vagy petrezselyem. Esetleg ajándékozhatok képeslapokat, én meg elbujdoklok valahová. Boltok szinte kizárva. Ugyanis a "leárazások" leginkább úgy folynak, hogy megemelik az árat néhányszorosára, és pirossal áthúzva fölébiggyesztenek egy még nagyobb árat. Maradnak a kirakodóvásárok, kínai piacok. Néhány óra tömör kétségbeesés után az ember vagy tövig lefosztja a kocsira/lakásra/nőre gyűlő tartalékokat, esetleg némi gyanús alapanyaggal nekiáll 23-án 47,6 rokonnak barkácsolni, vagy összeáll néhány családtagjával, és közösen ajándékoznak, vállalva a lesajnáló/csalódott/gyanakvó pillantásokat. Mindenesetre a becsomagolás hétpróbájára számítva be kell szerezni néhány négyzetkilométer csomagolópapírt, pár mérföld celluxot, néhány ollót, túlélőkést, szabásmintát.
IV. stáció
24-e délelőtt. Készülődés. Jobbak már 23-án beleőrülnek a beigli/süti/pogácsasütésbe, azonban a 24-ei rohammunkát semmi sem múlja fölül. Pusztakezes full kontakt a vonakodó karácsonyfajelölttel. Negyedszerre, 60%-os díszelhalálozási rátával végre talpon marad. Az égvilágon mindenki holt ideges, ez sincs becsomagolva, az sincs kitakarítva, emez nincs megfőzve, kinek a bugyija ez az ágy alatt stb. Ilyenkor egy pszichiáter több elmegyógyintézetet megtölthetne adrenalinban fürdőkkel, ám valószínű, hogy ilyenkor a lélekturkászok is ugyanúgy üvöltöznek családtagjaikkal. Persze úgyis elkészül minden, legfeljebb a háziasszony a konyhában üdvözli a megszállókat és a figyelmes családtagok be-berugdosnak még ezt-azt a szőnyeg alá, és kitámasztanak néhány gyanúsan nyílni vágyó szekrényt.
V. stáció
Vendégsereg. Invázió. De jó is az, amikor elviselhető számú+n darab rokonunk elárasztja otthonunkat. Kis tekegolyók végignyálazzák a berendezést, tönkretesznek amit lehet. A nagyobb tekegolyókkal sem jobb a helyzet. Cirka 5 perc alatt felhúzzák az emberben az ideget odaillő, frappáns, egyedi és sosem hallott kérdéseikkel. Legfeljebb az öregek dobnak valamit a hangulaton kedves kérdéseik-kel, meséikkel, melyekben szörnyecskék, diktafonos urak, titkosügynökök hemzsegnek és mind rá fenik a fogukat. Ha nincs nagy szerencsénk, negyed óra alatt kirobban valami vita, melyben a jelenlevők 90%-a részt vesz, persze különböző hangszínnel, hangerővel. Várhatók még kisebb-nagyobb fokú sértődések, kirohanások. Mikor már mindenki eltelt a többivel – jön a nagykarácsonyi ebéd, amely szájbefogási funkcióját tekintve nem mindig sikeres. Van még/már megint min vitázni.
VI. stáció
Ajándékozás. Kommentár. Miután a kisebbek mindenkit kitikkasztottak bontogatási vágyukkal, elérkezhet a nagy pillanat. Csengetés. Pár nanoszekundum múltán a levegőt betöltik a nagykeservesen becsomagolt ajándékok pár négyzetméternyi héjának cafatjai. Természetesen nem maradunk le a kommentárról, hogy ez tulajdonképp mennyibe is került, meg ha nem tetszik akkor be lehet cserélni etc. Miután levakarod a ráfagyott mosolyt az arcodról, hogy helyt engedj a tehetséggel indikált/kivívott undornak – persze csak titokban –, akkor jön a kellemetlenebb/kellemesebb rész. A "nagyok" átveszik ajándékaikat. Bámulatosan uralják arcvonásaikat, mindennek örülnek. Legfeljebb otthon rúgják fel a kutyát/macskát.
VII. stáció
Vég. Kezdet. Mikor elfogy minden rejtett zugból a süti, és végre lekopnak a legszívósabb bélpoklosok is, elkezdünk végre hangosan anyázni, csereberélni, fujjogni. Azért teljesen elengedni magunkat itt se lehet, jól jegyezzük meg előtte, hogy maradó családtagjainktól mit is kaptunk. Behurcoljuk a szajrét, és elvágódunk. Holnap, holnapután még átéljük ezt, annyi különbséggel, hogy mi fogjuk prezentálni a vendégsereget, illetve egy részét.
Röviden ennyi. Ráadásul jövőre már megint megismét-lődik. Csak egyet nem értek. Miért nem nevezték még el Parácsonynak, Biznisz ünnepének, Kötelező Évi Láthatásnak, vagy egyébnek, ami jobban fedné a valóságot? Szeretet ünnepe. Hmm.
nICE