Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Aktuális ZOH!

"...aki felírja, hogy fájl, azt berakjuk a hűtőbe..."

Kollégiumi Küldöttgyűlés

Fakanál – borsos tokány

szép üveges a hagyma, akkor öntsük hozzá a marhahúst. Sózzuk meg! Ne tegyetek bele egyszerre sok sót, mert a szalonna egyébként is sós.

Bevezető

Há-há! Én már átmentem!

Rövid hírek Házunk tájáról

Azért nézzétek meg a KIR-t is.

A piros hetes csapdája

"Tanmese – kizárólag – ivarérett férfiaknak"

Ismét tandíj

Aki minden területet lefed

Büszkén elmondhatom, hogy a második helyezett ma egy nagyon neves színész, Szombathy Gyula, a felettem lévő évfolyamban pedig Bálint András színész-rendező, és Jordán Tamás, a Nemzeti Színház mai igazgatója voltak ennek a szavalóversenynek a főszereplői, tehát elég jó körökben mozogtam akkor.

A Balaton festője

>Vannak vidékek, melyeken örök nyomot hagyott az a művész, aki – miután rácsodálkozott egy tájra – felejthetetlen szavakkal vagy vizuális memóriánkból kitörölhetetlen kompozíciókkal ránk hagyta a maga tájélményét.

EHK-tükör

Mottónk: "Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna!"

Először is mindenkit köszöntök a nyárelő gyönyörű verőfényében. Virágillattól terhes a lég, bársonyosan simogat a napsugár, és bőrünkben végre ismét őrült ütemben termelődik a D vitamin. Észrevételem szerint különösen a lányok lehetnek nagyon rászorulva a fokozott vitamintermelésre, mivel rajtuk tapasztalható a bőrfelület legnagyobb mérvű szabaddá tétele, köszönhetően a rövidülő szoknyák és az egyre jobban dekoltált felsőruházat rohamos térnyerésének. Hiába, no! Jól van ez kitalálva! :-)

Remélem lassan a húsvéti trakta következményeit is sikerült kiheverni így a vizsgaidőszak előszeleként megjelenő házi feladat és ZH dömping előtt. Mindannyian saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy nem könnyű ilyenkor a hívogató napsütés csábításával küzdve a feladatokra koncentrálni. Az Egyetemen sem áll meg az élet kicsit rácsodálkozni az éledő természet csodáira, mivel:

A Központi Tanulmányi Hivatallal kapcsolatos egyeztetés tovább folyik az ügyrend és az informatikai háttér kérdéseinek tárgyalásával.

Elfogadásra került a Szakirányú Továbbképzések TVSZ-e, továbbá a Demonstrátori Szabályzat is módosulni fog a közeljövőben.

Elbírálásra kerültek az Egyetemi BME Ösztöndíj pályázatai. A pályázók kiértesítése folyamatban van.

Címünk változatlan: ehk@sc.bme.hu. Ha bármiféle halasztást nem tűrő problémátok van, írjatok bátran!

Csépányi-Bárdos Róbert (Woby)