Fiókmélye

Körülbelül egy éve történt, egy hideg őszi délelőttön, amikor éppen semmi dolgom nem akadt, úgy döntöttem, hogy kipakolom a régi könyvesszekrényt, nagyapám hagyatékát. A munka felénél tarthattam – tehát már mindent kiraktam, ám visszarakni még semmit sem kezdtem – amikor egy jelentéktelen, kis könyvön akadt meg a szemem. Lusta kíváncsisággal kezembe vettem és elkezdtem olvasgatni.

Legközelebb kora este néztem fel a lapok közül, felkapcsoltam az olvasólámpát és csak olvastam késő éjszakáig. Aznap úgy botladoztam az ágyam felé a kirakodott könyvek halmazán át, mint aki valami megfoghatatlan kincset kapott, és bár beszélni nem tud róla, érzi, hogy az vitathatatlanul és végérvényesen az övé. A könyv nem szólt filozófiáról, bölcsességről, nagy és súlyos tanulságokról: a könyv Heltai Jenő Abu Majub bolhája című elbeszélésgyűjteménye volt.

Ezek az elbeszélések kis epizódokat villantanak fel a két világháború közötti Pest életéből, amúgy "pestiesen": soha nem létezett alakok, soha meg nem történt történetek, de a paródia könnyű függönye mögött ott rejtőzik a hétköznapok valós világa. Ezer és ezer könnyű flört, bohém csavargók heccei, jókedv és lendület, ami ma már csak a szárnyas betétek reklámjaiból köszön ránk. Pedig akkoriban sem éltek könnyebben az emberek, még csak nem is zajlottak másként a dolgaik, ugyanúgy jártak munkába, ugyanúgy találkoztak ismerőseikkel az utcán, mint mi tesszük nap mint nap. A különbség a felfogásban van, és Heltaiban az a varázslatos, hogy miközben leültet egy puha karosszékbe és elcseveg erről-arról, szinte észrevétlenül tanít meg bennünket élni. A zsugori házinénik, a pénztelen főnemesek, a szegény gépírólányok mind mesehősök, akik megmutatják, hogy a harciasan lenézett átlagpolgár épp oly mulatságos és izgalmas lehet, mint az álomképek, akikké válni akarunk. Indulatok, amelyek néha elborítják az agyunk, most megnevettetnek és ráébresztenek, milyen apróságokon rágódunk napról napra. Érzelmek, amiket hiába keresünk magunkban és lassan kezdjük elhinni: valóban képtelenek vagyunk szeretni és gyűlölni.

Játszani hívnak bennünket a világ legnagyobb társasjátékába, ne kéressük hát magunkat; szálljunk be és élvezzük!

Stano