Közönyözök

Egyre-egyre hitegetem magam,

S mégis, visszaesve,

Megállás nélkül bomlok.

Szürke közönnyel veszi tudomásul négy falam

között az este

az ablakhoz tapadó homlok

tompa puffanását,

S óvón elrejtve a kinti világot előlem

fehér páraréteget von szemem elé;

Tudom odakint a víz szagát, ízét, moccanását,

Közönyét, s ahogy súgja: "Felőlem...",

Ahol akarok, épp ott halok belé.

Közönyt mutat a barna diófa,

Közönyös a szomszéd kutya, a szomszéd ház is,

És a kert összes csöndben rohadó gyümölcse.

Már fogalmam sincs, homlokom mióta

nem érzem – már az egész arcom fázik -,

S meddig várjam, hogy érzéketlenségem egész

lényem kitöltse.

Csak az óra nem mutat közönyt.

Folyamatosan ver. Nincs megállás.

Magam mögött csukódó ajtó. Keserűmandula-íz.

És én a négy fal közt hagyott emlékeim között

keresek hiába néhány vidámabb napállást.

Hideg a víz.

andris