Álomtükör

Múlt éj óta gyötri fejem

Kínzó emlék, intő kép

Újra megcsalt hazug szemem

S lábam ingoványba lép

Sötét barlang mélye tárult

Kezeim közt fáklyafény

Keresem, mit vágy az ájult

Meggyötört szív. Vak remény!

Árnyak szürke képe rezzen

Kövek arca felsikolt

Karomban a vörös tűzben

Őrült lángnyelv hangja szólt

Egyszer csak egy fenti sziklán

Égbolt szelíd kékje nyílt

Napfény íze csókolta szám

Boldog létről hozva hírt

Vágy hevében nem figyeltem

Mit rejt az út, s ordas éj

Álnok csapda volt előttem

Szája tátva, s gyomra mély

Testem vadul zuhan, röpül

S én ág után kapkodok

Kezem markol, s ujjam közül

Kifolyik a híg homok

– Felriadok. Fent vagyok.

Árvay Bálint