Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Kolesztöri

SCHinema

Néhány fontos név a kollégiumból

IEEE Etikai Kódex

CERN – a járókeretes müonok birodalma

Részecskegyorsító: kalandok föld felett és föld alatt

A Dékán úr köszöntője

Baross Levente, II. Info.

Órarend

Interjú Dr. Recski András professzor úrral

Nem az tart sokáig, amíg valakiről megállapítom, hogy elégtelen a tudása, hanem az, amíg őt meggyőzöm erről.

Impresszum

SPOT

Jól hangzik, de mi is ez? Sok időt el lehetne tölteni a találgatással, hogy minek is a rövidítése. De inkább hagyjuk a véget nem érő találgatás göröngyös és nem éppen fáradságmentes útját. Elárulom azoknak, akik még nem találkoztak ezzel a szóval, hogy ez nem más, mint egy fotókör, amely itt tevékenykedik a kollégium falain belül és persze mindenhol, ahol a tagok ki tudják élni a fotózáshoz fűződő nagy szenvedélyüket.

Mit is csinálunk valójában? Nem is tudom, hol kezdjem, mert igen sok rétegű a tevékenységünk. Természetesen a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat, és ez a fotózáson kívül a szoros köri kapcsolatok fenntartását is biztosítja.

A szakmai részét nézve: ha igazán érdekel valakit a fényképezés, az a kör segítségével ennek minden rejtelmébe beletekinthet. A hétközi bulikon mindenki megismerheti az eseményfényképezés elég nehéz világát, gondoljunk csak a gyorsan mozgó emberek (például aki éppen a kamera elől fut) sötétben történő megörökítésére. De vannak azért kevésbé szélsőséges esetek is.

Természetesen az egyes fényképezések után mindig megbeszéljük a fényképeken fellelhető esetleges hibákat, vagy elrejtett művészi információkat. Egyébként fényképezünk mindent, ami a figyelmünk középpontjába kerül, például rendezvényeket a kollégiumban és az egyetemen egyaránt. De ezek természetesen nem elegek ahhoz, hogy igazán lekössük magunkat, mert sokszor rendezünk körtagok részére közös városi fényképezést és kirándulást, ahol természetesen mindenki megtalálhatja a magának való témát. Persze itt még nincs vége a tevékenységünknek. A kollégiumban mi rendezzük többek között az igazolványkép akciókat, amelyeket sokan látogatnak. Állandó rovatunk az Impulzusban sok kollégistát gondolkodóba ejtett. A fekete-fehér fénykép kidolgozás is a mi asztalunk. Ezen a téren nagyon sok tapasztalattal rendelkezünk. Nem boszorkányság, kis odafigyeléssel mindenki könnyedén elsajátíthatja. A körön belül az egyes tagok változatos és nem mindennapi képeit is meg lehet tekinteni, amelyeket a hétfői gyűlésre szoktak a tagok magukkal cipelni.

A rutinos fényképészek mellett mindenki, aki egy kis érdeklődést mutat e sajátos művészet iránt, megtanulhat sok mindent, ami az élete folytán a nevezetes pillanatok megörökítésében segítségére lesz, hogy ne csak ő emlékezzen, hanem át tudja adni a pillanat hangulatát a többiek számára is.

Mi az elvárás, hogy valaki bekerülhessen egy ilyen jó csapatba? Csak egy a fontos, hogy szeresse, amit csinál, nem számít, ha nem tud még fényképezni (persze nem hátrány, ha tud). A régi tagok nagyon szívesen megtanítják az első pár lépésre az újonnan érkezetteket, és segítik minden egyes lépését, amíg ki nem alakul az egyedi stílusa és biztos tudása az önálló munkára.

Mindenki, akit érdekel a fényképezés és félt idáig kérdezni, vagy nem volt kitől, annak itt a legjobb lehetőség, hogy a kérdéseire választ kapjon. Mindenkit szeretettel várunk a minden héten megrendezésre kerülő gyűlésünkre a kilencedik emeleten a klub helyiségben, a 901 mellett, hétfő este fél kilenctől.