Les fleurs du mal II

Az őrület már bontogatja szirmait
Szárba szökken, majd röhögve rámvirít.
Üvöltök és acsargok a küszöbén,
De lelkem mélyén pislákol a halk remény
Hogy szeretsz még.

Hús a hústól, vér a vértől - távozunk.
De álmodom, hogy néhanapján álmodunk
még mesékről, hol hihető, hogy te meg én
Egy pár vagyunk (a medvebocs s a víg legény)
És szeretsz még.

Álom-ködtől nyirkosak a hajnalok
Párnám nedves, én még kótyagos vagyok.
Ha itt lennél, hát átfognám a nyakadat,
S üvölteném, míg a torkom bedagad:
Mondd, szeretsz még?

De látod, most már némán rágom ketrecem
Ebbe zártál (ebbe zárt a szerelem?)
Nem döngetem, csendben kushadok hason
Vert kutyaként pillogok át a vason
Hogy mondd: szeretsz még.

Néma csend. Még mindig az. Hát nincs szived?
Én jó vagyok, s ha akarod, még jobb leszek.
De válasz nincs, csak egy virág az asztalon.
Neked vettem, s másfél hete bámulom.

L. N. A