20 éves a PC

Bizony, több mint húsz éve, 1981. augusztus 12-én láthatta meg a nagyközönség először. A friss gépet a vetélytársak igen komolytalannak tartották (igazuk is volt), még az IBM sem hitt igazán benne, de a PC ereje nem is a teljesítményben volt... De menjünk egy kicsit vissza az időben!

A kezdetek

Régen a számítógép nem volt egy olcsó mulatság, így egy átlagember nem engedhette meg magának. A hetvenes évek közepére azonban tömegesen jelentek meg a mikroprocesszorok, amelyek lehetővé tették az ugyan kisebb teljesítményű, de jóval olcsóbb mikroszámítógépek építését. Az Apple kisgépének sikerén felbuzdulva mások is beszálltak az üzletbe. Az IBM sem akart kimaradni.

Akkoriban két cég versenyzett a mikroprocesszorok piacán: az iparágat alapító Intel és a Motorola. Természetesen nem voltak egyedül, sőt a 8 bitesek piacán a MOS és a Zilog volt a sláger. Az IBM úgy döntött, hogy 16 bites processzor köré építik a gépüket, így a Motorola 68000-ese és az Intel 8086-osa között kellett választaniuk. A 68000-es egyértelműen jobb processzor volt (32 bites műveletek támogatása, 16 MByte címezhető memória, 8 db általános és 8 db címregiszter és még lehetne sorolni az előnyöket), így mérnökeik többsége a jóval átgondoltabb 68000-es mellett voksolt. Ám a vezetőség elutasította, mert csak pár év múlva készült volna el a masina, ami szerintük behozhatatlan hátrányt jelentett volna. Egy mérnökük azonban előállt egy tervvel, amely kizárólag boltban kapható alkatrészeket tartalmazott (sokkal rövidebb fejlesztési idő). Ezen terv mellett szólt az is, hogy az IBM 8086-os licensszel rendelkezett. A vezetőség rábólintott. Egy év múlva el is készült a tákolmány, már csak az operációs rendszer hiányzott. A CP/M 8086-osra átírt változatára esett a választás, de nem jutottak dűlőre a szerzővel. Az idő sürgetett. Ekkor jött a képbe a kis Microsoft (mert az IBM-nél dolgozott Bill Gates egy ismerőse). Gates-ék megvettek egy otthoni, saját felhasználásra szánt CP/M utánzatot (Quick and Dirty OS) potom 40000 dollárért. Megírták a BIOS-t és hozzábiggyesztették az akkor már PC-DOS 1.0-ra keresztelt operációs rendszert, és kész volt a "remekmű". Nézzük csak meg, mi is volt benne!

A CPU funkcióját egy 4,77 MHz-en működő 8088-as látta el (belül 16 bites, de a külvilág felé csak 8 bites), mert olcsóbb volt, mint a 8086. Az alapmodell 16 Kbyte memóriát és MDA-t (Monochrom Display Adapter, egyszínű karakteres kijelzés), de a csúcsmodell is csak 64 (később 256) Kbyte memóriát és CGA-t (Color Graphics Adapter, 16 színű karakteres és max. 4 színű, fix palettás grafikus képernyő) tartalmazott. A háttértár szerepét egy vagy két 5,25"-os floppy meghajtó látta el (160 Kbyte-os egyoldalas lemezek), de akár kazettás egységet is lehetett használni. Látható, hogy a sokak által komolynak tartott számítógép még az egy évvel későbbi C64-es szintjét sem érte el.

A PC sikerének kulcsa

De akkor mitől lett oly népszerű? A válasz egyik fele ott van feljebb. Csak és kizárólag kereskedelemben kapható alkatrészekből állt, bárki megépíthette! Meg is tették. Az egyetlen akadályt a BIOS jelentette, de kijátszották a törvényeket (a Compaq volt a főkolompos, főként neki köszönhetjük a szoftverkompatibilitást). A válasz másik fele pedig az IBM márkanév.

Fejlődik a PC

A PC-nek nagy sikere lett. Aztán 1983-ban megjelent az XT (Extended Technology), amibe már akár 10 Mbyte-os merevlemezt is lehetett venni. A floppy-kapacitás is 360 KByte-ra nőtt (kétoldalas lemezek), továbbá 640 Kbyte-ig lehetett bővíteni a memóriát. Az XT-hez már PC-DOS 2.0-t adtak. 1984-ben debütált az AT (Advanced Technology), ami egy sor újítást hozott. 80286-os processzor, EGA (Enhanced Graphics Adapter, 16 szín a 64 színű palettából), 16 bites bővítőhelyek (a 8 bitesek helyett), több DMA csatorna, több megszakítás kezelése, 1,2 MByte-os lemezek és természetesen még több memóriát lehetett bepakolni. Ehhez már PC-DOS 3.0 dukált.

Itt jelentős állomáshoz értünk, ugyanis ez volt az IBM utolsó vezető számítógépe. A későbbiekben a klónok letaszították a nagy kéket a PC piac uralkodó posztjáról. A jól sikerült PS/2-es sem tudta visszaszerezni az első helyet, sőt azt már nem is másolták! Jött a 386 (végre 32 bites), a 486 (jóval gyorsabb, belső cache-sel megspékelve, FPU beépítve), a Pentium (szuperskalár), a Pentium Pro, P-II, P-III és ma már a Pentium 4 a menő. Természetesen a processzorok órajele is jelentősen emelkedett, a kezdeti 4.77 MHz-ről a mai 2 GHz-re. A memória mérete 16 Kbyte-ról több száz Mbyte-ra ugrott. Régen memória chip-eket kellett dugdosni az alaplapra, később tűs modulokat, majd 9 bites, aztán 36 bites SIMM-eket. Manapság SDRAM modulokat rakunk a gépbe, de az RDRAM már döngeti a kapukat. A háttértárak mérete 160 Kbyte-ról mára már több mint 100 Gbyte-ra nőtt. Időközben a CD is háttértár lett, de manapság már a DVD kiszorítja azt is. A monitorvezérlők tulajdonságai is bővültek. Az EGA-t követte a VGA (256 szín 262144 közül), majd a különböző SVGA kártyák (még nagyobb felbontások, hi-color, majd true-color). 1996-tól a 3D gyorsítás is mindennapos dolog. Az ócska csipogást felváltotta az FM szintézis, majd a digitális hangkeltés.

A PC sötét oldala

Most mindenki biztos örül magának, hogy fú, de sokat fejlődött a PC, milyen jó gépem is van, milyen sz*rok voltak azok az öreg ócskaságok. Igen ám, de a mai csúcsgépek hordozzák a régiek átkait.

Milyen módban indul a PC? Valós módban (gy.k: 8086 kompatibilis mód). Milyen kód van a BIOS-okban? 16bites. A pálmát mégis az A20-as címvonal-engedélyező viszi, ami még mindig megvan! Az 80x86-os architektúrát is rég kinőttük már. Kevés regiszter, regiszterek fix szerepe, 8 bites opkódok, prefixek. Ezt mindenféle MMX-szel és SSE-vel foltozgatják manapság.

Becsapjuk magunkat azzal, hogy mennyi minden újat tud a gépünk, pedig pont a PC-nek köszönhetjük, hogy ennyire lemaradtunk. Amikor már más gépben 4 csatornás digitális hanglejátszás volt, akkor vagy a speaker idétlen visítását vagy az FM szintézis prüntyögéseit hallgathatták a PC-tulajdonosok. Amikor a blitter normális tartozék volt a többi gépben, akkor a PC-n sztringutasítással másoltak a memóriában. Amikor a grafikus multitaszkos operációs rendszerek mindennapossá váltak, akkor a PC-sek szívhattak a DOS nagyszerű parancssorával.

Aztán jön a kínos kérdés: milyen operációs rendszert érdemes használni? A kezdetektől is jelen levő, toldozó-foltozó, gányoló Microsoft Windows-át, vagy a nyilvános forrású, ingyenes, de kevésbé támogatott Linux-ot? Van-e más választásom?

Az új hardverekről nem adnak ki semmilyen dokumentációt, így driver-ek (amiket manapság csak Windows-hoz adnak) nélkül nem is tudjuk használni!

Érdemes még a következő kérdést is feltenni magunknak: a régi vagy a mostani gépemmel szívtam-e többet?

Ünneprontás

A PC igazi amerikai sikertörténet, jól példázza a tipikus emberi viselkedést. Elég volt az IBM neve, a "hülye is tudja használni" reklám és az emberek a legócskább számítógépet is megvették. Hiába voltak olyan úttörők, mint az Amiga vagy az Atari gépei, az igénytelen PC-k áradatát semmi sem tudta megfékezni. Emlékszem magam is arra, hogy a C64-et és az Amigát lejátékgépezték, pedig csak barátságosabbak voltak, mint a ronda dobozok, amik még csúnyább képet is adtak, a hangokról már nem is beszélve...

– A PC komoly gép – mondták régen, de most, hogy jobban értek hozzá, sokkal profibbnak tartom a C64-et és az Amigát, mint az akkori PC-t.

Remélem, a PC nem éli meg a 30. születésnapját és egy jobb architektúrára váltunk.

Még van remény, bár egyre halványodik...

M