Trip

Moszkva tér, 18-as jön, cigi elpöcköl, ásít, néz, hogy mit pofázhat ennyit a vezető. "A következő megálló a Déli pályaudvar lesz... Déli pályaudvar, metróállomás megállóhelyre érkeztünk." Értelmesen, artikuláltan beszél, ritka állatfaj. "Szélsebesen suhanunk a Mikó utca felé." Mosolygok. Megállunk, felszállnak-leszállnak, tovább szép komótosan, valami lámpa piros előttünk. Ismét megszólal a tündérien nyugodt hang, szépen hangsúlyozva: "Viszonylag alacsony sebességtartományban haladunk a Krisztina tér felé." A vigyor állandósul. "A budai vár gyönyörű fényei alatt tartunk a Dózsa György tér megállóhelyhez." Vajon melyik tudatmódosító lehet az ideális villamosvezetéshez? "Komótosan közeledünk a Döbrentei tér felé." Valaki felhív, kicsit nehezen magyarázom el, miért röhögöm ki az amúgy a legkevésbé sem vicces kérdését. "Átbújva az Erzsébet híd alatt suhanunk a Szent Gellért tér felé." Azt hiszem, az LSD. "Nagy ívben érkezünk a Szent Gellért térre", miközben nyikorogva kanyarodunk. Nagyjából mindenki folyamatosan röhög. "Puskagolyóként süvítünk a Bertalan Lajos utca megállóhelyhez." Két felszálló, megyünk tovább. A Körtér előtt lassan gurulunk a síneken, a vezető gyönyörű zengő baritonnal: "Engedjék meg, hogy Arany János egy híres idézetével éljek: ég a nap melegtől a kopár szik sarja, a következő váltónál befordulunk balra." Ez üt, nagyot.

gyp