Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja

Helsinkiben jártam, hogy kifejlődjön az agyam

Szeretném előre felhívni az olvasók figyelmét, hogy a cikkben szereplő utazási módok nem feltétlenül egyeznek a szerző komfortos utazással kapcsolatban kialakított véleményével, ennek ellenére majdnem mind alapos tervezgetés és előkészítő munka szüleményei. Ha neadjisten kedvesemet vittem volna ki Helsinkibe, hogy elcseréljem őt egy rénszarvasra, amire kék festékkel ráírták, hogy Finland, biztos foglaltam volna kabint a hajón (nehogy kényelmetlenül érezze magát a szarvas).

Kezdjük ott a történetet, hogy két és fél órás várakozás után felszálltam a WizzAir WZZ241-es járatára, ami Stockholmba tartott. Nem baj, gondoltam, életem nagy részét eddig a repülőtéren kívül töltöttem, fényképezgettem, meg jót nevettem az egyes járatok mellé kiírt "elgurult" feliraton, és elképzeltem, ahogy a kifutópálya overallos dolgozói kétségbeesetten futnak az éppen elszabaduló gép után.

Útitársam, egy szimpatikus magyar-olasz fiatalember, bizonyos Renato Pavesi valóságshow-sztár nem viselte ennyire jól a várakozást, így miután a levegőbe emelkedtünk, meg is ittunk egy sört a fapados légitársaság egészségére és azért, hogy valahogy elüssük az időt az amúgy sem túl hosszú, két órás úton. A sonkás szendvicset ezúton is köszönöm neki, jól jött a másfél órás buszozás alatt. Ennyi idő volt ugyanis, amíg a Stockholm-Skavsta repülőtérről - ami csak a WizzAir földrajzi terminológiája szerint tartozik a svéd fővároshoz – eljutottam Stockholmba. A buszozás majdnem 5000Ft-ba került, diákjegy nem lévén, viszont a járatra egy évig érvényes retúrjegyet kaptam.

Na nem baj, gondoltam, hiszen ezt előre így terveztem, az improvizálás csak ezután következett: mivel másnap indultam tovább Stockholmból, nem foglaltam előre szállást, ehelyett kinéztem néhány diákszállás címét, ahol gondoltam, hogy úgyis lesz hely. Nem számoltam viszont a két órás késéssel, így mire megérkeztem, az egyetlen hostel, amit viszonylag hamar megtaláltam, bezárt – "és különben is tele vagyunk, ne számítson arra, hogy ilyenkor szállást talál valahol" - tájékoztatott az éjjeliőr. De nem adtam fel, volt még egy címem, elindultam tehát Gulmarsplan városrészbe, metróval. Nem részletezem nagyon a további másfél órás keresgélést, amit annak köszönhettem, hogy a buta svédek olyan térképet adtak, amin a hat metróvonal állomásait csak sztochasztikusan tüntették fel, és egyébként is elfelejtették őket összekötni - nem beszélve arról, hogy a célállomás, ahol végül leszálltam nem szerepelt még magán az állomáson kirakott térképen sem, pedig csak öt megállónyira volt a központtól.

Végül csak megtaláltam a szállást. Ezen a helyen is éjjeliőr fogadott, egy kapucsengő formájában. A következő félreértésnek köszönhetően jutottam be:

(Becsengetek.)

-Igen?

-Jó estét, szeretnék itt maradni éjszakára.

-Hol van most?

-Hát, itt állok az ajtóban.

-De melyik hostelnél?

-Ja, ööö... egy pillanat. (Keresgélek, elfelejtettem közben az utcanevet.) A gulmarsvagen-i hostelnél.

-Rögtön nyitom az ajtót.

-Köszönöm.

És nyitotta. Bementem, de recepciós sehol, és ahogy a falra kitett papírból megtudtam, a bejelentkezés este hatkor véget ért (ekkor nem sokkal éjfél után járhattunk). Rájöttem, hogy az éjjeliőr valahol egy központban, ahol a kapukat nyitogatja, azt gondolta, hogy már ott lakom a hostelban és a szállásomra szerettem volna visszajutni éjszakára. Mivel kettőnk közül én viszont tudtam, hogy nincs még szobám azon a helyen, kezdtem pánikba esni. Aztán megláttam a recepciónál elhelyezett kényelmes foteleket, és hirtelen ki is találtam, hogy én bizony, ha törik, ha szakad, itt töltöm az éjjelt - annak ellenére, hogy a városközpontban már kinéztem egy nagyon szimpatikus padot egy parkban, de hát kinek volt kedve visszametrózni az éjszaka közepén. A tervem a következő volt: ha valaki netán megkérdezné, hogy mit keresek ott, majd azt mondom, hogy bejöttem bejelentkezni, nem láttam, hogy nincs nyitva a recepció, és amíg a személyzetre vártam, elaludtam. Persze azért tervben volt az is, hogy nyitás előtt gyorsan elhagyom a hostelt, nehogy még fizetnem is kelljen az illegális szállásért. Szerencsére senki nem vett észre, úgyhogy így éjszakáztam ingyen egy stockholmi hostelban.

A hajnali lelépés után még rengeteg időm volt a délutáni, Helsinkibe induló hajóig, így elég jól meg tudtam nézni a svéd fővárost. A nevezetességekkel, amiket meglátogattam inkább nem untatnék senkit, egyetlen érdekes dolgot emelnék ki, ahova mindenképpen érdemes elmenni, ha Stockholmban jár az ember, ez a Vasa múzeum. A Vasa egy 17. századi hadihajó, a korabeli legnagyobb hajó, amely azonban megépítését követően, konstrukciós hiba miatt azonnal elsüllyedt. Egészen 1961-ig feküdt a tenger mélyén, kiemelése óta pedig a stockholmi tengerparton egy hatalmas csarnokban látható a nagyközönség számára. A szinte teljesen ép, hatalmas "roncs" lenyűgöző látvány, és karnyújtásnyira megközelíthető minden szintje, egészen az árbocokig [ugye mindenki tudta, hogy ez a szó rövid o-val írandó?].

Kora délután bízva abban, hogy a svédek tanultak őseik hibájából, és ma már olyan hajókat építenek, amik fennmaradnak a vízen, a Viking Lines járatával indultam tovább. A több mint tízórás hajóutat egy többszintes komppal tettem meg Helsinkiig, amin megtalálható volt minden, a vámmentes bolttól kezdve az éttermeken és boltokon keresztül a diszkóig. Előzetes érdeklődéseimre, hogy hol lehet az út során aludni, egy internetes fórumban azt a választ kaptam, hogy "nem feltétlenül kell kabin, bárhol el lehet szunyókálni". Mivel a kabin legalább annyiba került, mint maga a jegy a hajóra, én ezt a megoldást választottam. A bárholt pedig néhány úgynevezett "airseat" jelentette, amikből egy kisebb szobányit valószínűleg a hozzám hasonló utasok számára tartottak fenn a kompon – megjegyzem, volt is rá igény egyébként, nem csak részemről.

Ajjaj, már majdnem egy oldalnál járok, pedig a főszerkesztő megmondta, hogy ne írjak, csak egy felet. Megpróbálom rövidre fogni, annak ellenére, hogy még csak most érkeztem meg utazásom eredeti céljához, Helsinkibe. És, hogy mit kerestem a finneknél? Még tavasszal az Impulzus szerkesztősége meghívást kapott egy európai felsőoktatási újságok főszerkesztőinek tartott fórumra – Enlargement of Young Minds Forum (na, az enlargement-ről kinek melyik spam jut eszébe? :)) –, melynek szervezői állták az ottani költségeket, csupán az utazást nem. Így adódott, hogy én képviselhettem lapunkat odakinn.

A fórum három napja alatt a különböző EU-s és EU-n kívüli országokból érkező diákok megismerkedhettek egymás újságjaival, lehetőségünk nyílt megosztani egymással a felsőoktatási lapkiadás gondjait – amik a legtöbb országban meglepően hasonlóak voltak az itthoniakhoz –, és betekintést nyertünk a Helsinki Egyetem hallgatói képviseletének működésébe is. Az ottani HK-elnök tájékoztatójából megtudtuk, hogy Finnországban a felsőoktatás korlátlan ideig ingyenes (most tűnik csak igazán kevésnek az a 13 félév), és a finn oktatási minisztériummal most éppen azon küzdenek, hogy ez továbbra is így maradjon. Lehetőségünk volt ellátogatni a Helsingin Sanomat – ami hangzásával ellentétben nem egy mosógépmárka, hanem a legnagyobb helsinki-i napilap – kiadóvállalatához a Sanoma Corporation-hoz, ami, mint megtudtuk egy világcég, Magyarországon ők adják ki pédául az FHM-et, a Figyelőt, és a National Geographic magazint is. Érdekesség, hogy a lap egyik külföldi tudósítójáról kiderült, hogy elég sokat tartózkodik nálunk, és tőle kaptunk aktuális információkat az akkoriban lezajló miniszterelnök-váltásról is.

A kötött program része volt még nagyon sok Európai Unióval kapcsolatos előadás is, illetve – mivel ez egy hagyományindító rendezvény is volt – elég sok szó esett a további együttműködésről, melynek eredményeképpen létrejött egy európai felsőoktatási lapokat összefogó szervezet kezdeménye, és még az is előfordulhat, hogy nemsokára finn, esetleg moldáv nyelvű cikkeket találhattok majd az Impulzusban. :)

Persze a rengeteg workshop és előadás közben megismerhettük a finn fővárost és az ottani kultúrát is. A finn vendégszeretet mindenekelőtt abban nyilvánult meg, hogy a három nap alatt legalább 20 kiló lazacot etettek meg velünk (azóta is elvonási tüneteim vannak), és alkalmunk volt megkóstolni a Galaxy által egyszer már az Impulzusban is bemutatott, eredeti leipajuusto-t, azaz sajtkenyeret is, sarkiszederrel – ez utóbbi színre a génkezelt málnára hasonlít, viszont finom. Ezenkívül lehetőségünk nyílt az ottani alkoholkultúra megismerésére is. Két jellegzetes italt emelnék ki, az egyik a salmiakki, ami úgy készül, hogy egy fekete – legjobban medvecukorra hasonlító – édességet feloldanak vodkában. Ezáltal egy szintén fekete, enyhén sós ital keletkezik, aminek hazahozott példánya rövid mintavételezés után kanalas orvosságra emlékeztette ismerőseimet. A másik különlegességet finn diákok készítették el a szemünk láttára az ottani kereskedelmi főiskola klubjában – melynek neve finnül egyszerűen Ky helsingin kauppakorkeakoulun ylioppilaskunta. Az ital pedig – milyen meglepő – vodkában feloldott Fishermens Friend cukorka volt, röviden fish. Ezek megismerése után már érthetőbbé vált, hogy szombat este a szállásunkra visszafelé tartva miért láttunk minden sarkon egy erősen ittas finnt, és másnap miért volt tele minden utca üvegcserepekkel.

A szervezők elvittek minket egy hajókirándulásra is – ugyanis Helsinki belvárosa elég kicsi és hamar kiismerhető, körülötte azonban sok kis sziget fekszik, amik hidakkal összekötve mind-mind a fővároshoz tartoznak –, melynek során láthattuk a Nokia-birodalmat és Helsinki teherhajó-kikötőjét is, ami a sok színes, egymásra pakolt konténerrel távolról leginkább egy Lego-városra emlékeztetett. Kívülről megnéztük az ottani műszaki egyetem campus-át is, találkoztunk a Helsinki Egyetem rektorával, és láthattuk az ottani HSZK-t is, ami felszereltségében csak kicsit jobb, mint a mienk. Búcsúzásul pedig minden résztvevő megkapta az Európai Kulturális Alapítvány finn képviseletének Pro Futura Europa díját.

Visszafele utamon megnéztem, hogy megvannak-e még az airseat-ek a hajón (megvoltak), és mivel megint elég sok időm volt Stockholmban, láthattam belülről a királyi palotát és az őrségváltást, majd – ezúttal késés nélkül és egy két rénszarvassal gazdagabban – érkeztem haza.

balazs@impulzus.com