Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

HK News

AC Stúdió & Live

Vers-elő

Rekurzív álom

"...de persze ezt is álmodtam, és ez így ment valami őrjítő tempóban..."

Tavaszi Zsongás

"A Schönherz kolesz nem apácazárda..."

Szótár Schönherzeseknek és nem ittlakóknak.

Sch Kórus

Eszelős szivatás, avagy vizsgázgatás a'la BME

Bemutatkozik a szaunakör

"Háromszor érdemes bemenni a szaunahelységbe."

Egy kérés a Netpincértől

Matyi és a haverok

Az Experidance tánctársulat Ezeregyév című darabjáról már volt szó az Impulzusban (XXXI/01 - Kommersz magyarságtörténet két felvonásban). Akkor azt írtam hogy Román Sándor itthon egyébként egyedülálló társulata produkcióiban a táncon kívül a látványra és egyéb külsőségekre - zene, fény, csillogás - helyezi a hangsúlyt. Így van ez a Nemzeti Színházban látható Revans esetében is.

A darab Fazekas Mihály Lúdas Matyijának nagyon is szabad stílusú feldolgozása, ráadásul mértéktelenül kihasználja a Nemzeti négyzetméterenként felemelhető, süllyeszthető, eldönthető nagyszínpadának minden adottságát. A táncosok minden második lépésüket fel-le mozgó lépcsőkön teszik meg, a történet végén pedig élő szobrokként emelkednek fel több méter magas talapzatokon a szereplők. Néha azért zavaró is a színpadon látható hullámzás, bár ha megengedheti magának a Nemzeti Színház, hogy ilyen technikai arzenált vonultasson fel – és melyik színház engedhetné meg magának, ha nem pont ez – akkor talán jogos a használata, főleg egy ilyen darabnál, aminek a mottója: "A cél egy, az eddigieknél látványosabb, monumentálisabb alkotás létrehozása volt." Az Ezeregyév meg a "kosztümre, fénytechnikára és fergeteges zenére" épült – úgy látszik ezek már csak ilyenek.

Az előadást Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, Lúdas Matyi anyja vezeti fel; fekete öregnéni-ruhája alapján valószínűleg épp a temetőbe indult, csak előtte berángatták a színházba, hogy "Te, Marikám, van itt ez a színes-szagos táncshow, ebbe kellene elmondani két mondatot, meg utána még öt percet lófrálni a színpadon." Úgy látszik, hogy a sok látványos jelmez és zene (a Revans zenéje egyébként nagyon jó, az Experidance-nél már megszokott vegyes stílusban) mellé kellett egy sztár is, akivel még látványosabb és jobban eladható a darab. A művésznő összesen háromszor látható a színen, egyszer a már említett bevezetőben, később, amikor Lúdas Matyi elhatározza, hogy háromszor veri vissza, utoljára pedig a harmadik verés előtt. Ez összesen tényleg nincs több öt percnél, szövege pedig csak az első alkalommal van, ennek ellenére természetesen tapsvihart arat. Szegény a két órás előadás alatt, amikor épp nem a darab élvezeti értékét növeli, remekül unatkozhat az öltözőben.

A történet úgy indul, ahogy azt az eredeti Fazekas regéből is ismerjük: Matyi semmirekellő, naphosszat csak alszik és kocsmázik. Viszont, ezt figyeld: meg akarja tanítani a saját, majd később a falu összes libáját táncolni. Nagy ötlet, felvezető táncnak legalábbis nem rossz, ahogy a sok libának öltözött táncos fatojásokkal kopogtatva bevonul a színpadra, viszont később nyoma se marad a dolognak a darabban.

Apropó, lúd: én kiskoromban valamiért mindig azt képzeltem, hogy Lúdas Matyi libája hímnemű – legalábbis a Dargay Attila rajzfilm, meg a Schwajda György átdolgozásából kiadott mesekazetta alapján (lehet, hogy tévedek, és csak én gondoltam így valami freudi visszamaradottság miatt). Ebben a darabban Matyi libája – a neve itt is Galiba, mint a rajzfilmben – egy tipegő, kezeit affektálva tartó kiscsaj. Egyébiránt eltalált figura, mondhatni tényleg libás.

Ha már a gyökereknél tartunk, azért Román Sándornak sikerült megtartani néhány motívumot a már említett Lúdas Matyi feldolgozásokból, akár zenerészletekről van szó, akár a rajzfilmbéli kedvencre, Döbrögi állandóan sípot fújó ispánjára ("Nem a kicsi pamm-pamm, amit kopogtattam." – nem volt gyerekkora annak, aki erre nem emlékszik.) Viszont Döbrögi figuráját igencsak átdolgozták. Addig semmi különös és kirívó nem történik, amíg ő meg nem jelenik a színen. A falusiak dolgoznak, jön Lúdas Matyi, megtáncoltatja a libákat, aztán a falusiakat és akkor egyszer csak meglátjuk a földesurat. Vagyis... valószínűleg a falu menőcsávóját, egy Michael Jackson-videoklipek fénykorát idéző fehérkalapos, fekete-fehér lakkcipős, kigyúrt, szivarozó figurát, és a nőjét, akit a bevonuló táncuk végén könnyedén emel fél kézzel a magasba – ehhez egyébként innen gratulálok, őszintén.

Szóval ez a fickó olyan hatással van az egyszerű parasztasszonyokra és emberekre, hogy azok egy csapásra öltönyös-mappás-mobilos alkalmazottakká változnak át. Kivéve Matyit, aki a céges partyt idéző jelenet közben is vígan szunyókál egy szekéren a zsákok között, lúdtollas kalapjában. Meg is lesz ugye az eredménye, elveszik a libáját és jól megvesszőzik. Mondjuk konkrétan nem derül ki a darabból, hogy mi nem tetszik Döbröginek Matyin. Valószínűleg az arca. Vagy az, hogy van rajta sapka. A jelenetből azt lehet sejteni, hogy Döbröginé háziállatnak szeretné Galibát – az eredeti műben a konfliktust az adta, hogy Matyi nem hajtott fejet a nagyságos úr előtt, ennek a következménye lett a libaelvétel, meg a huszonöt botütés.

Valószínűleg a darabnak ezen a pontján valami olyasmit mondhatott a rendező a díszlet- és a jelmeztervezőnek hogy "Na, most akkor szabadjára engedhetitek a fantáziátokat, vagy ami a helyén van." Matyi először a Velencei karneválban adja vissza a botütéseket – ez valamennyire párhuzamba állítható az eredeti műben lévő olasz ács szereppel –, második alkalommal pedig orvosnak öltözve a párizsi Moulin Rouge fülledten erotikus hangulatába hipnotizálja Döbrögit, és ott adja vissza neki, amit megérdemel.

Egyébként furcsa, hogy ezeket a megtorlásokat Matyi sosem egyedül követi el. Mindkét alkalommal három ivócimborájával együtt öltözik be taljánnak és orvosnak. A haverok az első veréses jelenet előtt az öltönyös üzletemberek között vannak, és mikor Matyival elbánik a földesúr – akarom mondani a fővállalkozó –, akkor hagyják csak ott a Céget.

Csak kétszer veri vissza – lehetne ez is a címe a darabnak. A Moulin Rouge jelenet után ugyanis a történet végleg kifordul az eredeti kerékvágásból. A felújított sztori szerint Galiba legyeket enged szét Döbröginél, amit Matyi és három társa a Dongó című kiváló zenemű tangóharmónikás feldolgozására EKKORA légycsapókkal, rovarirtó kisiparosnak öltözve kezd el lecsapkodni. Ezután az egész falu kezébe légycsapó kerül, és Döbrögi egyedül marad a szolgái ellen, majd jönne Matyi a nádpálcával, de az utolsó pillanatban megjelenik előtte édesanyja – aki egyébként belehalt abba, hogy elvették a libáját és a fiát megvesszőzték; ez se így volt az eredetiben – és meggondolja magát.

Ezzel és a már említett süllyesztő-emelkedő parádéval ér véget a darab, meg egy újabb sztárral, Kovács Ákossal, ő énekli ugyanis a finálédalt. "Kényes úr a földesúr" és egyéb magasröptű rímek hallhatók a dalban.

Azért csak rója fel mindenki a kapufélfára: ez az előadás egy szombat délutánra egész jó, ha valaki csak szórakozásra vágyik, mindenféle komolyság nélkül. Sőt, erre a célra ideális, sokkal jobb, mint otthon a tévében megnézni a Largo Winch – Az igazságtevő aktuális részét.

balazs@impulzus.com

Az Experidance tánctársulat legújabb darabja a

Steel - a fém legendája

"A produkcióban történelmi korokon vonulunk keresztül világléptékben, táncban lekövetve a fém, mint anyag szerepét az emberiség fejlődésének történetében."

Premier: 2005. április 22. Művészetek Palotája

További előadások: április 22., 23. május 12., 14.

Jegyek kaphatók: a helyszínen (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1., tel.: 555-3001) és a Nemzeti Táncszínház közönségszervezésén és jegypénztárában

(1014 Budapest, Színház u. 1-3 Tel: 375-8649, Tel/fax: 201-4407)

http://www.experidance.hu/