Mákdaráló

Egyetemistának lenni annyi, mint megvalósítani önmagad. Amikor elkezdtünk egyetemre járni, sokunknak ez azt is jelentette, hogy teljesen új környezetbe kerültünk, teljesen új emberek közé, afféle tiszta lapot kaptunk. Elmúltak a középsulis idők, amikor már megrögzött szerepünk volt, barátságokkal, ellenségeskedésekkel, szokásokkal. A környezet már megszokott minket valamilyennek, és ha akartuk, ha nem, ennek az elvárásnak meg kellett felelnünk.

Aztán megváltozott minden.

Új arcok, új környezet, végre mozgásteret adott, amiben viszonylag nagy szabadsággal élheti ki magát az ember.

Ezernyi új lehetőség, a környezet nem köt, kiélheted magad. Kialakíthatod azt a képet magadról, amit mindig is szerettél volna. Lehetsz az ideális tanuló, aki mindig mindent tud, sőt még annál is többet, de emelett azért lejár a konditerembe is. Ő az, aki igazán magasra tör. Lehetsz a lumper, aki éppenhogycsak bentmarad, és több bort és sört fogyaszt, mint bármilyen más folyadékot. Meg jól ki akarja bulizni magát. Lehetsz az infós, aki hajnalig kockul, az éppen aktuális linux verziója nem régebbi, mint két nap, és persze aktív KSzK-s. Ő a rendszer igazi ura. Lehetsz a bulizós, jófej-srác, aki hajtja a csajokat, mellette gyúr stb... (Ezek persze durva szélsőségek.)

S persze ezernyi más dolgot csinál, amiről a környezet nem, vagy alig tud, és ami megerősíti őt arról, hogy igenis, ő itt a legfrankóbb srác.

Hát igen...
Erről van szó. Ki a legfrankóbb srác. Ki a legény a gáton. Az "ideális ember" gigantikus bajnokságának nevezői vagyunk, saját magunknak kitűzött célokkal, amiket ugyancsak mi fogunk értékelni, a magunknak felállított értékrend alapján.

De akárhogy is sikerüljön megvalósítani a célokat, soha-soha nem szabad megfeledkezni arról, hogy magad teszed meg a tétet, magadnak teszed fel a lécet. S ha mégis leesik, hát semmi gond, nekifutunk újra. Az elvárásokat mi teremtjük.

Shakya