Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Beszámoló az Impulzus elmúlt éves tevékenységéről

Mindegyik testülettel jónak értékelném a kapcsolatunkat. Meghívásunkra a Kémlelő szerkesztősége (vegyészkari lap) egy vacsorára meglátogatott minket, a nyári táborunkban pedig, az építészekkel tartottunk egy közös szalonnasütést. Jelenleg az ÁVF-fel építgetjük kapcsolatainkat.

Diákközpont Hírek

Sportverseny - Hírvadászok kerestetnek!

A jegyzetboltban mindig hallani valami érdekeset

Intejú Kónya Ilona tanárnővel

Hét és fél perc

Felszereltségében, állapotában a BME legjobb, ivararányát tekintve éppen megfelelő (43% leányzó) koli.

Szex a lelke mindennek 1.

Azt mondta, nem colostokkal járja az élet útvesztőit, hanem pragmatikusan, kvázi deduktív módszerrel határozza meg az akkoraság-megfelelőség ok-okozati viszonyát, s mivelhogy van némi orális fixációja, ergo ezt ő úgy méri, hogy...

A szomszéd kutyája

Főszerkesztőként gyakran hallok olyanokat, hogy "ez biztos tetszene az olvasóknak", "mondták ismerőseim, hogy jó lett az újság", na meg olyannal is, hogy "ezt inkább ne írjuk meg". A mostani számot 15-20 ember készítette, s közel 100 ember (ismerősök, ismerősök ismerőse) véleményét vettük figyelembe – az újság pedig 5000 embernek jelenik meg.

Bevezető

Hende Szabolcs Márton (Xabi)

Rejtvény

Záróvizsgán voltam

A hat diák kissé félénken, de sokkal inkább idegesen várta a nagy megmérettetést. Beosztották Őket: hatan voltak, egy kissé bonyolult, ámde áttekinthető rendszerben kerültek sorra, amiben szerepet játszott a produkció várható hatása a "hallgatóságra". Mindenki két tételt választott. Igen: ebben a rendszerben választhattak, maguk szabták meg, hogy mire készülnek, mennyi energiát fektetnek be. Igazából az ember volt a fontos, sokkal többet számított az egyén, mint maga a tudás. Érteni kellett a témához, nem lehetett bevágni, átszaladni rajta pár nap alatt, hogy aztán a gyorsan megszerzett tudás el is szálljon amint lehet. Gyakorlat. Türelem. Ezekkel lehetett révbe érni. Más kérdés, hogy itt a tudás gyakorlatilag ezt jelentette.

Elhangzik az első név, felolvassák az első választott "tételt". Mindenki ideges. Elhangzanak az első szavak, a levegő megremeg: jön az első állítás, az első érv, az első reagálás és így tovább. Minden szépen a maga meghatározott ütemében. Rendszer. Tervezés. A felkészülés eredményeképpen már-már tökéletes eredményt (azaz feleletet) kapunk. 99%. Talán kicsit több is.

A következő ember. Kicsit nyugtalanabb, bár neki is tudnia kell: ha idáig eljutott, különösebb gond most már nem érheti. Ennek ellenére fontos az az érdemjegy a diplomában. És egyébként is, nehogy már rosszabbul teljesítsen, mint a többiek. Bár ahogy elnézem, a vizsgáztatóktól inkább majd azt kérdezi az értékelésen: hogyan tudnám ezt még jobban csinálni, még inkább megfelelni? Mégsem fontos az a jegy, én jó akarok lenni, elkápráztatni... Az eredmény szinte tapintható a levegőben, a vizsgáztatók úsznak az előadott anyagban; mondjuk ki nyugodtan: körülöleli őket a diákok tudása. Számukra azonban a hallottak mellett sokat számít az is, hogy az előadók hogyan élik meg a felkészülést, azt a hatalmas nyomást, amely rajtuk csapódik ki, miközben segítenek a vizsgázók felkészülésében.

Harmadik ember. Félelmetes. Kezdek rádöbbenni, hogy ezen a főiskolán nem normálisak a diákok. Ahelyett, hogy egy szépen kivitelezett egyszerűbb feleletet adnák elő tökéletesen megtervezve, előadva, már-már maximalizmusba hajlik, amit hallhatok és érezhetek. Az első nehéz lehetett, merengek magamban, a második kicsit más stílusú, de hasonlóan súlyos, a harmadik, ha lehet ezt mondani, meg übereli az előzőeket.

Aztán jönnek a többiek is. Kezdem érteni a beosztási rendszert. Az elején voltak a könnyebb dolgok, a végére izmosodnak a feleletek (más kérdés, hogy már az első is milliárd tonnákban lenne mérhető, ha súlyra menne a dolog...). Érdekes módon valaki 3 perc alatt végez, mások pedig hosszan mesélnek, néha visszaidéznek, elmondják másként is. Mindenki élvezi. Várjuk a folytatást. A végen pedig fellélegezve elmondhatjuk: megint olyat hallottunk, amiről még soha senki nem beszélt így. Csattanó vagy előkészített lezárás. Stílusa van mindnek; nemhiába, aki kidolgozta ezt az anyagot, jóval túlmutat rajtunk.

Széles mozdulatok; ütemes, apró remegések: két különböző felelet rövid jellemzése. Ringás. Feszült csend. A végén jöhet a kiérdemelt taps. Nem is fukarkodunk vele: ha már ott vagyunk, ha már ott lehetünk, akkor a magunk módján igyekszünk bíztatni őket a következő tétel előtt.

Eljönnek azok is. Nem is csalódunk, hiszen mindenki másodjára tartogatta a nagy durranást. A közönség veszi a lapot, néha túlzásokba is esik, hiszen a legtöbben tartoznak valakihez abból a hat emberből. Mégis jó ez így. Egyetlen alkalom az életben.

Az utolsó tételt mindenki ismeri. Nemcsak a tanárok, mi is. Feszült figyelem, csend, várakozás. Nekikezdenek mindannyian. A diák dirigál, az előadók koncentrálnak. Ütem, lágyság, hirtelen hangulatváltás, a hangerő sűrű váltakozása. A kíséret remekel. Mindenki élvezi az előadást. Hiszen ez már előadás, nem is felelet. Bár tulajdonképpen én nem is vizsgára mentem. Sokkal inkább arra a koncerte, amit az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának Zenetanár és Karvezetés szakos hallgatói adtak a Karvezetés szak záróvizsgájaként.

(Az a bizonyos utolsó felelet Händel Messiásának utolsó tétele volt. A koncerten az ELTE Pro Musica Hungarica vegyeskar és az ELTE Női kara énekelt, a kíséret a Musica Sonora kamarazenekar volt. A hat ember személye pedig maradjon titokban. Talán a jövőben találkozhatunk velük remek koncerteken, ahol szintén Ők dirigálnak. De akkor már nem vizsgajelleggel.)

Toma