Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

"Újabb biztonsági rés az Outlook Expressben..."

Barcelona-Dakar

A cikk születése

"Megittam a vodkát, kiírtam magamból egy tizedét annak, ami bennem van..."

A királyok

"...hitelesített eredemények alapján a Manowar a világ leghangosabban játszó bandája."

Diákhitel

Péksütemény a Sötétben!

Hangosan csapódik mögöttem a fém ajtó, ahogy kiérek. Megint nem vigyáztam, de most már mindegy. Tényleg hideg van, reszketek végig az úton, de nem kell.

Scriptíz

"...a HPL ugye valami scriptnyelv?"

Egy őszi nap (avagy a Csend)

"Elalszom, egy tömött nagyvárosról álmodom, zajaival együtt. Felkelek, de Csend van. "

Rekurzív álom

"...de persze ezt is álmodtam, és ez így ment valami őrjítő tempóban..."

ARTulcsapás

Vihar

Távolról gyönyörű a tombolása, látszik magával ragadó ereje. Szórja fekete háttere előtt fényes díszeit, szédítő rohanása sokakat elcsábít, de csak távolról akarja mindenki ismerni, mert közelről már túl vad. Messziről is meg tudják mondani, hogy csábítása hazugság, a pillanatnyi szárnyalás, mellyel kecsegtet fájdalmas zuhanással ér véget. Senki nem próbálkozik megszelidíteni, megtalálni a simogató szellőt a vihar üvöltésében. Aki közel megy hozzá, nem ezért teszi, csak repülni, pörögni akar vele egy pillanatra, de nem gondolnak a puffanásra, arra, mikor lezuhannak a Nagy kaland után. Azt hiszik, hogy ez csak Nekik fáj, pedig ilyenkor a Vihar is elveszít valamit. Valamit, amit felkapott, már majdnem a részévé vált... Talán egy kicsit csendesült is az új Társ csodálatában. Ilyenkor újult fájdalommal bömböl benne a szél, még vadabb táncba kezd.

Talán egyszer valaki meglátja a szellőt a Vihar közepében, és hátha tetszeni fog Neki. Talán majd Ő elcsitítja nyughatatlan lelkét, megszelidíti rohanását. Talán majd az Ő keblén újra nyugalmat talál űzött szíve.

Ez a Vihar se volt mindig ily pusztító, ki a neki kedves dolgokat kegyetlenül eldobja magától. Egy apró sóhajból született, egy piciny szóból: Szia. Egy pici pusziból, melyet csak az arcára leheltek. Nem egy szenvedélyes csókból, mi már annyiszor megesett. Ez volt mi felkorbácsolta a Szellőt... Vagy az a gondolat, mely a távolodó, gyönyörű alak után iramodott... Ekkor még alig volt gyengéd Fuvallat, mely körülölelte a távolodó imádottat, de Ő eltűnt. Örökre. A kis, üres Szél felkavarta maga körül a port. Azt a port, mely belemegy az ember szemébe és előcsalja a könnyeit. Így kezdődött a Vihar... Egyre több por és könny. Egy gondolat, egy arc, rövid tombolás, már majdnem érzelmek... Majd újra az a por, amitől az embernek könnyezik a szeme.

sziffrid