Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Golden Dávid

Kedves Műegyetemi Hallgató!

Zenekarunk több mint 105 éve alakult és azóta folyamatosan működik.

Harminchárom

Túl a harmincon nincs jövőre: túl a harmincon már az van, hogy a francba, tegnap kellett volna.

Olvasd el!

Kockafej rulez, jól

Műegyetemi Kórus tájékoztató

Karlsruhe, Wintersemester 2001/2002

Kiküldött tudósítónk jelenti

Impresszum

Schönherz Zoltán Szakkollégium

OPORTÓ Borozó – "TRAM" Kocsma

A megvilágosodás ösvényein lépkedve hasznos lehet egy jó beszélgetés, a villányi borokkal olajozott gondolatokkal osztott ész és a résnyivé szűkült szemű haver, ahogy tompán figyel, majd magához inti a pincércsajt.

Vihar

Távolról gyönyörű a tombolása, látszik magával ragadó ereje. Szórja fekete háttere előtt fényes díszeit, szédítő rohanása sokakat elcsábít, de csak távolról akarja mindenki ismerni, mert közelről már túl vad. Messziről is meg tudják mondani, hogy csábítása hazugság, a pillanatnyi szárnyalás, mellyel kecsegtet fájdalmas zuhanással ér véget. Senki nem próbálkozik megszelidíteni, megtalálni a simogató szellőt a vihar üvöltésében. Aki közel megy hozzá, nem ezért teszi, csak repülni, pörögni akar vele egy pillanatra, de nem gondolnak a puffanásra, arra, mikor lezuhannak a Nagy kaland után. Azt hiszik, hogy ez csak Nekik fáj, pedig ilyenkor a Vihar is elveszít valamit. Valamit, amit felkapott, már majdnem a részévé vált... Talán egy kicsit csendesült is az új Társ csodálatában. Ilyenkor újult fájdalommal bömböl benne a szél, még vadabb táncba kezd.

Talán egyszer valaki meglátja a szellőt a Vihar közepében, és hátha tetszeni fog Neki. Talán majd Ő elcsitítja nyughatatlan lelkét, megszelidíti rohanását. Talán majd az Ő keblén újra nyugalmat talál űzött szíve.

Ez a Vihar se volt mindig ily pusztító, ki a neki kedves dolgokat kegyetlenül eldobja magától. Egy apró sóhajból született, egy piciny szóból: Szia. Egy pici pusziból, melyet csak az arcára leheltek. Nem egy szenvedélyes csókból, mi már annyiszor megesett. Ez volt mi felkorbácsolta a Szellőt... Vagy az a gondolat, mely a távolodó, gyönyörű alak után iramodott... Ekkor még alig volt gyengéd Fuvallat, mely körülölelte a távolodó imádottat, de Ő eltűnt. Örökre. A kis, üres Szél felkavarta maga körül a port. Azt a port, mely belemegy az ember szemébe és előcsalja a könnyeit. Így kezdődött a Vihar... Egyre több por és könny. Egy gondolat, egy arc, rövid tombolás, már majdnem érzelmek... Majd újra az a por, amitől az embernek könnyezik a szeme.

sziffrid