Objektum-orientált főzés

Az objektum-orientált főzés egy, a fiúkollégiumokban kialakult paradigma, alternatív elnevezése az igénytelen konyhaművészet. Ez utóbbi elnevezés a második szó miatt nem találó, mert nem művészi tevékenységről, hanem mérnöki munkáról van szó.

A főzés ad-hoc módszerekkel is úgy-ahogy működik, mégis a tapasztalat azt mutatja, hogy az igazán hatékony főzéshez hasznos, sőt elengedhetetlen a mérnöki tevékenységek módszeressége. Az alább leírt módszerekkel kiküszöböljük az olyan félrevezető kérdéseket, bizonytalanságokat, amelyek az ételgenerálás hatékonyságát károsan befolyásolják. Ilyenre példa:

– Anyúúú! A virsli originál vákuumcsomagolásában nincs levegő, tehát a buborék az vákuumbuborék?

A fejlesztés az igény felmerülésekor kezdődik, és akkor fejeződik be, ha a fejlesztőt elkezdi furdalni a lelkiismeret, mert már túl sok időt szúrt el erre, mikor millió fontos dolga van. Az igény felmerülését általában hangos szemkopogás jelzi, vagy pedig, erős punnyadtság és sok teendő együttállása esetén, az úgynevezett pótcselekvési inger.

Az objektum-orientált főzés egyetlen alapfogalma az objektum. Objektumnak nevezhető bármi, ami egyértelműen körülhatárolható, és a hűtőben vagy annak környékén található. Az objektumok fogalma nem tejesen specifikált, ebből kifolyólag a fejlesztés első és leghosszabb szakasza abból áll, hogy a fejlesztő döntések sorozatával kialakítja a modellt, azaz meghatározza, hogy mely entitásokat, illetve azok milyen együttesét tekinti objektumnak, azzal a céllal, hogy a fejlesztés későbbi szakaszaira nézve is jól meg tudja határozni, melyiket mire használja. A döntéseknél célravezető magunkban az alábbi párbeszédeket lefolytatni:

– "Hát ez mi?"

– "Nemtoom."

– "Akkor jó. Mágesszük!"

– "Ez az enyém, vagy a szobatársamé?"

– "Mindegy, ő is mindig megzabálja az enyémet!"

– "Szoktak a tejbepapiba csípős paprikát tenni?"

– "Mé ne, max csípős lesz!"

Ha gazdaságossági szempontokat is figyelembe kell vennünk (értsd: a zsebpénzemet már elittam):

– "Ajjaj, ennek kezd izomból lejárni a szavatossága..."

– "Meg kéne enni, mielőtt magától elmászik!"

– "Ja! Nehogy már a csótányok egyenek meg mindent!"

A párbeszédek abban segítik a fejlesztő munkáját, hogy az úgynevezett alapszabályoknak megfelelően alakítják ki a modellt. Az alapszabályok rendszert kell, hogy alkossanak. A legszigorúbb ilyen rendszer az úgynevezett első normál forma szabályrendszere. Pl. egy szabály ebből:

1. Minden olyan entitás, ami

a) nem büdös, vagy

b) büdös, de defaultból az (például hordóskáposzta), ehető.

Ha a modellt kialakítottuk és az objektumokat egy edényben felhalmoztuk, akkor elérkeztünk a fejlesztés első mérföldkövéhez, és közölhetjük a felhasználóval, hogy a projekt elérte a 90%-os készültséget. Ezután el kell végezni az első szakasz áttekintését (First Phase Review). A fejlesztő ránéz a metaobjektumra és a következő kijelentések egyikét teszi:

1. "Jjjjó."

2. "Ennél én éhesebb vagyok!"

Az első esetben továbblépünk, kimegyünk a konyhába, és nyomkodjuk serényen a gombot. A második esetben visszatérünk a hűtőhöz, és az igényességből egy árnyalatot visszavéve (ha még lehet...) újabb entitásokat csatolunk a metaobjektumhoz.

Ha a fejlesztés úgy ér véget, hogy a hűtő és környéke teljesen kiürült, de nem jutott el a második szakaszba, elsőrendű kudarcról beszélünk. Ilyenkor még megpróbálkozhatunk a lejmolással. Rossz gyakorlat, hogy bizonyos fejlesztők lejmolással kezdik a munkát.

A fejlesztés harmadik szakasza az evés, amihez jó étvágyat, erős gyomrot kívánok! Utóbbira például a csípős papi esetében nagy szükség lesz. Felhívnám a figyelmet egy típushibára: ne felejtsünk el rágni!

A befejező szakasz a mosogatás. Ezt mindig a következő hétre kell halasztani.

TCHibo