Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Tudtad, hogy Neked is van MŰSORod?

Impresszum

A Diákhitel kamatáról feketén-fehéren

A diákhitel törlesztése tehát jövedelemarányos, így a kamat változása kizárólag csak a törlesztési időszak hosszát befolyásolhatja.

Erek kékje

Utcanevek nyomában

Stoczek József papnak készült, azonban a természettudományok erősebben vonzották.

Mozdulj magadért!

Interjú Dr. Osváth Péterrel

Trip

AC Stúdió & Live

Rádiótechnikai Diákműhely (RD)

Révkomáromi képzés

KSzK

A Kollégiumi Számítástechnikai Kör 1976-ban alakult, amikor a Schönherz a Várból ideiglenesen a mai Vásárhelyi Pál Kollégiumba költözött, amíg az új Schönherz (a mai kék épület) felépül. A '70-es évek második felében az egyetemen még javában zajlott a ferritmagos memóriájú, lyukkártyás programozású számítógépes "központok" forradalma. A hallgató megírván programját a lyukkártyára, beadta a "központba", majd két nap múlva kapott egy papírt, amelyen a legjobb esetben rossz számítási eredmények, rosszabb esetben a hibás programműködés kódja állt. Így kezdhetett előlről programot lyuggatni és csak találgathatott, hogy mi lehet a probléma. Ezért a kör tagjai először beszereztek egy ilyen számító berendezést, ami egy R5-ös volt (vigyázat, ez még nem Luke Skywalker híres barátjának, az R2-esnek az újabb változata, mer' ugye akkor még nem is létezett). Ezen a kollégisták már akár esténként is lefuttathatták programjaikat és nem kellett napokat várni az eredményre. Az Irinyi úti Schönherzbe költözésnél már figyelembe vették a kör akkori igényeit is, így pl. bevezették a szerverszobába a három fázist, valamint elegendő helyet biztosítottak a szekrénnyi nagyságú egységek elhelyezéséhez.

A számítógép hálózatok alkalmazásának gondolata a kör tagjaiban is felvetődött. A '80-as évek közepe-vége felé az akkor népszerű ZX-Spectrum klónját, a Spectroidot kezdték építő egységcsomagokból összerakni, és a TVszobákba aljzatot helyeztek el, amelyhez a gépeket kötve hálózatba lehetett kapcsolni egymással. A kör valóságos kis műhellyé alakult, ahol a bitek billegetése mellett a forrasztópákának is jelentős szerep jutott. Végül nem sok valósult meg a teljes rendszerből bár elméletileg működött , mivel az egyetemisták érdeklődési körében előtérbe került a COCOM tiltás ellenére az IBM kompatibilis PC.

Aztán a rendszerváltás meghozta azt, ami mindenki számára a szabadságot és a haladást jelentette: lehetővé vált a korszerű, olcsó személyi számítógépek (PC-k) vétele, valamint az egyetem is bekapcsolódott a világméretű hálózatba, az Internetbe. Innentől az, hogy mit kell tenni, már kézenfekvő volt: össze kellett kapcsolni őket. Ezért a KSzK kezdeményezte a kollégiumi Ethernet hálózat kiépítését, valamint a Kollégium és az Egyetem közötti kapcsolat létrehozását. A teljes rendszer (SchNet) 1994-re épült ki, az egyetemre üvegszál kábelt húztak, a szobákba koaxiális kábelek vezették a biteket. Ez a BME kollégiumainak történetében egyedülálló eredmény: a schönherz-esek önerőből, elsőként építették ki a lakószobákat és a Ház fontosabb helységeit lefedő hálózatot. Az építők jutalomban részesültek: amíg a Kollégiumban laktak, nem kellett hálózatfejlesztési díjat fizetniük.

A hálózat kiépülésével felmerült az igény, hogy az Internet népszerű szolgáltatásait (telnet, FTP, WWW, e-mail, news stb.) az SchNet is biztosítani tudja elsősorban a kollégisták felé, de nem utolsó sorban a világ felé, hiszen így a világ legtávolibb pontjairól netező emberek is megismerhetik a Kör és a Ház szerepét, múltját. A KSzK főbb kiszolgálója a UNIX-alapú Balu (balu.sch.bme.hu), a Ház elektronikus levelezését, WWW-szerverét és még sok más szolgáltatást is ő működteti. A Ház másik fő szervere a Novell-alapú Sirkán, ami megkönnyíti a kollégisták számára a hálózaton keresztüli file-cserét, központi file-szerverként üzemel, valamint biztosítja a KSzK nyomtatójának elérését.

A KSzK rendelkezik egy gépteremi helységgel, ahol a kollégisták ügyeleti időben lehetőséget kapnak géphasználatra, elkészíthetik házi feladataikat, levelezhetnek, böngészhetnek az Interneten. Ugyancsak a gépteremben található a kör nyomtatója, amire a hálózaton keresztül- akár a szobákból is - küldhetünk dokumentumokat.

1991-ben egy Linus Torvalds nevű finn egyetemista ingyenes Unix-szerű rendszer fejlesztésébe fogott, ami hamarosan Linux néven vált ismertté és mára az Internet egyik legnépszerűbb operációs rendszerévé vált. Természetesen a KSzK is foglalkozik a Linux rendszerekkel, sőt az elsők között volt Magyarországon, akik foglalkozni kezdtek vele. A Unicorn nevű gép a KSzK hivatalos Linux szervere, minden kollégista hozzáférhet és megismerheti működését, kipróbálhatja újdonságait.

Az Internet új programozási nyelvének, a Java-nak is komoly szerepe van a kör történetében, az igen kreatívan elnevezett Java nevű gépre témaszámot igénylő hallgatók e nyelv rejtelmeivel ismerkedhetnek meg.

Az SchNet néhány éves működése után nyilvánvalóvá vált, hogy kinőtte magát. A kezdeti konfiguráció kb. 100 gép összekapcsolását tette lehetővé úgy, hogy a hálózat sebessége még tűrhető értéken maradt. Azonban a gépek száma évről évre nőtt, mára meghaladja a 600-at, ami átlagban több mint két gépet jelent szobánként. A megnövekedett igények újfajta hálózati topológiát, nagyobb sebességű hálózatot követeltek. Ezért 1998-ban a KSzK újabb projektbe fogott és elkezdte megtervezni és kiépíteni a csavartérpárú technológiájú, UTP-alapú hálózatot. Ez a folyamat ma is tart, előreláthatólag jövőre fognak befejeződni a munkálatok. Azonban a hálózat fejlesztése ezzel korántsem zárul le, hiszen a technológia lehetővé teszi, hogy az érpárok végpontjaira csatlakozó aktív eszközök minőségének javításával nagyobb sebességre tegyünk szert. Ez azonban még az ipar számára is nyílt kérdés és a jövő zenéje.

Mint az előzőekben megismerhetted, a KSzK tagjai igen széles körben látnak el feladatokat a falfúrástól kezdve, egészen a WWW-szerver adminisztrálásáig. Az igazán lelkes tagok megismerkedhetnek a hálózatépítés rejtelmeivel, a hálózati eszközök programozásával, a szerverek, szolgáltatások adminisztrálási és fejlesztési feladataival egyaránt. A kör továbbá nyitott minden olyan kezdeményezésre, ami az IT (információ-technológia) körébe tartozik és kész bárkinek segítséget nyújtani, támogatni ebéli munkájában. A Ház szakmai életét gazdagítják a kör tagjai által szervezett tanfolyamok, amelyek az általános ismeretektől kezdve, a számítástechnikai speciális területeiig magas szintű ismereteket nyújtanak a kollégisták számára.

A kör életét rendszeresen vacsik, kirándulások teszik színesebbé. Már hagyománynak tekinthető a BSS és a KSzK közötti labdarúgó torna (tavasszal), ill. kötélhúzó verseny (ősszel).

Ha pedig már alig bírsz a bőrödben maradni az izgalomtól, nyugodj meg. Megkeresünk.