Csak úgy...

[...] Egy őrült nyári éjszaka volt, egy már elfelejtett emlék. De a pillanat bennem, itt belül él. Nem láttam semmit, és nem is néztem a tájat. A vizet figyeltem, és a hattyúkat, de a koromba zuhant lágy éjszaka alatt nem láttam, és nem is hallottam testük dalolását. A szél csendesen kócolta hajamat, és érintésével a fellegekbe repültem. Megállt az idő, a csodás pillanat elszállni nem kívánt.

A nád susogása, a felhők formálódása, az éj keze s a hideg csipkedése mind figyelmet kértek, de nekem semmi más nem számított, csak az a perc, mely elrabolta a lelkem. Azt hittem örökké tartani fog, de elmúlt, véget ért, reánk köszönt a reggel, mely komoran, rideg tekintettel végigjárta a testem. Fáztam, és újra a Földön jártam, s mélázva merengtem a boldogságban...

Clya