Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Aki minden területet lefed

Büszkén elmondhatom, hogy a második helyezett ma egy nagyon neves színész, Szombathy Gyula, a felettem lévő évfolyamban pedig Bálint András színész-rendező, és Jordán Tamás, a Nemzeti Színház mai igazgatója voltak ennek a szavalóversenynek a főszereplői, tehát elég jó körökben mozogtam akkor.

Ülünk a vonaton IV.

"...jól elvoltak a WC-ben..."

ÁB-sok listája

Message

"...plágium feldolgozni a népdalt?"

Dibó Zoltán

E!

A Villamoskari Hallgatói Képviselet

Interjú Kokas Zsolttal

Egy villanykarosnak regénye jelenik meg. Egy ismerősnek kiadják a könyvét. Egy szerkesztőségi tag írása jelenik meg többezres példányszámban. Ezekből az okokból már egy is elég ahhoz, hogy interjú készüljön az illetővel.

Ismét itt az idő, válasszatok!

Fontos tehát, hogy a Hallgatói Képviselet időben, és megfelelően fel tudjon állni, meg tudja kezdeni működését. Fontos, hogy ebből ti is kivegyétek a magatok részét, azaz gyertek el szavazni, döntsetek arról, hogy ki harcolhat majd egy évig értetek.

G#ci meteorológusok

"Vagy egy random-generátor csinálja a k_rva időjárásjelentést?"

Otthonunkban a természet – bemutatkozik a TeOTT

Nagy Péterrel, a TeOTT vezetőjével virágokkal borított szobájában beszélgettünk a csoport létrejöttének okairól és az általuk kitűzött célokról.

–Eléggé rejtélyes nevetek van...

–Ez egy rövidítés, a Természet Otthonból állt össze, ugyanakkor megpróbáltam valami figyelemfelkeltőt kitalálni (Te Ott!), vagyis egyfajta szójátéknak mondanám. Nem igazán akartam egy személy nevét adni, illetve nem írhattam ki azt, hogy természetbarátok köre, mert akkor azt fogják hinni, hogy hétvégenként kirándulni megyünk. Igazából a természet és az otthon, ez a kettő fedi le a legjobban. Ugyanis szólhat bármiről: terráriumban tartható állatokról, halakról, akváriumi növényekről, akvárium világításáról.

–Honnan indultatok?

–Korábban elég sokat foglalkoztam halakkal, de más állatokat is tartottam. Ugyanakkor mindig is bele voltam szerelmesedve az olyan csüngő-lógó növényekbe, amelyeknek nem kell föld. A koleszon belül láttam a szobákban növényeket, és mondtam, hogy "ezt ne így csináld", "ezt pedig úgy csináld". Segítettem az egyik srácnak, akinek az akváriuma eléggé le volt robbanva: bevásároltunk, megcsináltuk, és – ha jól tudom – azóta is vígan megvan az akvárium, már nem tud a sok növénytől mit kezdeni. Később úgy gondoltam, hogy nyissunk nagyobb körben, hátha vannak itt mások, akiket érdekel ez a dolog, például otthon akvarizál, de nem próbált ki dolgokat, mert nem volt kitől megkérdeznie. Sajnos elég kevés embert sikerült kollégiumi szinten megfogni, de velük összejárunk, beszélgetünk, tartottam egy-két előadást akváriumi témakörből kizárólag ennek a szűk csoportnak – próbáltam a 8 év akvarisztikából származó ismereteimet átadni. Tehát kvázi klubjelleggel működik a dolog.

–Kik a tagjai ennek a csoportnak?

–Rendezők – tehát olyan emberek, akikre lehet számítani – rajtam kívül ketten vannak, illetve még egyvalaki, aki, amikor ráér akkor lejön. Elég kevesen vagyunk, ezért nem nagyon tudunk a reszorttól támogatást szerezni. Igazából, amíg nincsen mit mutatnod, addig az emberek se fognak jönni, hogy ők ezt akarják csinálni. Addig csak azok vannak, akiknek ez a szívügyük. Most próbálnánk inkább városi szintre nyitni, ahogy ezt a Világjáró Klub is tette – szeretnénk újra szélesebb közönséghez szólni. Március 20-án lesz [az interjú március elején készült - a szerk.] egy előadás, amit városi szinten hirdetünk meg plakátokon, valamint különböző internetes fórumokon. Majd meglátjuk, hányan jönnek el.

–Hány szobában lehet valami növény, hány szobában lehet erre igény?

–Szerintem sok szobában tartanak növényt. Ha nem így lenne, akkor szerintem nem járna az E épületbe a kertész. Nem hiszem, hogy az egyetemi dolgozók teszik ki a forgalmának a nagy részét. Tudok arról, hogy vannak kollégisták, akik visznek növényeket tőle. Az már más kérdés, hogy nem tudják megtartani, és ha az ember nem tud megtartani egy növényt, akkor elmegy tőle a kedve és azt mondja, hogy "Ebben a betondzsungelben nem él meg semmi!". Pedig megél. Csak tudni kell, hogy hova kell elhelyezni, vagy mikor kell egy kis plusz világítás.

–Hogyan képzeled el a TeOTT jövőjét?

–Szeretnénk olyan ismereteket nyújtani az érdeklődőknek, amiket könyvből nem, vagy csak részben tudnak megszerezni. Elsősorban tapasztalatokra és kuriózumokra gondolok. Ha valakinek konkrét kérdése vagy problémája van, arra is megpróbálunk válaszolni.

–Kéthetente előadások lennének, különböző témákban (akvarisztika, terrarisztika, botanika), amikre megpróbálnánk meghívni az adott terület egy-egy elismert szakértőjét.

A köztes időben pedig klub lenne, amire igyekeznénk olyan programokat összeállítani, amelyen fejlődhetnének a rendezők. A klubok alkalmával szeretném, hogy ha valakinek olyan kérdése van, amire esetleg tudunk válaszolni (például konkrét kérdés egy virággal kapcsolatban, amit kapott, vagy az otthoni halait szeretné ikrázásra bírni stb.), akkor jöjjön le a klubfoglalkozásra és merjen kérdezni! Szeretnénk alapszintről (azaz az üveglapoktól) felépíteni egy akváriumot, és a BSTV-ben levetíteni az erről készült videót. A klubon résztvevők testközelből láthatnák ennek az építését, akár segíthetnének is benne. Emellett a már meghívott előadókat is szeretném visszahívni egy-egy beszélgetésre, és rávenni őket, hogy mutassanak trükköket a szakterületükről. A lényeg, hogy a rendezők és az előadók között ne csak "egyszer láttam" típusú ismeretség legyen, hanem szakmai közösség alakulhasson ki.

Van egy klubszoba a harmadik emeleten, ezt szeretnénk kipofozni, egy-két nagyobb teherbírású polcot felrakni, amire lehetne kisebb akváriumokat, terráriumokat tenni. A szigetelést is meg kellene oldani, ugyanis iszonyúan huzatos a szoba. Erre szerintem – ha lesz előrelépés a klub kinézetét tekintve – megkapjuk a támogatást. Ha ezzel készen lennénk, akkor szeretnénk ezt felajánlani kultúros klubnak, hogy különböző körök tarthassanak benne gyűlést.

Szeretnénk segíteni, és szeretnénk, ha a kollégisták próbálnának ebbe az irányba is nyitni, és ne az maradjon meg az emberben, hogy ő megpróbált virágot tartani a koleszban, de itt úgyis minden elszárad, mert ez nem igaz!

Bacsi, Barbi