La Fontaine után...
(avagy a tökéletes galacsin)
A mindenható az idők kezdete előtt,
Vagyis mielőtt megteremtette volna az időt,
Írt egy hatalmas ebből következik jelet,
Két vége volt, két szára, és rá két embert tett.
Egy az elejétől ment, a másik a végétől.
Nem volt idő, nem volt semmi, s a nagy ürességtől
Visszhangzott a gondolatuk, mégpedig eképpen:
"Ha kiharcolom boldogságom, békét talál lelkem" –
Gondolta az egyik, s a mindenható arca
Borús lett, hisz tudta, ennek örök lesz a harca.
"Ha megbékélek mindennel, az lesz a boldogság" –
Gondolta a másik. Jajh, mulya badarság!
Mindenhatónk fogta hát a kettős szárú nyílját,
Összehajlította azt, hogy a feje érje farkát.
A két embert, kik nyögtek a kis körbe beszorulva,
Hogy majd középre tegye, egy galacsinná gyúrta.
TCHibo