Öreg szaki, Új Vár Klub

Összejött a szokásos parti, megittam a szokásos három sörömet. Hja, régen nem így volt: lenyomtuk a feleseket, a Gál sárga Olympos-os, "PÁLINKA" feliratú üvegéből a "Czibaki aljas"-t, mert nem volt hangulat és bátorság buliba menni – persze utána meg már értelme nem volt. Kis csapatunk felreppen, a törzsről levált partizáncsoportunk bőszen énekli hogy "háde TÚLADONKANYAROOOON", péntek van, irány a Vár Klub!

Nyócszáz forint, jól van, basszus, annó még volt DO meg ilyenek, de az akkor volt, most meg most van. Beszédelgünk. Umca-umca, érdekes, egy hangra vagy számra nem emlékszem így utólag, régen "napfény járja át a szívem újra" és ilyenek mentek, ma már nem vágom ezt az egészet. Lepattant vagyok, de nem érdekel: igaz, régen is az voltam, de akkor másért, a különbség abszolut értelemben nem, de ideológiailag fontos. Na, rázzunk gyermekeim!

Umca-umca. A franc megeszi ezt az egészet... Összement ez a hely, ahogyan összement szülőhelyem kis iskolája is: az emlékezet nagyít, mint az egyszeri horgász karja. Rámtör a hiány. Lássuk csak, futtassunk egy tesztet: Fanta oké, buli oké, haverok... oké. Vagyis dehogy! Ideje körülnézni, csak van egy régi arc! Föl az emeletre, le az emeletről: navigare necesse est, mint egyszer.

Senki. Töksenki. Rég volt, hogy én ide tartoztam. Mit várok, kiket? Egy kóbor, balszerencsés doktorandusz fűzi új szerelmét. Valakivel táncolok, aki tudja a nevem – én nem tudom az övét, szégyenlem, de józanul sem biztos, hogy menne. "Tee, adnál tüzet a barátnőmnek?" Adnék, csak haggyá békén.

Nosztalgia és üresség, nehéz a sorsa a katonának. Ugrálunk, aztán elhúzunk.

Öregek vagyunk. Jájájájáááj, k*rva öregek! Az öreg szaki megtért az Új Várba. Jól. A rendezvény nem változott, valószínűleg a világ sem – a szaki viszont igen.

Eltelik pár nap, megjön az Impi – mert küldik az öregnek a lapot, mert rendesek a csávók –, egy doboz Dreher pedig nyom annyit a latban, hogy feléledjen a még friss emlék, szülessen egy negyed oldal. Az újság oldaláról szegény drága Pongor tanár úr mosolyog rám, feketén szedve – az újságot feketén szedik, a betűk túl sok mindenre emlékeznek. Lehet, hogy többet kellene írnom, többször elhatároztam már, de nincs időm, elfoglal, hogy gyomorfekélyt kapjak hülyeségek miatt. (Ne menjetek vállalkozónak!) Még a levegő is poshadt az irodában, elhasználódott, akárcsak én – de az ájer legalább nem emlékezik.

Mit mondhatnék? What is the morale of the story? Szeretlek BME, szeretlek Impulzus – még téged is szeretlek, Új Vár Klub. Jó volt veletek.

-Inzl