Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Folk rock a ködös Albionból

Mediterrán órák

Ez az első alkalom, hogy Pécsre megyünk, így megpróbáltuk felidézni a városról szóló ismereteinket. Kispál és a Borz. Női kosárcsapat. Egyetemváros.

Extrapoláció

Biztonság a kollégiumban

"...hiába tiltott ki a KKB a kollégiumból néhány embert"

Sport hírek

HK news

Új KB

Huber Krisztián (Mathifou)

Impresszum

Kórus Est

Mint kertben a virágok...

Mindig szép idő volt, amikor kiment a temetőbe. Aznap éppen alkonyodott. Milyen gyönyörű csend van, gondolta a lány. Egy lélek sem volt sehol, és az autók zaját se hallotta a távolból. Örült neki, hogy egyedül van, mert szeretett egyedül lenni, és a csendet is szerette, másrészt ez jobban megfelelt a céljainak. Letért a macskakövekkel kirakott járdáról, s rátért egy sírok között vezető ösvényre. A sírok közt alig észrevehető csapások haladtak, amiket azok jártak ki, akiknek a halott hozzátartozóik a kikövezett járdától messze feküdtek. A lány éppen egy ilyen sírt keresett. Utálta a manapság annyira divatos betonlappal lefedett sírokat. Beleborzongott, ha arra gondolt, hogy őt halála után egy ilyen betonbunkerbe temessék. Azokat a sírokat szerette, amelyek olyanok voltak, mint egy kert: tele voltak ültetve virágokkal és más zöld növényekkel. Voltak sírok, amelyeken tavasszal, nyáron és ősszel színpompás virágok nyíltak, voltak, amelyeken a növények keresztet, vagy más egyszerű alakzatokat formáztak, de voltak elhanyagolt, kiszáradófélben lévők is.

Hamarosan talált is egy megfelelőt. Május eleje volt, mostanában ültették a vadonatúj palántákat. Kék és fehér virágok virítottaka síron. A lány jól ismerte már ezt a helyet: "Egressy József (1925–1999) és Egressy Józsefné sz. Kovács Rozália (1930– )" felirat állt a fejfán. A lány már többször is látta az idős asszonyt virágot öntözni és ültetni. Megfigyelte, hogy minden vasárnap, kedden és pénteken kint van a temetőben. Aznap hétfő este volt.

– Jó estét, kedveském, igaz, milyen gyönyörűek? – Ő volt az, Kovács néni.

"Hogyhogy ma, ilyen későn itt van" – gondolta a lány, de ezt mondta:

– Tényleg gyönyörűek. Én is nagyon szeretem az árvácskát.

– A megboldogult jó uram is szerette. Imádta a virágokat. Minden évben ültetek neki, had örüljön ott fenn, amíg nem megyek utána...

– Ugyan, még fiatal tetszik lenni!

– Öreg vagyok már én, nem vagyok én jó semmire. Néha az unokáimnak csinálok süteményt, meg kijárok ide, meg a templomba. Ennyi az életem. De sebaj: szép volt, hosszú volt, elég volt. És ezek a virágok... milyen szépek... csoda, hogy idén még el nem lopták őket. Nem szent azoknak semmi.

A lányban egy pillanatra meghűlt a vér, és dolgavégezetlenül elment, hogy egy másik sírt keressen. Hamarosan megtalálta. A közepén egy egészséges, két-három éves törpefenyő nőtt, körülötte szimmetrikusan kék és sárga virágok, amiknek nem ismerte a nevét. Hátizsákjából elővett egy kis kőműveskanalat, ami a kapát helyettesítette, és egy nejlonszatyrot. Finoman, gyakorlottan állt neki a munkának. Először a szebb sárga virágokat ásta ki, majd ügyesen elhelyezte őket a szatyorban, hogy meg ne sérüljenek. A kékek közül csak a legszebbeket szedte ki; a kevésbé szépeket, vagy amiken látszott, hogy hamarosan elpusztulnak, otthagyta. Tudta, hogy egy hibátlan palántáért akár száz forintot is kaphat a piacon, vagyis ha szép sírokat talál, napi két-háromezer forintot nyugodtan megkereshet esténként (persze, csak ha el tudja adni másnap az árut). Úgy gondolta, hogy a törpefenyőért majd pár óra múlva visszajön, amikor már tényleg sötét van, mert az nem fért volna el a hátizsákjában, a kezében pedig a szatyrokat kellett fogni a palántákkal. Tényleg sajnálta volna otthagyni a fenyőt, mert egy ilyen szép példányért akár kétezret is fizethetnek.

Körülnézett, egy másik sírról elvett három szál friss vágott virágot, és elsietett.

A kórház épülete nem messze állt a temetőtől. A lány felment a harmadik emeletre, bement a 14-es szobába, ahol az édesanyja feküdt. Hetente ötezret fizetett az orvosnak azért, hogy a beteget a legjobb szobába rakja, és különösen is odafigyeljen rá. A lány megcsókolta az alvót, majd a virágot beletette a vázába. Az anya lassan kinyitotta a szemét, és megszólalt:

– De jó, hogy itt vagy! Olyan rossz volt itt nekem egyedül... és ezek a virágok... milyen szépek...

A lány nem mondott semmit, csak megfogta az anyja kezét, megvárta, amíg elalszik, majd felállt, kiment a szobából, fogta a kőműveskanalát, és visszament a törpefenyőért.

csaba@impulzus.com